Az Európai Bizottság 2012-ben már hatodik alkalommal hirdeti meg az Európai Vállalkozási Díj pályázatát, amelynek „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzésére” új elnevezést adta. A tagországokban évről-évre nagy érdeklődéssel kísért és sikerrel megvalósult program célja a sikeres vállalkozói tevékenységet elismerése nemzeti, regionális és helyi szinten egyaránt.
Évente mintegy 350 pályamunka kerül be a tagországi nemzeti fordulókba, amelyekből több mint 50 vesz részt az európai szintű megmérettetésben. A versenyben történő részvételre meghívást kapott az Európai Unió valamennyi tagállama, valamint Horvátország, Izland, Norvégia, Szerbia és Törökország.
A díj 2006. évi elindítása óta összeurópai szinten közel 2.000 projekt került benevezésre, és összességében több mint 10.000 új vállalkozás, 70.000-et meghaladó új munkahely megteremtését segítette elő, mintegy 30.000 munkahely megőrzése mellett.
A Díj az alábbi célokat szolgálja:
- a vállalkozások és a vállalkozói tevékenység ösztönzését célzó sikeres tevékenységek és kezdeményezések felkutatása;
- a legjobb vállalkozási politikák és gyakorlatok példáinak bemutatása és európai és nemzeti szintű megosztása;
- a vállalkozók társadalomban játszott szerepére vonatkozó információk terjesztése;
- potenciális vállalkozók ösztönzése és bátorítása.
Pályázati kategóriák
- A vállalkozói szellem ösztönzése
- Befektetés a szakértelembe, képességekbe
- Az üzleti környezet javítása
- Az üzleti vállalkozások nemzetközivé válásának támogatása
- Felelősségteljes és befogadó vállalkozói szellem.
Letölthető dokumentumok
Pályázati fordulók: Az Európai Vállalkozás Díjra való nevezés két kiválasztási szakaszban zajlik, nemzeti és európai szinten.
A nemzeti fordulóban 2 legmagasabb eredményt elért, de nem azonos díjkategóriába tartozó pályázat delegálható az európai fordulóba.
Pályázati időpontok:
Az „Európai Vállalkozás Díj” 2012 évi pályázatának kiírása, nemzeti forduló indítása: 2012. április 02.
Az Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójában a pályázatok benyújtásának határideje: 2012. június 05.
A nemzeti forduló győztes pályázatait a Nemzetgazdasági Minisztérium 2012. július 16-i határidővel küldi meg az Európai Bizottságnak.
Az európai fordulóban magas szintű szakmai zsűri bírálja el a nemzeti fordulókból beérkezett pályázatokat.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2012. november 15-16-én kerül sor a Ciprusi Elnökség alatt Nicosia-ban.
A pályázni az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet:
- kitöltött nevezési lap
- A programban részt nem vevő, magas szintű politikus, gazdasági szakember, vállalkozó vagy egyetemi oktató támogatása (referencialevél);
- a közszféra és a magánszféra együttműködésével létrejött projekt esetén az együttműködés meglétét igazoló dokumentum (pl.: együttműködési megállapodás, támogatási szerződés)
A pályázathoz szükséges nevezési lap, a részletes pályázati információkat nyújtó Eljárási Kézikönyv csatolt fájlokban található.
Lehetőség van olyan vizuális vagy audiovizuális anyag beküldésére is, amely segítségével a zsűri teljesebb képet kaphat a programról. Kérjük, hogy az így beküldött információs anyag súlya ne haladja meg az 500 g-t.
A pályázati dokumentációt 1 eredeti és 1 másolati példányban legkésőbb 2012. június 5-ig postai úton kell megküldeni az alábbi címre:
Varga Ferenc főosztályvezető
Nemzetgazdasági Minisztérium
KKV-fejlesztési Főosztály
1055 Budapest, Honvéd u. 13-15. Postabontó
A borítékra kérjük ráírni: „Jelentkezés az Európai Vállalkozás Díjra”.
A pályázati dokumentációt egyidejűleg elektronikus úton is kérjük megküldeni a marta.molnar.szabone@ngm.gov.hu címre.
A díjjal kapcsolatos kérdéseit az alábbi elérhetőségeken várjuk:
Szabóné Molnár Márta, nemzeti koordinátor
telefon: (1) 374-2828
e-mail: marta.molnar.szabone@ngm.gov.hu
További cikkek a rovatban
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj