Együttműködési projektek az európai kulturális és ipari örökségen alapuló, határokon átnyúló turizmus támogatására.
Pályázat kódja: 69/G/ENT/PPA/13/411
A pályázat célja, hogy kiegészítse a regionális és nemzeti szabályozást, és támogassa a nemzetközi együttműködést a kulturális és ipari turizmus területén. A pályázat hozzájárul az európai idegenforgalmi kínálat javításához, és értéket ad a közös kulturális örökséghez.
A pályázat:
- legyen tematikus. Nemzetközi idegenforgalmi termékként kell rá gondolni és egy közös téma köré kell felépíteni.
- legyen műszakilag és pénzügyileg fenntartható. A projektnek meg kell határoznia az irányítási struktúrát, és ki kell fejtenie, hogyan teszi lehetővé a projekt céljainak elérését.
- teremtsen valódi, mérhető hatásokat. A projekt várt eredményeit egyértelműen emelje ki a pályázat. Jeleznie kell, hogyan méri az eredményeket és milyen mutatókat használ.
- legyen transznacionális. A létrejövő turisztikai terméknek kell lennie egy „európai dimenziójának”. Legalább 5 különböző európai országot kell bevonnia, valamint az európai közös örökséget és értékeket kell képviselnie.
- egy társulás/konzorcium hajtsa végre. Legalább 5 tagból álljon (azaz öt különböző jogi személy által létrehozott egység legyen, a támogatási megállapodásban külön említve), és a tagok legalább 5 különböző országból legyenek bejegyezve.
Költségvetés: 200 000 euró / projekt
Pályázati kiírás:
Benyújtási határidő: 2013. július 31. 17:00 CET
További információ kérhető: ENTR-CFP-1369-CULT-INDU-TOU@ec.europa.eu
Letölthető dokumentumok
- Draft Grant Agreement
(395 KB)
- Call for proposals
(292 KB)
- Call for proposals annex 0 – form
(89 KB)
- Guide for Applicants
(308 KB)
- Form for organisations looking for partners
(51 KB)
- Questions and Answers – updated 8 July 2013
(387 KB)
- List of organisations looking for partners- updated 8 July 2013
További cikkek a rovatban
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
MaDok-filmek – filmes pályázat
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Pályázat nonprofit szervezetek működésének támogatására
Pályázat sportfotósok számára
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása pályázat (GINOP Plusz-3.2.3-24)
Pályázat komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére – MMIA Plusz-2.2.1-24
Pályázat a városi mezőgazdaság fellendítésére Európában és azon túl!
Pályázat civil szervezetek számára térítésmentes piackutatásra
A Mercedes-Benz Gyár pályázati felhívása látvány-csapatsport támogatására
Akcióban! pályázat civil szervezetek részére
Fejlődésben+ pályázat
Inkubátor 2024 kapacitásfejlesztő támogatási program pályázat
Elkezdődött a LEADER pályázatok társadalmasítása