Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Nemzeti Táncszínház ösztöndíjas pályázatot hirdet fiatal előadó-, alkotóművészek, valamint tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel – foglalkozók részére. Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez. Az ösztöndíjak odaítéléséről az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kinevezett szakmai kuratórium dönt.
Ösztöndíjban részesülhet: évente 10 fő.
Pályázhatnak: előadóművész esetén: 1979. január 1. után születettek, – alkotóművész és egyéb tevékenység esetén: 1975. január 1. után születettek.
Az ösztöndíj bruttó összege: 80.000 Ft/hó.
Az ösztöndíj időtartama: 2010. március 1 – 2011. január 31.
Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. Pályázhatnak a táncművészet bármely ágában (balett, néptánc, alternatív tánc- és mozgásszínház) dolgozó előadó-, alkotóművészek, tánctudománnyal és táncpedagógiával foglalkozók, akik eddigi tevékenységükkel igazolták kiemelkedő képességeiket választott táncművészeti irányzatukban. Egy pályázó legfeljebb három alkalommal nyerheti el. A pályázatban nem vehetnek részt nappali tagozatos diákok.
Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről évente kötelesek beszámolni.
Az ösztöndíjas vállalja, hogy az ösztöndíj időtartama alatt készített publikációk illetve fellépések alkalmával feltünteti, hogy Fülöp Viktor ösztöndíjas. A pályázatot elnyert ösztöndíjasokról a fesztiválszervezők és a külföldi magyar kulturális intézetek tájékoztatást kapnak.
Az ösztöndíjas kötelezettségei:
A balettművészet területén működő ösztöndíjas felkészül és benevez egy nemzetközileg elismert balettversenyre vagy szakmai továbbképzésre hazánkban vagy külföldön.
A kortárs táncművészet területén működő ösztöndíjas részt vesz legalább egy magyar koreográfus által komponált koreográfia bemutatásában, részt vesz legalább egy tanfolyamon, amely művészi formanyelvének gazdagítását szolgálja.
A néptáncművészet területén működő ösztöndíjas egy magyar koreográfus által komponált koreográfia bemutatásában, részt vesz legalább egy tanfolyamon, mely tudása gazdagítását szolgálja.
A koreográfus az ösztöndíj által nyújtott lehetőséget felhasználja arra, hogy az általa ismert formanyelveken kívül megismerje a táncművészet általa nem ismert korszerű nyelvezetét (pl. Graham, Limón, kontakt technika stb.) Az ösztöndíj ideje alatt egy minimálisan 15-20 perces koreográfiát készít és betanítja azt (amennyiben máshol lehetősége nincs a Táncművészeti Főiskola növendékeinek).
A tánctudományok területén elméleti és szakírói tevékenységet folytatónak az év során legalább két tanulmány vagy más publikáció készítésével kell tevékenységéről számot adnia.
A pedagógiai területen működő ösztöndíjasnak dokumentálható szakmai gyakorlatot kell végeznie közép- vagy felsőfokú szakmai oktatási intézményben.
Letölthető pályázati felhívás és adatlap
A pályázati kérelemhez csatolni kell 7 példányban:
- 1./ szakmai önéletrajzot, (7db)
- 2./ művészi teljesítményt bemutató DVD-t, (7db)
- 3./ a pályázó művészi területén dolgozó két kiemelkedő alkotó- illetve előadóművész ajánlását, (7db)
- 4./ a pályázó repertoárjának, illetve eddig megvalósított műveinek listáját, (7db)
- 5./ pályázati adatlapot. (7db)
1-5. pontoknál minden dokumentumot 7 azaz hét példányban kell benyújtani!
A pályázatokat a Nemzeti Táncszínházhoz kell benyújtani személyesen munkaidőben vagy postai úton.
Felelős munkatárs: Sándorné Sztana Ágnes.
Cím:1014 Budapest, Színház u. 1-3.
Telefon: 457-0848
Beadási határidő: 2010. február 28.
Az elbírálás határideje: a beadástól számított legfeljebb 40 munkanap.
Az ösztöndíj megvonható, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségének nem tesz eleget.
Az ösztöndíjat a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyósítja.
A pályázati kiírás és adatlap beszerezhető a Nemzeti Táncszínház fent nevezett munkatársánál és letölthető a Nemzeti Táncszínház (www.nemzetitancszinhaz.hu), valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium (www.okm.gov.hu ) honlapjáról.
Budapest, 2010. január
Nemzeti Táncszínház
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat