
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a családi házak részére energiahatékonyság növelését, széndioxid-kibocsátás csökkentését eredményező, valamint megújuló energiaforrások felhasználását megvalósító költséghatékony beruházások támogatására vonatkozó pályázati kiírást tesz közzé.
Pályázat kódszáma: ZFR-CSH/2016
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5.000.000.000,- Ft, azaz ötmilliárd forint.
Támogatás igénybevételére jogosultak köre:
Jelen pályázati kiírásra kizárólag magyarországi lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes nagykorú természetes személyek nyújthatnak be pályázatot.
Támogatást kizárólag hagyományos technológiával 1996 előtt épült, és 1995. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel rendelkező egylakásos, legfeljebb 135 m 2 fűtött alapterülettel rendelkező, a pályázatot benyújtó magánszemély tulajdonában álló és a pályázat benyújtását megelőzően használatban lévő (lakott) családi házak felújítására lehet igénybe venni
Pályázattal elnyerhető támogatás
A vissza nem térítendő támogatás mértéke miniszteri döntéssel kerül meghatározásra, mely alapján a megítélt összeg a kifizethető támogatás felső határát képezi.
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.
Az elszámolás elfogadását követő finanszírozású támogatás.
Az elszámolható költségek 40-55%-ára igényelhető vissza nem térítendő támogatás, a megvalósítandó fejlesztés komplexitásától függően.
A támogatás mértéke a fejlesztéssel várhatóan elérhető minden megtakarítható CO2 kg/év egységre 900,- Ft; azzal, hogy az igényelhető támogatás maximális összege 1.250.000 – 2.500.000,- Ft a megvalósítandó fejlesztés komplexitásától függően épületenként és magánszemélyenként.
Támogatható tevékenységek köre
Jelen pályázati kiírással energia-megtakarítást eredményező, épületenergetikai korszerűsítés megvalósítását célzó beruházások támogathatóak.
Többek között támogatható beruházásnak minősülnek:
- a fűtött helyiségek külső nyílászáróinak cseréje;
- az épület homlokzatának hőszigetelése;
- épületgépészeti rendszerek energia-megtakarítást eredményező felújítása,
- az épület gépészeti rendszeréhez csatlakozó megújuló energiafelhasználás kialakítása,
- a megújuló energiafelhasználás kialakítását, növelését szolgáló rendszerek kiépítése;
- a fűtési/fűtési-és használati melegvíz rendszer hőtermelő berendezés cseréje, valamint a meglévő fűtési rendszer hőleadóinak és/vagy csőhálózatának kialakítása, korszerűsítése.
A pályázat benyújtásával kapcsolatos tudnivalók
A pályázat kizárólag magyar nyelven, elektronikus úton a pályázatbenyújtó rendszeren keresztül a szkennelt dokumentumok csatolásával kerül benyújtásra.
Pályázatot benyújtani 2016. augusztus 15. napjától a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges. A vissza nem térítendő támogatás keretének kimerülése esetén az NFM hivatalos honlapján, valamint a pályázatbenyújtó felületen a felfüggesztésről / lezárásról szóló közlemény megjelenését követő 24 órán belül benyújtott pályázatok még feldolgozásra kerülnek.
Valamennyi beérkező pályázat regisztrálásra, iktatásra kerül, és egyedi azonosító jelet kap.
A pályázókat pályázati díj nem terheli.
Letölthető dokumentumok
- Pályázati felhívás_20160601
- palyazati_utmutato_csh_csaladihaz_160601
- kivitelezoi_arajanlat_minta-20160601
További részletes információ
Az elektronikus pályázati rendszerrel, illetve a pályázatkezeléssel kapcsolatos kérdések, problémák esetén segítségnyújtás a lebonyolító Ügyfélszolgálatán érhető el.
Telefonszámok: +36 70 945 4250; +36 70 945 4294; +36 70 945 6542
Telefonos ügyfélszolgálati idő: Hétfő – Csütörtök: 8.00 – 16.00 Péntek: 8.00 – 14.00
E-mail: csaladihaz2016@nfsi.hu
A pályázat hivatalos honlapja: http://nfsi.hu/
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására