A pályázatra steampunk tematikájú képregényeket várunk.
Feltételek:
A pályázatra korra, nemre, foglalkozásra és állampolgárságra való tekintet nélkül bárki jelentkezhet. Párosok illetve teamek munkáit is várjuk. Kizárólag saját gyártású anyagból készített, eddig meg nem jelent, jogtiszta, minimum 10, maximum 40 oldalas képregénytervekkel lehet nevezni.
A pályázat kétfordulós.
Az első fordulóban terveket, vázlatokat, forgatókönyveket várunk.
Bedaási határidő: 2009. október 31.
A szakmai zsűri a beadott anyagokból kiválogatja a megvalósításra javasolt műveket és 2009 november 30-ig értesíti a pályázókat.
A második forduló maga a képregény megvalósítása.
Ennek beadási határideje: 2010. június 30.
A díjazott pályaművek részt vehetnek a 2010. szeptember 10-12-én a Millenárison megrendezésre kerülő EuroSteam, First European SteamPunk Festiválon, amelynek kiállítási anyaga tovább utazik más európai országokba is. Ezenfelül pedig megjelenhetnek a Galaktika Comix 200 oldalas antológiájában, amely szintén az eseményre időzítve jelenik meg. Az antológiában megjelenő minden alkotó kap honoráriumot, de a legjobb három, illetve a közönség által legjobbnak ítélt alkotás különdíjban is részesül.
A terveket (szinopszis, pár oldal részletezett forgatókönyve, karaktervázlatok, egy-két teljesen kidolgozott mintaoldal) digitális formában várjuk (forgatókönyvnél javasolt a doc, vagy pdf, képi terveknél pedig javasolt a 300 DPI-s RGB, jpg vagy pdf formátum használata, min.A5, max. A4.es kivitelben), amelyeket akár postán (1535 Bp. Pf. 746) akár személyesen el lehet juttatni a Galaktika Szerkesztőségébe, vagy link mutatásával e-mailben, a szerkesztőség@galaktikamagazin.hu címre küldhetőek. A hagyományos kézi eszközökkel készült pályaműveket be kell szkennelni. A terveket a keveredés elkerülése érdekében a következő módon kell elnevezni:
nick születési adatok a mű címe
(pl: KOVI_74.02.15_androido.pdf
Amennyiben a pályázó a belinkelt e-mailt választja bedaási formaként, a tárgy rovatban a következő kell szerepeljen:
SP Comix Pályázat
Forrás: Galaktika Magazin
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására