
A verseny 2013-ban az ENSZ Bécsi Információs Szolgálat (UNIS), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) Ausztriában lévő irodájának, valamint az Osztrák Szövetségi Művészeti, Kulturális és Oktatási Minisztérium támogatásával kerül megrendezésre.
Téma
A pályázatra olyan rövidfilmek elkészítését várják a diákoktól, amelyek kapcsolódnak az „Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában” foglaltakhoz, az idei évben különös tekintettel a gyermekek jogaira és a háborútól és üldöztetéstől menekülő gyermekekre. A szervezők arra bátorítják a 10 és 20 éves kor közötti diákokat, hogy feldolgozzák az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (EJENY) 30 cikkét, valamint tanáraikkal együttműködve egy az EJENY tartalmának megfelelő rövidfilmet készítsenek (játékidő: 3 perc).
A versenyre pályázhat minden 10 és 20 éves kor közötti diák.
Célok
A verseny célja, hogy a fiatalok emberi jogokkal, az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatával és annak 30 cikkével kapcsolatos ismereteit növelje, különös tekintettel a gyermekek jogaira és a háborútól és üldöztetéstől menekülő gyermekekre. A verseny lehetőséget ad a diákok számára, hogy filmművészeti szempontból különböző témákat dolgozzanak fel, valamint bemutassák elkészült műveiket a „this human world” filmfesztivál részeként. A filmfesztiválra 2013 decemberében kerül sor neves bécsi mozikban.
További információ: www.thishumanworld.com.
Film műfajok
A következő műfajokban lehet a filmeket nevezni: fikció / játékfilm, dokumentumfilm, animációs film, kísérleti film, megfilmesített fénykép-történet.
Nyelv: A filmek a helyi nyelvek bármelyikén elkészíthetőek. A nyertes filmek a későbbiekben feliratozásra kerülhetnek, a különböző nyelvi közösségek online filmnézésének megkönnyítése érdekében.
Nevezési határidő: Nevezni a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címen keresztül 2013. június 30-ig lehet.
Letölthető dokumentum
A film hossza: A feltöltött filmek hossza nem haladhatja meg a három percet.
Anyagok: A filmek elkészíthetőek bármilyen az iskola által biztosított vagy a diákok rendelkezésére álló eszközzel; a videokamera típusok összes kategóriája használható, beleértve a mobil telefonok kameráit is.
Jogok: A fesztivál szervezőnek jogában áll a felhívásra beérkezett műveket közzétenni; a verseny résztvevőinek szintén jogukban áll saját beküldött műveik közzétételéhez.
Határidő
A pályázatokat 2013. szeptember 30-ig kell feltölteni az ftp-szerverre vagy elküldeni DVD vagy videó file formátumban a „this human world”- festival, c/o Ms. Annabel Müller, Schleifmühlgasse 8/14, 1040 Wien, Austria címre, egy a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címre küldött e-mail kíséretében, amely további információt tartalmaz a filmről és a film elkészítésében résztvevő diákok nevéről és számáról.
A filmeket egy ftp-szerverre is fel lehet tölteni (a hozzáférési kódok a regisztrációt követően kerülnek megosztásra).
Zsűri
A „this human world” – fesztivál zsűrijét híres osztrák filmrendezők és színészek alkotják, akik értékelik a diákok műveit.
Díjak
A zsűri által legjobbnak tartott pályázatokat díjazzák , valamint az elektronikus szavazatok eredménye alapján egy közönségdíj kerül kiosztásra. A díjátadó ünnepségre 2013. november 19-én kerül sor Ausztriában a Bécsi Nemzetközi Központban, egyszerre a Szlovénia Állandó ENSZ Képviselete által szervezett gyermekek jogairól szóló kiállítás megnyitójával.
További információ itt érhető el: http://www.thishumanworld.com (menüpont: school film project).
További kérdés esetén kérjük, keresse a következő személyt:
Irene Hoeglinger-Neiva, Public Information Officer
United Nations Information Service (UNIS) Vienna
Email: irene.hoeglinger-neiva@unvienna.org, Telefon: +43-1-26060-4448
További cikkek a rovatban
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
Hunyadi János Ösztöndíj román, szerb, horvát, szlovák és ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára
Pályázat a NordArt 2024 kortárs művészeti kiállításon való bemutatkozásra (Kunstwerk Carlshütte)
UTAK Program – Terepmunka pályázat
Réka Darida Ösztöndíj Program
Pályázat a militarizmus és a háború elleni feminista aktivizmus támogatására
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Innovatív eszközök és üzleti modellek pályázat audiovizuális fejlesztésekre
Interreg VI-A – Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program – Pályázat határon átnyúló együttműködésekre
MRG “MARIO” program pályázat kisebbségi érdekvédelem fókuszú civil szervezetek számára
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat