2020. szeptember 25-én 100 résztvevővel tartották a DANUrB+ projekt Kick-off konferenciáját, a korszellemnek megfelelően az online térben. Az ezzel elindult és 2022-ig tartó program a 2017-2019 között sikeresen megvalósult DANUrB projekt folytatása. Célja a dunai identitás erősítése, és egy közös kulturális hálózat és turisztikai márkanév létrehozása. Ezeket a célokat a projekt a Duna menti települések és nemzetek kapcsolatainak támogatásával, valamint a rejtett kulturális és társadalmi értékek jobb gazdasági és társadalmi megtérülésén keresztül kívánja elérni.
Mindkét sikeres pályázatot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszéke nyújtotta be az Interreg Duna Transznacionális Program (DTP) felhívására , így a BME vezetheti a hat kelet-közép európai egyetem és tizenhárom szakmai partner által alkotott konzorciumot. A programhoz további huszonnégy szervezet kapcsolódik, jellemzően olyan önkormányzatok, vagy helyi fejlesztésekben érdekelt partnerek, amelyek haszonélvezői lehetnek a Duna jelentette kulturális erőforrások jobb kihasználásának.
A negyvenhárom partner most találkozott először, így a kick-off konferencián egy nap alatt közel ötven előadás hangzott el: ezek között rövid bemutatkozások és hosszabb témafelvetések is voltak. A konferencia során a bemutatkozó partnerek révén egy térképen lehetett nyomon követni, merre járunk épp: a nap végére Pozsonytól a Duna-deltáig összeértek a különböző nemzetek és települések. Bolgár biciklis felfedezők, román kutatások a határmenti Duna-vidékről, szerb köztéri fesztiválok, horvát iskolák dunai tanórákkal, bajai halászlé és magyar fejlesztési lehetőségek, valamint a Csallóközt meghatározó Duna-ágak is bemutatásra kerültek negyvenöt másik témával egyetemben.
Az EU Duna Régió stratégiája a Fekete-erdőtől egészen a Fekete-tengerig húzódó térséget kapcsolja össze. A régió tizennégy országa az Európai Bizottság támogatásával közös projekteket és akciókat hozhat létre az operatív programban meghatározott célok mentén. A DANUrB és a DANUrB+ program a kis és közepes méretű folyóparti városok kulturális lehetőségeinek erősítésére koncentrál, a Duna erőforrásainak és kulturális gazdagságának felhasználásával. A többéves program projektjeinek fő célkitűzése egy átfogó térbeli-kulturális hálózat, az „Európai Kulturális Sétány” létrehozása, amely összeköti az összes Duna menti közösséget, és ezeket egy márkanév alatt egyetlen turisztikai célpontként egyesíti. Tematikus útvonalakat és fejlesztési lehetőségeket kínál, ami növelheti a látogatók számát, meghosszabbítva és kulturális tartalommal töltve meg a régióban töltött idejüket. A projekt a települések épített és kulturális erőforrásait tárja fel neves műszaki egyetemek kutatásai révén. Akcióterveket alkot arra, hogy egyes ma még kihasználatlan, vagy alulhasznosított építészeti, illetve kulturális emlékeket, infrastruktúrákat miként lehet transznacionális kontextusban újraértelmezni, újfajta kulturális hasznosításra a közösség bevonásával alkalmassá tenni. Speciális hangsúlyt kaphatnak az ipari emlékek, a kommunizmus időszakából ránk maradt épületek és műtárgyak, de korábbi korok kereskedelmi és védelmi emlékei, vagy a ma még élő hagyományok is. A DANUrB+ az előző projekt tanulságaira és az ott elkészült DANUrB Stratégiára építve hat ország Duna menti településeinek és mikrorégióinak turisztikai és vállalkozói lehetőségeit kívánja elősegíteni, nagy hangsúlyt fektetve konkrét örökség-felértékelő kezdeményezések elindítására.
Összefoglaló videó az előzményekről:
(partner)
További cikkek a rovatban
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat műemlék épületek állagmegóvására, helyreállítására és felújítására, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Interreg VI-A – Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program – Pályázat határon átnyúló együttműködésekre
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására
Pályázat műemlék épületek felújítására és kapcsolódó képzőművészeti alkotások restaurálására
Családi emlék-mentés – pályázat XX. századi dokumentumanyagok felkutatására
Interreg VI-A Románia-Magyarország Program – I. pályázat
Ahány ház, annyi féle ablak
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Népi építészeti program – pályázat népi műemlékek felújítására és szakmai előkészítésre
Duna kisösszegű támogatások
Pályázat az építészeti értékek felújítására, korszerűsítésére – Békéscsaba
Pályázat kulturális projektek megvalósítására
Magyar-lengyel zenei programok támogatása pályázat
Pályázat műemléképületek felújítására
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárítására, állagmegóvására, részleges helyreállítására
Népi építészeti program – Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató szakmai előkészítésre
December végéig szükséges visszaküldeni a nyilatkozatot az adóvisszatérítéshez
Staféta pályázat – független előadó-művészeti pályázat