A Duna által meghatározott természeti környezet, a térség történelme, kulturális és művészeti hagyományai predesztinálják Baja városát a biennálé helyszínéül. A Duna teljes hosszának csaknem felezőjében lévő város, a több országot összekötő folyó déli szakaszának egyik jelentős ősi települése.
A biennálé célja, hogy kétévenként áttekintést adjon a Duna-menti országok víz és élet témájú alkotásaiból.
PÁLYÁZÓK KÖRE
A pályázatra várjuk Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Magyarországon, Horvátországban, Szerbiában, Romániában, Bulgáriában, Moldovában és Ukrajnában élő képzőművészeknek alkotásait a következő kategóriákban:
- festészet
- grafika
A műalkotások nem lehetnek 2015. évnél régebben készültek.
A kiállításra jelentkezni az elkészült művek digitális reprodukciójával lehet a vizeselet@ejf.hu címen 2017. október 15-ig. A kiállításra alkotónként két mű fotójával lehet nevezni. A beérkezett fotók alapján, szakmai zsűri választja ki a kiállításra kerülő műveket.
Letölthető dokumentumok
DÍJAK
A zsűri döntése alapján első, második, harmadik díj és két különdíj kerül kiadásra.
- I. Díj – 120 000 Ft
- II. Díj – 100 000 Ft
- III. Díj – 80 000 Ft
- Különdíj – részvételi lehetőség a IX. Caffart Nemzetközi Művésztelepen
- Különdíj – egyéni kiállítás lehetősége a bajai Nagy István Képtárban
A MŰALKOTÁSOK PARAMÉTEREI
- Az eredeti sík jellegű pályaművek maximum mérete: 120 cm x 120 cm
- Grafikai műveknél azokat csak kiállításra alkalmas állapotban – szabvány méretben paszpartúrázott (50×70 cm illetve 70×100 cm) módon, vagy egyedi méretű alkotások esetén keretezetten, üveggel védetten – szakszerű feliratozással áll módunkban átvenni. A pályázatra csak hagyományos értelemben vett grafikai technikákkal készült pályaműveket várunk.
- A beküldendő pályaművekről készült fotók paraméterei: 72 x 72 dpi felbontás, maximum 1600 x 1200 pixel képméret, 24 bit/pixel színmélység, maximum 0,5 MB fájl méret, fájl típus: JPG. A digitális reprodukciók elnevezésénél kérjük kövessék a példa szerinti mintát, az ékezetes karakterek kerülendők!
Példa: alkoto_cim_meret_technika_datum.jpg
A fotó mellett kérjük feltüntetni a következő adatokat: alkotó neve, mű címe, mérete, technikája, készítés éve.
HATÁRIDŐK
- A digitális reprodukciók beküldésének határideje: 2017. október 15.
- Az előzsűri döntéséről 2017. október 24-től értesülhetnek a www.ejf.hu és a caffart.com honlapon.
- A bezsűrizett műveket – kiállításra kész állapotban (keretezve, üvegezve, csomagolva) – az alábbi helyen és időpontban lehet leadni
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar
6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky út 14. - 2017. november 6-án 10:00-16:00 óra között
- 2017. november 8-án 10:00-16:00 óra között
- Postai úton az alábbi címre kérjük az alkotásokat eljuttatni 2017. november 8-ig:
VI. Víz és Élet Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé
Eötvös József Főiskola, 6500 Baja, Szegedi út 2.
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
„Megújuló zene” – pályázat kamarazenekaroknak
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Pályázat a bútor-, lakberendezési-, az IT és a zöld/körforgásos gazdaságban működő KKV-k innovációs projektjei és új üzleti modellek kidolgozására
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására