A Hitelprogram célja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) termelékenységének és hozzáadott értékének növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül. Célja továbbá a KKV-k korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének
megteremtése, bővítésének támogatása, lehetővé téve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására vonatkozó energiahatékonysági beruházásokat is. A Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások olyan beruházásainak a támogatása, ahol a vállalkozások rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektetnek be, azonban a tőke- és hitelpiaci feltételek akadályozzák a finanszírozást.
Letölthető dokumentumok
GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz hitelprogram
A Hitelprogram keretösszege
155,54 milliárd Forint (kevésbé fejlett régiók1)
A keretösszeg legalább 65%-a a négy leghátrányosabb helyzetű régióban, azaz – Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország – projektet megvalósító vállalkozások részére kerül allokálásra.
Hitelprogram célja
A Hitelprogram célja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) termelékenységének és hozzáadott értékének növelése a technológiai és szervezeti megújítás támogatásán keresztül.
Célja továbbá a KKV-k korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének megteremtése, bővítésének támogatása, lehetővé téve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására vonatkozó energiahatékonysági beruházásokat is. A Hitelprogram célja a mikro-, kis- és középvállalkozások olyan beruházásainak a támogatása, ahol a vállalkozások rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektetnek be, azonban a tőke- és hitelpiaci feltételek akadályozzák a finanszírozást.
Kölcsön típusa
Éven túli lejáratú kamatmentes beruházási Kölcsön.
Kölcsön összege:
- minimum 10 millió Forint – maximum 100 millió Forint
- Az igényelhető hitelösszeg nem haladhatja meg a hitelkérelem benyújtását megelőző lezárt pénzügyi év üzemi eredményének tizenötszörösét.
- Hitelprogramban kezdő vállalkozások által igényelhető kölcsön maximum 50 millió Forint lehet. Jelen Felhívás szerint kezdő vállalkozásnak minősülnek a három teljes, lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások.
Kölcsön devizaneme: HUF
Kölcsönkérelmek benyújtása
A Kölcsönt kizárólag a Kölcsönkérelmi nyomtatvány kitöltésével és a kötelezően előírt mellékletek csatolásával igényelhetik az ügyfelek. Amennyiben bármelyik kötelezően előírt melléklet hiányzik, a kölcsönkérelem nem fogadható be.
A kölcsönkérelem csak az MFB Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban álló, megfelelő jogosítvánnyal rendelkező Közvetítőhöz (MFB Pont Plusz) nyújtható be.
A Közvetítők listáját az MFB Zrt. a honlapján (www.mfb.hu) teszi közzé.
A Hitelprogram keretében 2024. április tól lehet kölcsönkérelmet benyújtani.
A GINOP Plusz 1. prioritás keretében már támogatásban részesült vállalkozás jelen Hitelprogram keretében nem részesülhet támogatásban kivéve, ha elutasító döntéssel rendelkezik vagy a támogatói döntés előtt visszalépett, melyet a Kölcsönkérelem benyújtásakor hitelt érdemlően igazolt.
Jelen Hitelprogram keretében elektromos járműre vonatkozóan nem részesülhet támogatásban azon kölcsönigénylő, amely az „RRF-10.10.-1-24 Közúti elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak” című Felhívás keretében támogatást igényelt, kivéve, ha elutasító döntéssel rendelkezik vagy a támogatói döntés előtt visszalépett, melyet a Kölcsönkérelem benyújtásakor hitelt érdemlően igazolt.
Jelen Hitelprogram keretében egy vállalkozásnak legfeljebb egy kérelme részesülhet támogatásban.
Igénybevételi lehetőség
A Hitelprogram keretében utoljára 2026. november 30-án lehet a Kölcsönszerződés alapján a Végső Kedvezményezetteknek kifizetést teljesíteni.
Saját forrás
A Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke a Projekt elszámolható költségének legalább 10%-a, regionális beruházási támogatással érintett költségtételek vonatkozásában az elszámolható költségek legalább 25%-a, amelynek felhasználását a Végső Kedvezményezettnek legkésőbb
az első folyósítás előtt igazolnia szükséges.
A kölcsön kamata, díjak, jutalékok
Kamat: 0% / év
Kezelési költség: Nem kerül felszámításra.
Rendelkezésre tartási jutalék: Nem kerül felszámításra.
Előtörlesztési díj: Nem kerül felszámításra.
Szerződésmódosítási díj: Nem kerül felszámításra.
Késedelmi kamat: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:48 §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamat.
Egyéb költségek: A kölcsönkérelem bírálatával, a kölcsönszerződés megkötésével és módosításával, valamint a kölcsön folyósításával összefüggésben nem számítható fel díj, kivéve az, amely harmadik felet illet (pl. értékbecslői, közjegyzői díj).
A követelésbehajtás költségei felszámíthatók.
A Finanszírozási Összeg a Végső kedvezményezett által bármikor előtörleszthető vagy végtörleszthető anélkül, hogy az a kölcsön kondícióinak romlását, vagy terheinek, költségeinek növekedését eredményezné.
Futamidők
A futamidő a kölcsönből beszerzendő új tárgyi eszköz a Társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao.) szerinti amortizációjának végéig, az alábbiak szerint – függetlenül attól, hogy a Végső Kedvezményezett a Tao. alapján más amortizációs kulcsot is alkalmaz:
- az 50%-os amortizációs kulcs alá tartozó eszközök esetén legfeljebb 24 hónap. Ezt kell alkalmazni az általános rendeltetésű számítástechnikai gépek, berendezések esetében (HR8471 Vtsz.).
- a 33%-os amortizációs kulcs alá tartozó eszközök esetén legfeljebb 36 hónap
- a 25%-os amortizációs kulcs alá tartozó eszközök esetén legfeljebb 48 hónap
- a 20%-os amortizációs kulcs alá tartozó eszközök esetén legfeljebb 60 hónap
- a 14,5%-os amortizációs kulcs alá tartozó eszközök esetén legfeljebb legfeljebb 82 hónap.
- min. 10%-os mértékű megújuló energiával kapcsolatos beruházást is tartalmazó projekt esetén a szerződéskötéstől számított legfeljebb 120 hónap, amennyiben a kivitelezéssel érintett ingatlan is bevonásra kerül a fedezeti körbe.
- A maximális futamidőt a leghosszabb maximális amortizációs idővel rendelkező – a beruházás részét képező – eszközhöz tartozó futamidő hónapban megadott adata alkalmazásával szükséges meghatározni. A feltüntetett futamidők a lehetséges türelmi és/vagy rendelkezésre tartási időt is tartalmazzák.
Rendelkezésre tartási idő
A kölcsönszerződés megkötésétől számított minimum 3 hónap, legfeljebb 18 hónap, mely megújuló energiával kapcsolatos beruházást
tartalmazó projekt esetén indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.
Türelmi idő
A rendelkezésre tartási idő végétől számított maximum 6 hónap.
Projekt megvalósítási határideje
A Projekt megvalósításának határideje (fizikailag és pénzügyileg befejezett) a szerződéskötést követő 18 hónap, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható
Kölcsönfelvevők köre
A Hitelprogram keretében Támogatásra jogosultak a devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel és magyar adószámmal rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó mikro-, kis- és középvállalkozások, melyek legalább 5 főt foglalkoztatnak, és amelyek legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkeznek.
A Kölcsönt olyan vállalkozások igényelhetik, amelyek – akár külföldön lévő – Kapcsolt- és Partnervállalkozásaival összevont (konszolidált) éves beszámolója, annak hiányában a vállalkozás, valamint Kapcsolt- és Partnervállalkozásai beszámolói és nyilvántartásai alapján mikro, kis vagy középvállalkozásnak minősülnek a Bizottság 651/2014/EU rendelet I. melléklete alapján.
Gazdálkodási formakód szerint:
- 113 Korlátolt felelősségű társaság
- 114 Részvénytársaság
- 116 Közkereseti társaság
- 117 Betéti társaság
- 121 Szociális szövetkezet
- 129 Egyéb szövetkezet
- 141 Európai részvénytársaság (SE)
- 142 Európai szövetkezet (SCE)
- 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
- 228 Egyéni cég
- 231 Egyéni vállalkozó
A Hitelprogramban konzorciumok nem igényelhetnek támogatást.
Kölcsön felhasználása
Projekt megvalósítási helye
A Végső Kedvezményezett Magyarországon, Budapesten kívül, bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe. Minden esetben a Projekt megvalósítás helyszíne számít és nem a Kölcsönt igénylő székhelye, ezért a budapesti székhellyel rendelkező szervezet.
Projektje is támogatható, amennyiben a Projekt maga Budapesten kívül, de Magyarországon valósul meg.
- A megvalósítási helynek a kölcsönkérelem benyújtásakor már bejegyzettnek kell lenni a cégkivonatba, illetve a Végső Kedvezményezettről vezetett megfelelő nyilvántartásba, továbbá a kölcsön futamideje alatt is igazolni kell, hogy a megvalósítási helyszínen valóban gazdasági tevékenység folyik.
- Szoftver vagy hardver illetve mobileszközök beszerzése esetén a megvalósítási helyszínnek az a telephely vagy fióktelep minősül, amelyre a beszerzett eszközök számvitelileg aktiválásra kerülnek, valamint a megvalósítási helyszín alkalmas az eszközök tárolására is.
Támogatható tevékenységek bemutatása
A Hitelprogram keretén belül kihelyezett Kölcsönök a Végső Kedvezményezettek által a KKV-k technológiai korszerűsítése, a megújuló energiaforrás felhasználásával végrehajtott energiahatékonysági beruházások érdekében, gazdaságilag potenciálisan életképes Projektekhez használhatók fel, az elszámolható költségek mértékére vonatkozó korlátok figyelembevételével.
Elszámolható költségek köre
- új tárgyi eszköz beszerzése legalább az összes elszámolható költség 50%-a értékben,
- technológiai korszerűsítést eredményező új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű eszközök
- technológia fejlesztéshez kapcsolódó, új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű IKT eszközök
- elektromos jármű beszerzése, a tárgyi eszköz beszerzésen belül maximum 50%-os mértékben
- immateriális javak beszerzése
- megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazásához kapcsolódó új eszközök beszerzése
- az új megújuló energiatermelő eszköz (pl.: napelem) beszerzésnek költsége, amely kizárólag a vételárat és az eszköz kiegészítő elemeit (pl. napelem esetén tartószerkezet, inverter, csatlakozódoboz, túláram és túlfeszültség védelem, kábelezés) tartalmazhatja.
- egyéb mérnöki és szakértői díjak, tanácsadási költségek
- képzéshez kapcsolódó költségek
- minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerekhez kapcsolódó költségek
Törlesztés ütemezése
A törlesztés a türelmi idő lejártát követően havonta, egyenlő tőketörlesztő részletekben történik. Esedékessége a tárgyhónap 15. napja. Az első tőketörlesztés azon naptári hónapot követő hónap 15. napján esedékes, amelyben a türelmi idő lejárt. Ha a tárgyhó 15. napja nem munkanap, akkor a következő munkanapon esedékes.
Kölcsönkérelem 2024. április 30-tól, csak az MFB Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban álló, megfelelő jogosítvánnyal rendelkező MFB Pont Pluszhoz nyújtható be. Az MFB Pont Pluszok listáját az MFB Zrt. a honlapján teszi közzé.
Letölthető dokumentum
GINOP Plusz-1.4.3-24 KKV Technológia Plusz hitelprogram
Pályázati tanácsadás – Pályázatírás
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására