A Magyarországi Evangélikus Egyház és az Evangélikus Országos Múzeum 2013. évi képzőművészeti pályázata.
A pályázat célja és tárgya: A Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének 500. évfordulójára (2017) tematikus évekkel készül. 2013 címe: Reformáció és tolerancia, szlogenje: „Elviselni egymást szeretetben”. Bár a téma kiválasztásában nagy szerepe van a vallási türelemmel és az ökumenével kapcsolatos évfordulóknak, a tolerancia fogalma – jézusi értelemben és a 21. században fokozottan is – más szempontokat, értékeket és megközelítési módokat is rejt. A pályázatra beküldött alkotásokban hasonló reflexiókat keresünk. Az Evangélikus Országos Múzeumban november közepén nyíló kiállítás célja a tolerancia helyes értelmezésére irányuló törekvés megnyilvánulása a kortárs művészet eszközeivel, személyes és közösségi, szimbolikus vagy konkrét, kérdésfeltevő vagy értelmező módon. A pályázat nyitott: bármilyen, kortárs művészeti alkotással lehet jelentkezni, amely az Evangélikus Országos Múzeum nyilvános tereiben valósul meg vagy kiállítható (kiállítótér, utcára nyíló ablakok, zsalugáter-felületek). A kiállításra kiválasztott művek kiállítási időtartama kb. négy hónap.
A pályázat jellege: A kiírás nyilvános képzőművészeti pályázat. Egyének és csoportok egyaránt pályázhatnak.
A pályázat díjazása: A pályázat díjazására (jelen állás szerint) 600.000,- HUF áll rendelkezésre, melyet a zsűri oszt fel, és ítél oda.
A részvétel feltételei
- Minden 18. életévét betöltött személy pályázhat újonnan elkészített saját művészeti alkotásával. A pályázók legfeljebb egy pályaművet nyújthatnak be, amely önálló alkotás vagy max. hat darabból álló sorozat lehet.
- A pályázók kizárólag saját alkotásukkal pályázhatnak.
- A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját szerzői műve, továbbá vállalja a felelősséget, hogy az általa benyújtott pályamű nem sérti más szerzői, felhasználói, illetve személyiségi jogát, és a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályba nem ütközik.
- A pályázó vállalja, hogy amennyiben a pályázaton díjazásban részesül, megvételre elsősorban az Evangélikus Országos Múzeumnak ajánlja föl alkotását.
- A határidő után érkezett jelentkezési lapokat és pályaműveket nem áll módunkban befogadni.
- Amennyiben a pályamű a helyszínen felépítendő installáció, a jelentkezési lap mellett a mű pontos, méretarányos tervét és felépítésének időrendjét kell benyújtani digitális formában, cédén.
- A pályázók a pályázat benyújtásával tudomásul veszik, hogy a zsűri fenntartja magának a jogot, hogy a pályadíjakat indokolt esetben ne ítélje oda.
- A pályázók a pályázat benyújtásával engedélyezik, hogy alkotásuk az Evangélikus Országos Múzeum kiállításán, illetve a kiállítással kapcsolatos média-megjelenésekben szerepeljen.
- A pályázók a kiállítás megnyitója előtt nem publikálják pályaművüket, az első publikáció a kiállításhoz kapcsolódó kiadványban történik.
- A pályázók a pályázat benyújtásával elfogadják a pályázati kiírás feltételeit és a zsűri döntését a pályamunkák kiválasztásáról és rangsoráról. A zsűri döntésével kapcsolatban fellebbezésnek nincs helye.
A pályázat menete
- A pályázati kiírás és a jelentkezési lap letölthető az Evangélikus Országos Múzeum honlapjáról: http://www.evangelikusmuzeum.hu (bal oldali menüsor: Pályázatok, Képzőművészeknek)
- A pályaműveket a jelentkezési lappal együtt személyesen, illetve – amennyiben megoldható a biztonságos csomagolás – postai úton kell eljuttatni az Evangélikus Országos Múzeumba. (1052 Bp. Deák tér 4.)
- A személyes átvétel időpontjai: 2013. október 7., 14. és 18. 10.00–18.00
A pályázat időrendje
- 2013. július – a pályázat kihirdetése
- 2013. október 18. 18.00 óra – A pályaművek beérkezésének határideje
- 2013. november 12. – a zsűrizés határideje
- 2013. november 18. – a kiállítás megnyitója, díjak átadása
A pályaműveket 7 fős zsűri bírálja el.
A zsűri tagjai:
- Harmati Béla László művészettörténész, az EOM igazgatója
- Fabiny Tamás evangélikus püspök
- Róka Enikő művészettörténész (MNG)
- Schneller János művészettörténész (Próféta Galéria)
- Százados László művészettörténész (MNG)
- Tatai Erzsébet művészettörténész (MTA Művészettörténeti Intézet)
- Zászkaliczky Zsuzsanna muzeológus (EOM), a kiállítás kurátora A zsűri többségi szavazással hozza döntését, munkája nem nyilvános. A bíráló bizottság döntése végleges. A zsűri az értékelés során a művészi érték és relevancia mellett a műalkotás adott helyszínen való kiállíthatóságát is figyelembe veszi.
Kapcsolat
E-mail: eom@lutheran.hu vagy zsuzsa.zaszkaliczky@lutheran.hu
További információk és letölthető anyagok a http://www.evangelikusmuzeum.hu oldalon találhatók.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak