Az Ez HAT! program Nemzeti Vágtán indított akciójának nyomán várjuk hátrányos helyzetű gyermekek támogatásával foglalkozó szervezetek pályázatait.
Ez HAT! Támogató program – Gyermekeink 1. pályázat
A HAT Alapítvány nyílt pályázatot hirdet az általa indított Ez HAT! Támogató program Gyermekeink 1. elnevezésű programban való részvételre.
A PROGRAM CÉLJA
A program célja, hogy elsősorban pénzadomány, esetleg tárgyi adomány elosztásával segítséget nyújtson Magyarországon élő, valamilyen okból hátrányos helyzetben élő gyermekek számára.
Egy pályázati projekt egy gyermek támogatását jelenti.
A PROGRAM MŰKÖDÉSÉNEK ELVE
A HAT Alapítvány Ez HAT! Támogató program elnevezéssel alternatív reprezentációs és támogató lehetőséget kínál gazdasági társaságoknak és magánszemélyeknek.
A program keretében 2009. évben pénzalap jött létre, melynek jelenlegi összege 325.000.- Ft azaz Háromszázhuszonötezer forint.
A jelen pályázatra jelentkező szervezetek pénz vagy tárgyi adományokra pályázhatnak, amellyel saját ható- és működési körükben tartozó gyermekeknek nyújthatnak közvetlen támogatást.
A pályázat keretében minden pályázó szervezet maximum 3 pályázati projektet nyújthat be. A bíráló testület a pályázati projekteket külön-külön értékeli. Egy szervezet indokolt esetben több projekttel is elnyerhet támogatást.
A pályázatot folyamatosan kiírjuk.
PÁLYÁZHATÓ ÖSSZEG
Az első körben a Gyermekeink 1. pályázaton projektenként max. 25 000,- Ft összeget lehet pályázni.
PÁLYÁZHATÓ TÁMOGATÁSOK KÖRE
A pályázaton kizárólag konkrét támogatásra lehet pályázni.
Lehetőség nyílik bármilyen indokolható igény kielégítésére, amely hátrányos helyzetű gyermekek vagy családjuk tekintetében felmerül.
Indolkolható igényként elfogadható támogatások:
– étkezési támogatás gyermekek részére
– gyermekruházat
– tankönyv
– fejlesztőjáték, -eszköz
– gyógyászati segédeszköz
– gyermek által felhasznált szolgáltatás (pl. fejlesztő foglalkozás, utazási költség)
– egyéb, közvetlenül a gyermek által felhasználásra kerülő, indokolható eszköz vagy szolgáltatás
PÁLYÁZÓK KÖRE
A program keretében civil szervezetek pályázhatnak, azaz olyan jogilag bejegyzett, önszerveződő és önkormányzó szerveződések, amelyek függetlenek az állami intézményrendszertől. A pályázó szervezetek lehetnek:
az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. alapján létrehozott azon társadalmi szervezetek, szövetségek, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat), amelyek megfelelnek az alábbiakban felsoroltaknak:
- a bíróság a 2009. szeptember 1. előtt nyilvántartásba vette;
- alapító okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják;
- nincs köztartozásuk;
- alapítói között nem szerepel a kormányzat, illetve az állami és önkormányzati intézményrendszer.
A PÁLYÁZATRA VONATKOZÓ EGYÉB ADATOK
- A pályázók önállóan, partnerszervezet(ekk)el vagy más együttműködőkkel közösen is pályázhatnak. Az együttműködő partnereknek is meg kell felelni jelen kiírás pályázók körére vonatkozó rendelkezéseinek.
- A pályázás előfeltétele a www.ezhat.hu oldalon történő szervezeti regisztráció.
- A pályázathoz szükséges regisztráció során csatolni kell a szervezet alapító okiratának szkennelt, oldalhű másolatát.
- A pályázathoz előzetesen egyéb mellékletet csatolni nem szükséges. A pályázati feltételeknek való megfelelés igazolására csak a nyertes pályázóknak van szükség.
PÁLYÁZATI DÍJ
Pályázati elbírálási díj nincs.
PÁLYÁZATI HATÁRIDŐK
A pályázatokat 2009. november 3-án, kedden reggel 8 óráig lehet benyújtani.
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA
A pályázatokat elektronikus formában kell benyújtani.
A pályázás előfeltétele a szervezeti regisztráció.
Regisztráció után elektronikusan lehet a pályázatot benyújtani. Pályázat benyújtásához kattintson ide.
ELBÍRÁLÁSI SZEMPONTOK
- a pályázó szervezet alapító okiratában megfogalmazott célokhoz illeszkedő pályázati tartalom
- a pályázaton kizárólag valamilyen okból hátrányos helyzetűnek tekinthető, 18 éven aluli gyermeket lehet támogatni
- a pályázott összeget közvetlenül és kizárólag a támogatott gyermek igényeinek kielégítésére kell felhasználni
- a pályázott projekt megvalósításának költségeit közvetlenül a nyertes szervezetnek kell viselni a pályázati forrásból, készpénz nem adható a támogatott gyermekeknek
- a pályázott összegnek (esetleg a rendelkezésre álló önrésszel) elegendőnek kell lennie a cél elérésére
- indokolt mértékű támogatás
- a pályázó szervezet támogatási megállapodást köt a támogatott családdal/gyermekkel (ld. mellékletek)
- pontosan meghatározott, elszámolható támogatás igényelhető
- az elnyert támogatást a pályázatban meghatározott célokra kell fordítani, annak összegéről a Támogatási szerződésben (ld. mellékletek) rögzített módon el kell számolni
- a pályázatban megfogalmazott célokat 2009. december 1. és 2010. június 30. között kell megvalósítani.
AZ ELBÍRÁLÁS SORÁN FIGYELEMBE VEHETŐ ELŐNYÖK
A bírálók fentieken kívül az alábbiakat értékelik előnyként.
- saját forrás bevonása a cél elérésére
- konkrét, egyszeri, eredményt elérő támogatás nyújtása
- korábbi, a pályázati céllal összefüggő sikeres tevékenység
Az értékelő bizottság döntése végleges, fellebbezésre nincsen mód.
SZERZŐDÉSKÖTÉS
A pályázatok elbírálásának határideje 2009. december 10.
Az eredményről minden pályázót a megadott e-mail címen értesítünk, illetve az eredmények elérhetők a www.ezhat.hu oldalon.
A támogatott szervezetekkel szerződést kötünk.
A szerződés kötelező mellékletei (amelyeket az aláírt szerződés visszaküldésével egyidejűleg kell megküldeni):
- alapszabály vagy alapító okirat elektronikus (szkennelt) változata;
- közhasznú szervezetek esetében a legfrissebb közhasznúsági jelentés elektronikus (szkennelt) változata;
- nem közhasznú szervezetek esetében a pályázást megelőző teljes naptári évi működésről szóló rövid, elektronikus formátumú beszámoló
EGYÜTTMŰKÖDÉS A NYERTES PÁLYÁZÓKKAL
A nyertes pályázók szervezeti adataikat 2009. novemberétől folyamatosan elhelyezik a HAT Alapítvány által fejlesztett és üzemeltetett adományszervezési honlapon.
A nyertes pályázóknak tudomásul kell venni, hogy a www.ezhat.hu oldalon a támogatók informálása céljából alapító okiratuk és éves (közhasznúsági) beszámolójuk alapadataikkal együtt megjelennek.
A nyertes pályázónak és az általa támogatott család vállaja, hogy az együttműködést a Támogatási szerződésben megadott módon dokumentálja.
Letölthető dokumentumok
Támogatási szerződés tervezet
Gyermekeink 1. Pályázati adatlap
Pályázati felhívás
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat nonprofit szervezetek működésének támogatására
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása pályázat (GINOP Plusz-3.2.3-24)
Pályázat komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére – MMIA Plusz-2.2.1-24
Pályázat civil szervezetek számára térítésmentes piackutatásra
A Mercedes-Benz Gyár pályázati felhívása látvány-csapatsport támogatására
Akcióban! pályázat civil szervezetek részére
Fejlődésben+ pályázat
Inkubátor 2024 kapacitásfejlesztő támogatási program pályázat