A francia atomenergetikai kutatóintézet az idei évben is mintegy kétszáz doktori ösztöndíj-témát hirdetett meg, amikre várják érdeklődő magyar fiatalok jelentkezését is.
Konkrét jelentkezési határidő – ellentétben más intézmények hasonló programjaival – nincs, a téma kiválasztását követően a jelentkezőnek az ott megadott témavezetővel kell közvetlenül fölvennie a kapcsolatot. A pályázat az adott témára akkor zárul, amikor a témavezető úgy látja, hogy megtalálta az arra alkalmas fiatalt. Ezen túlmenően tekintettel arra, hogy a témák zömében a munkát szeptember-októberben el kell kezdeni és addig – természetesen akkor, ha a jelentkező mellett döntött a CEA – a szükséges formalitásokat is le kell folytatni, javasoljuk, hogy az érdeklődők a lehető leghamarabb vegyék föl a kapcsolatot a kiválasztott téma vezetőjével!
Jelentkezés és finanszírozás
A pályázás föltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen olyan Master 2 diplomával, ami alapkövetelmény a doktori iskolába történő beiratkozáshoz. A Master 2 szintű diplomával és mellette a diplomát kiadó egyetem arról kiadott igazolásával, hogy a pályázó doktori iskolába beiratkozhat, a CEA-val kötendő doktoranduszi szerződés első napját megelőzően már rendelkeznie kell a pályázónak.
A CEA-doktoranduszi szerződés megkötésére azt követően nyílik lehetőség, hogy a CEA főigazgatója által elnökölt zsűri elfogadta a jelentkezést. A finanszírozási háttér függvényében bizonyos témakörök esetében a CEA főigazgatója az év bármelyik szakában dönthet a támogatás megítéléséről. A szükséges tudnivalók érdekében a jelentkezők forduljanak közvetlenül a CEA általuk kiválasztott kutatócsoportjához.
Finanszírozási formák
A doktoranduszi szerződések finanszírozása érdekében a CEA különböző forrásokat mozgósít. Ennek függvényében a CEA vagy munkáltatója is lesz a doktorandusznak, vagy nem.
- CFR (Contrat formation par la recherche): 100%-ban a CEA központi költségvetéséből finanszírozott szerződés
- CTBU (Contrat de thèse sur budget unité): 100%-ban a doktoranduszt fogadó kutatási egység költségvetéséből finanszírozott szerződés
- A CFR és CTBU típusú doktoranduszi szerződések támogatására a CEA főigazgatójának és a partner doktori iskola egyaránt pozitív döntése alapján van lehetősség.
- CTCI (Contrat de thèse CEA Industrie) és CTCR (Contrat de thèse CEA Région): 50-50%-ban a CEA és az ipari partner vagy régió által társfinanszírozott szerződések
- A CTCI és CTCR típusú szerződések akkor támogathatók, ha a jelentkező pályázati anyagára egyformán pozitív választ adott a CEA főigazgatója, az ipari partner (vagy a partner régió) és a partner doktori iskola.
E két utóbbi szerződés-típus esetében a CEA és az ipari partner, illetve a CEA és a régió együttműködési megállapodást köt. Ez a dokumentum rögzíti az együttműködés mikéntjéét és a felek kötelezettségeit (követelményrendszer, a doktorandusz munkájának figyelemmel kísérése, a program finanszírozása, szellemi tulajdon, felelősségi kérdések…). A szerződéskötéshez szükséges típusmintákat kérésre az INSTN/SFRES megküldi az érintett kutatási egységnek.
A CFR, CTBU CTCI és CTCR típusú szerződések finanszírozásakor:
- a doktorandusszal kötött megállapodás egy 3 évre szóló, határozott időtartamú (CDD) munkaszerződés, ahol a CEA a munkáltató,
- a doktorandusz bruttó havi bére 2043,54 € az első és a második évben, míg 2104,62 € a harmadik évben. (2010. január 1-i értéken számított összeg, bázisérték („point”) 5,52 €)
- a nyertes pályázókat az INSTN/SFRES közvetlenül tájékoztatja az ösztöndíj odaítéléséről.
CCNE (Contrat CEA non employeur): a CCNE-típusú (azaz amikor a CEA nem munkáltatója a doktorandusznak) szerződések esetében az anyagi hátteret egy külső (de szintén nagyon komoly tudományos partner vagy finanszírozó ügynökség) intézmény (CNRS, ADEME, INRA, INRIA, CERN…) biztosítja, a CEA csupán a doktorandusz bérének 50%-át fedezi.
A CCNE-szerződések esetében a kiválasztás ugyanúgy a kiválósági föltételek szerint történik, mint a többi szerződésnél, azaz a döntést a CEA főigazgatója által elnökölt bizottság hozza meg.
A kiírással kapcsolatos tudnivalók elérhetősége:
FR http://www-instn.cea.fr/formations/formation-par-la-recherche/doctorat.html
EN http://www-instn.cea.fr/en/education-and-training/research-training/phd-programs.html
A választható kutatási (PhD-dolgozat) témák listája a következő linkeken érhető el:
EN: http://www-instn.cea.fr/en/education-and-training/research-training/phd-programs/list-of-thesis-subjects.html (szinte minden téma elérhető angol fordításban)
A CEA részéről jelezték, szívesen fogadják a NUMERICS programban azon, jelenleg még MSc-tanulmányaikat folytató magyar hallgatókat, akik kifejezetten a következő területek iránt érdeklődnek:
- numerikus szimuláció,
- tudományos számítás,
- mesterséges intelligencia.
A programról bővebben: http://numerics.cea.fr/
Figyelem! A NUMERICS programra speciális jelentkezési szabályok vonatkoznak, a jelentkezési határidő: 2019. április 30.!
A NUMERICS iránt érdeklődőket kérjük, vegyék föl a kapcsolatot a projekt felelősével:
Jean-Luc Zimmermann, PhD
Doctoral Training Program Coordinator
PhD Program Project Manager
INSTN-SFRES, CEA-Saclay
F-91191 Gif-sur-Yvette
Tel: +33 1 69 08 88 97
mailto:jean-luc.zimmermann@cea.fr
http://numerics.cea.fr/
Kérjük Önöket, a TéT-attaséi hivatal munkájának hatékonyságát erősítendő osszák meg a pályázattal kapcsolatos tapasztalataikat velünk a norbert.somogyi@mfa.gov.hu címen. Visszajelzésüket előre is köszönjük!
További cikkek a rovatban
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Hunyadi János Ösztöndíj román, szerb, horvát, szlovák és ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára
A budapesti romák története – kutatói ösztöndíj
UTAK Program – Terepmunka pályázat
Réka Darida Ösztöndíj Program
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása pályázat
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
2 millió forintos ösztöndíj álmaid megvalósításához