Évszakok a Dunazugban fotópályázat.
Természet és kultúra – régi gondolatom, hogy a kettő együtt az igazi. Séta a pompázatos hegyek látványával, bicajozás a Duna mentén, 1800 éves római romokra bukkanva, bakancsos kirándulás közben öreg présházak borait kóstolva, kastélyokat, tájházakat szemlélve, a hagyományokat tisztelő bányászat, vagy épp az itteni üvegművesség emlékeit nézegetve, estére jóízű vacsorák előtt ezer éves királyságunk egykori termeiben bolyongva… mind megannyi nagyszerű kikapcsolódás. Európa egyik legnagyobb folyama, a Duna, a Gerecse, a Pilis és a Budai-hegyek szelíd gerincei határolják ezt a térséget, ahol sok évszázados múltja van a nemzetiségek együttélésének. 2016 végén kezdtem el az anyaggyűjtést a DUNAZUG KALANDKÖNYVÉHEZ, amelyhez egyre több térségbeli település önkormányzata vállal partnerséget és az NKA is támogatja a könyv megírását.
Tervezett határidő: 2017. december eleje – hogy karácsonyi ajándék lehessen 🙂
ÉVSZAKOK A DUNAZUGBAN FOTÓPÁLYÁZAT
Témakörök: természet, portré, épített környezet
Pályázati feltételek:
- A pályázaton életkortól, lakóhelytől, foglalkozástól függetlenül bárki részt vehet, egy induló legfeljebb 6 képpel pályázhat, témánként max 2-2 képpel.
- A beküldött képek hosszabbik oldala 1000-1200 pixel méretű legyen (a második fordulóba bejutó képekről majd teljes méretű anyagot kérünk) – a képeket elektronikus úton kérjük eljuttatni a címre: Évszakok a Dunazugban tárgy megjelöléssel.
- A beküldött alkotások neve a következő adatokat tartalmazza (csak kisbetűk, ékezetek nélkül): a pályázó CSALÁDINEVE_KERESZTNEVE_keprovidcime.JPG, de a képre ne kerüljön semmilyen adat, infó, felirat.
- A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat, e feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen.
A pályázó a kép beküldésével egyben a pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az saját szerzői műve, azzal nem sért szerzői jogot.
A képek beküldésével a pályázó elfogadja a pályázati feltételeket.
A képek bármilyen színezése, „fotoshopolása” tilos, kizárással jár.
A beküldött fotók készítési ideje: 2016. január 1. – 2018. január 31.
Beküldési határidő: 2018. január 31. 24 h.
A zsűri a legjobb fotókat – várhatóan 30-50 db – küldi a második fordulóba. Tervezett időpont: 2018. február 20.
A legjobb képekből vándorkiállítás létrehozását tervezzük, amihez az alkotók engedélyét és hozzájárulását kérjük: 1500 Ft/kép, amelyből a fotók nyomtatását és kasírozását oldjuk meg. A zsűri a második fordulóba jutott képekből választja ki a kategóriánkénti 3-3-3 legjobb fotót. Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2018. március 1.
Díjazás: a vándorkiállításon való részvételen túl, a dobogós fotók készítői értékes díjakat és ajándékokat kapnak, amelyet a Dunazug térség vállalkozói ajánlanak fel: ebéd, szállás, minőségi helyi portékák, borok…
Nevezni a honlapon található kérdőív kitöltésével lehet.
Bővebb információ:
Balogh Tamás – ötletgazda és főszervező +3620 9257 375
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj