palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat Helyi Vidékfejlesztési Iroda (HVI) cím elnyerésére-Nyíregyházi kistérség

fvm_palyazatokA Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet továbbá a rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet (kiegészítve a 2007. évi XVII. törvény 20. §-a szerinti, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításával, irányításával és működtetésével kapcsolatos feladatokkal), az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. Törvény végrehajtásának előkészítése érdekében – pályázatot ír ki



Helyi Vidékfejlesztési Iroda (HVI)
cím elnyerésére.

A pályázat célja
A pályázati felhívás célja a vidékfejlesztési feladatok ellátásának elősegítése érdekében a „Helyi Vidékfejlesztési Iroda” cím adományozása határozott időre, az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetével (továbbiakban FVM VKSZI) kötött Együttműködési Megállapodás hatályba lépésétől 2013. június 30-ig. A Helyi Vidékfejlesztési Iroda címmel rendelkező szervezet (Budapest kivételével) az adott területfejlesztési kistérségben látja el feladatait.
A Helyi Vidékfejlesztési Iroda címmel rendelkező szervezetek a 2007-2013-as tervezési időszakban a vidékfejlesztésben meghatározó szerepet töltenek be. Ennek során segítik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) sikeres végrehajtását, a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák megvalósításában aktív szereplőként vesznek részt. A Helyi Vidékfejlesztési Iroda működtetése a HVI címbirtokos szervezet feladata, amelyet a HVI címbirtokos alkalmazásában álló személy, az Irodavezető lát el. A HVI a 79/2007. (VII. 30.) FVM rendeletben meghatározott módon részt vesz az ÚMVP lebonyolításában, továbbá ellátja a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózathoz (MNVH) kötődő egyes feladatokat.
Fentieken túl az FVM ÚMVP Irányító Hatósága (FVM ÚMVP IH) egyéb feladatokat és ahhoz rendelt finanszírozást állapíthat meg számára. A HVI címbirtokos szervezet külön jogszabály alapján további támogatásban is részesülhet. A HVI-k részletes feladataira vonatkozóan az Együttműködési Megállapodás az irányadó.

Pályázók köre
A pályázat területi hatálya a 2004. évi CVII. Törvény statisztikai kistérségi lehatárolása szerint:

  • Nyíregyházai kistérség


Szervezeti feltételek:

Pályázhatnak az adott kistérségben székhellyel vagy telephellyel rendelkező alábbi szervezetek:

  • alapítvány, egyesület;
  • non-profit gazdasági társaság;
  • a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerinti mikrovállalkozás, kisvállalkozás;
  • termelői csoport, TÉSZ;
  • jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás.

A pályázaton politikai pártok és egyházi szervezetek nem vehetnek részt.

Pályázati feltételek
A pályázónak mind a szervezetre vonatkozó, mind a szervezet által a HVI Irodavezetőjének jelölt tagjára vonatkozó feltételeket teljesíteni kell az alábbiak szerint:

A Helyi Vidékfejlesztési Irodák működtetésére vonatkozó szervezeti feltételek

  • a HVI-vel kapcsolatos tevékenységek ellátásához szükséges erőforrásokat egyértelműen el kell különíteni a szervezet egyéb tevékenységeitől, és arról kimutatást kell készíteni;
  • a HVI vezetője és munkatársai alkalmazásához és a HVI működéséhez rendelt forrásokat (támogatás, egyéb bevétel) köteles elkülönítetten kezelni és teljes egészében kizárólag az adott célra felhasználni;
  • az utófinanszírozásra való tekintettel a szervezet rendelkezzen legalább 4 havi igazolható működtetési költséggel;
  • a Pályázónak vállalnia kell, hogy a Helyi Vidékfejlesztési Iroda cím elnyerésével és az Együttműködési Megállapodás aláírásával egy időben legalább egy éves időszakra, heti minimum 36 órás munkaviszonyt létesít az irodavezetőnek jelölt személlyel a 79/2007 (VII. 30.)FVM rendeletben, valamint az Együttműködési Megállapodásban meghatározott vidékfejlesztési feladatok ellátására. A pályázatban meg kell nevezni az alkalmazni kívánt személyt;
  • a szerződés időtartama alatt a Pályázó szervezetben, a feladatot ellátó személyben, a szervezet létesítményeiben és infrastruktúrájában bekövetkező változtatásokat az FVM VKSZI-vel írásban előre egyeztetve az Együttműködési Megállapodásban meghatározott módon lehet végrehajtani.

Infrastruktúrára vonatkozó feltételek

  • Helyi Vidékfejlesztési Irodaként működő, munkanapokon, meghatározott időközökben legalább egy 100%-ban rendelkezésre álló, minimum 20m2-es, berendezett, nem lakás céljára használt irodahelyiség, amely legalább 5 személy egyidejű megbeszélését biztosító tárgyalóként is funkcionál;
  • vezetékes telefon-elérhetőség;
  • legalább 1 komplett számítógép konfiguráció;
  • szélessávú Internet-hozzáférés;
  • legalább egy, nyomtatásra, sokszorosításra, fax küldésére és fogadására alkalmas eszköz, berendezés.

Az irodavezetőre vonatkozó feltételek
Az alábbi feltételeket az irodavezető jelöltnek egy személyben kell teljesíteni.

Általános elvárások

  • Az Európai Unió valamely tagországának állampolgársága;
  • a magyar nyelv tárgyalási szintű ismerete és használata;
  • büntetlen előélet (90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány);
  • felsőfokú (főiskolai vagy egyetemi) végzettség;
  • HVI Címbirtokos szervezet munkaviszony létesítéséről szóló nyilatkozat (3. sz. melléklet).

Az FVM VKSZI jogosult a 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelettel összhangban az irodavezető bérének minimumát meghatározni. A minimális bér összege jelenleg bruttó 190.000 forint.

Szakmai elvárások:

  • legalább 2 év vidékfejlesztési területen szerzett tapasztalat;
  • az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatási rendszerének és jogcímeinek ismerete;
  • európai uniós projekt megvalósításában szerzett tapasztalat, különös tekintettel a terület– és vidékfejlesztés témájú pályázatokra;
  • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek.

Előnyt jelent:

  • közgazdasági-, jogi-, államigazgatási-, agrár-, geográfus- vagy egyéb, a vidékfejlesztéshez kapcsolódó szakirányú felsőfokú iskolai végzettség;
  • vidékfejlesztési menedzseri vagy kistérségi megbízotti, kistérségi koordinátori, tapasztalat;terület- és vidékfejlesztési, közgazdasági, gazdaságfejlesztési, illetve államigazgatási szakirányú tapasztalat
  • államilag elismert nyelvvizsga az Európai Unió valamely hivatalos nyelvéből;
  • LEADER Programban szerzett tapasztalat;
  • Helyi Vidékfejlesztési Stratégia készítésében szerzett tapasztalat;
  • HVI irodavezetői tapasztalat

A pályázat értékelésének folyamán – a beérkezett írásbeli pályázat elbírálását követően – a HVI Irodavezetőnek jelölt személy interjún vesz részt. A meghallgatás során előnyt jelent:

  • jó kommunikációs és szervezőképesség,
  • rendszerszerű gondolkodás,
  • problémamegoldó készség.

A Pályázó jogai és kötelezettségei

Jogok
Elismerés esetén a nyertes szervezet jogosult:

  1. a Helyi Vidékfejlesztési Iroda címet viselni,
  2. a HVI Irodavezetőjének az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (FVM VKSZI) által szervezett továbbképzési programokon való részvételére,
  3. a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) tagjaként a Hálózat információs rendszereit használni,
  4. külön jogszabály alapján az ÚMVP keretében a címmel járó feladatok teljesítésére támogatási és kifizetési kérelmet benyújtani.

Kötelezettségek
Elismerés esetén a nyertes szervezet köteles:

  1. a HVI Irodavezetőjének az FVM VKSZI által meghatározott képzéseken való részvételét biztosítani;
  2. a HVI Címbirtokos szervezet – az FVM ÚMVP IH és az FVM VKSZI iránymutatásai alapján – köteles ellátni a 79/2007 (VII. 30.)FVM rendeletben valamint az Együttműködési Megállapodásban meghatározott feladatokat.
  3. HVI működésének kezdetétől számított első 4 hónapban az iroda működtetési költségeit előfinanszírozni

A pályázat tartalmi és formai követelményei
Az érvényesnek tekintett, alábbiakban részletezett teljes pályázati anyag a Formanyomtatványokból (Pályázati Adatlap + 1-6. sz. Mellékletek), továbbá a kötelezően csatolandó egyéb dokumentumokból áll:

  • Pályázati Adatlap, amely tartalmazza a pályázó szervezet adatait, a pályázó szervezet szakmai tevékenységének bemutatását, a Helyi Vidékfejlesztési Iroda működtetésére vonatkozó elképzeléseit;
  • 1. sz. Melléklet: tartalomjegyzék (checklist);
  • 2. sz. Melléklet: a HVI Irodavezető jelölt személyi adatai, szakképzettsége és szakmai tapasztalatai;
  • 3. sz. Melléklet: a HVI Irodavezető jelölt és a pályázó szervezet kölcsönös nyilatkozata a leendő munkaviszonyról;
  • 4. sz. Melléklet: a HVI infrastrukturális feltételeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat (az FVM VKSZI fenntartja a jogot a mellékletben megjelölt infrastrukturális feltételek ellenőrzésére);
  • 5. sz. Melléklet: a pályázó egyéb nyilatkozatai;
  • 6. sz. Melléklet: nyilatkozat a HVI feladatait részletesen meghatározó Együttműködési Megállapodás megismeréséről, nyertes pályázóként történő aláírási szándékról;
  • 7. Egyéb csatolandó dokumentumok.

Fentieken kívül kötelezően csatolni kell a pályázathoz a következő dokumentumokat:

  • a HVI irodavezető jelölt végzettségét igazoló dokumentumok másolatát, valamint a 90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványának másolatát, vagy annak megigénylését bizonyító postai szelvényt;
  • az illetékes cégbíróság által kiállított 30 napnál nem régebbi cégkivonat aláírással hitelesített másolatát;
  • a pályázó szervezet utolsó lezárt gazdasági évre vonatkozó (2008.) mérlegét és eredmény-levezetését egyszerű másolatban

Hiánypótlásra kizárólag az erkölcsi bizonyítvány esetében van lehetőség, de az erkölcsi bizonyítvány megkérését igazoló postai szelvény szintén kötelező melléklet! Az erkölcsi bizonyítványt vagy annak másolatát a szóbeli interjún be kell mutatni.

Benyújtási határidő
A pályázat benyújtásának határideje (postai keletbélyegző dátuma): 2009. november 11.

A pályázat benyújtásának módja
A pályázatot Pályázati Adatlap – Mellékletek – egyéb kötelezően csatolandó dokumentumok struktúrában, összefűzött kivitelben, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetének címezve, kizárólag postai úton – ajánlott, elsőbbségi küldeményként – két (egy eredeti és egy másolati) példányban a borítékon „HVI-Nyíregyháza-2009.” jelzés feltüntetésével – kell eljuttatni az FVM VKSZI postacímére: 1012 Budapest, Attila út 93.

A pályázat akkor tekinthető határidőben benyújtottnak, ha a pályázati kiírásban megjelölt határidőn belül ajánlott, elsőbbségi küldeményként adták postára.
A pályázat dokumentumainak hiteléül – a másolati példány elkészítését megelőzően – a pályázat eredeti példányának minden oldalát kék színnel fogó toll használatával lássa el kézjegyével a pályázó képviselője.

Az írásbeli pályázatok elbírálási határideje
A beküldött írásbeli pályázatok elbírálásának határideje:
2009. november 18.
Az írásbeli pályázat elbírálását követően a pályázat kiírója minden pályázót telefonon valamint elektronikus úton értesít a HVI Irodavezető jelölt részére tartandó szóbeli interjú időpontjáról.

Döntés
A beérkezett pályázatokat az FVM VKSZI bírálja el, majd a szóbeli interjúkat követően a végleges pontszámok alapján javaslatot terjeszt elő a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium részére. A pályázatról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Közösségi Ügyekért Felelős Szakállamtitkára dönt.
A döntés határideje: 2009. november 25.
A pályázat elbírálásának végső eredményéről a pályázat kiírója minden pályázót írásban értesít.

Jogfenntartás
A Pályázat kiírója fenntartja annak jogát, hogy a pályázatot egyes területfejlesztési kistérségekre vonatkozóan eredménytelennek nyilvánítsa.

Bírálati szempontok
A pályázatok elbírálásánál a pályázó szervezet és a HVI irodavezetőnek jelölt személy értékelése együttesen történik, a pályázónak mind a szervezeti, mind a személyi feltételeket együttesen kell teljesítenie.

Értékelési szempontok és súlyok:

  • Pályázó szervezet eddigi tevékenysége, szakmai tapasztalata (25%)
  • Pályázó szervezet HVI-re vonatkozó koncepciója (25%)
  • Az Irodavezető jelölt szakmai, üzleti és vidékfejlesztési tapasztalata (50%)

Pályázattal kapcsolatos kérdéseket az alábbi e-mail címen tehetnek fel: hvi2008@vkszi.hu

Csatolt dokumentumok:
A pályázat mellékletei (ZIP)

Forrás: FVM