A verseny kiíróinak a hallássérült fiatalok integrált oktatását megkönnyítő alternatív pedagógiai módszerek fejlesztése, kipróbálása és közzététele terén közösen elért eredményeit 2010-ben a Tempus Közalapítvány a Hálózati tanulási díjjal jutalmazta. Az elismeréssel járó támogatást a Fülemüle hálózat tagjai egy országos informatikai verseny kiírására, ezen belül a versenyen eredményesen szereplő tanulók díjazására fordították, hagyományteremtő céllal.
A verseny célja
- az informatikában, információ gyűjtésében és rendszerezésében tehetséges diákok számára lehetőséget teremteni az országos szintű megmérettetésre,
- ösztönözni a tanulókat szakmai információk gyűjtésére, rendszerezésére, bemutatására,
- az iskolai tehetséggondozás hatékonyságának növelése a motivációs háttér biztosítása révén,
- pozitív módon befolyásolni a tanulók internetezési és hálózati tanulási szokásait.
Pályázhatnak
I.Általános kategória:
Bármely magyar nyelven beszélő, nappali rendszerű általános ikolai, középiskolai vagy szakiskolai oktatásban résztvevő diák jelentkezhet ebbe a kategóriába, akinek jelentkezését szülei és iskolája támogatják. (Határon túli magyar fiatalok is jelentkezhetnek.)
II.Speciális kategória:
Azok a hallássérült fiatalok, akik integráltan vagy szegregáltan az általános iskola felső tagozatán vagy középiskolában tanulnak jelentkezhetnek ebbe a kategóriába.
Pályázati feltételek
A verseny kétfordulós egyéni verseny. Az első fordulót az iskolák rendezik meg, felhasználva a verseny honlapján közzétett versenyfeladatokat és betartva a jelen versenykiírás szabályait. A második fordulóba, az országos versenyre az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján.
A második fordulót a verseny kiírója szervezi. Kiküldi a versenyzőknek a feladatokat, értékeli a visszaküldött versenymunkákat és eredményt hirdet. A verseny lényegében az interneten, illetve elektronikus módon (elsősorban e-mail) bonyolódik.
Ha az iskolában igény mutatkozik a versenyen való részvételre az iskola e-mailben (levélben vagy faxon) jelzi a kiírónak, hogy részt kíván venni a versenyen. Ez még nem jelent nevezést, csupán kapcsolatfelvételt a kiíróval.
Az országos versenyre – a tanulók és a tanárok igénye esetén – az iskola nevezi a tanulóit, maximum három főt, az iskolai forduló eredményei alapján.
A három versenyző pontosan kitöltött, a tanuló, a szülő és a felkészítő pedagógus által aláírt jelentkezési lapját az iskolák továbbítják postai úton, vagy faxon a kiírónak. Ezzel egy időben a tanulók munkáját is beküldik e-mailben a web@egressy.info címre. A munkák beérkezését követően a válasz e-mailben a kiíró egy űrlapot amelynek kitöltésével elektronikusan is meg kell adni a jelentkezési lapon megadott adatokat az elektronikus feldolgozás megkönnyítése érdekében.
A nevezés határideje
2013. február 17.
Érdeklődés
Gál Tamás
cím: 1149 Budapest, Egressy út 71.
e-mail cím: info@tehetseggondozas.hu
Telefon: 220-8186
A pályázat teljes kiírása itt: http://www.tehetseggondozas.hu/index.php?f0=fulemule13
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat népismereti filmszemlére
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Műhelyiskola modellprogram pályázat – RRF-MMSZA-1.0.0.2-23
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
Előhívott értékek – épített örökségünk a fiatalok szemével- fotópályázat diákoknak
VI. EUniWell magvető finanszírozási projekt – pályázat egyetemi és társadalmi jóllétet növelő projektek megvalósítására
Nagyelőadó pályázat