A Harmónium Egyesület és az óbecsei Ökobecse Polgári Egyesület egy környezettudatos hagyományápolási pályázatot hirdet külhoniak és anyaországiak számára. A pályázati felhívás célja, hogy a résztvevők jellegzetes, helyi motívumokat, hagyományokat valamilyen környezettudatos formában mutassanak be, pozitív szemléletformáló folyamatokat indítva be ezzel a szűkebb és tágabb értelemben vett közösségükben egyaránt.
Kiíró: Harmónium Független Kommunikációs Egyesület és Ökobecse Polgári Egyesület
Határidő: 2015. 12. 14.
Tárgykör: Alkotói pályázat
Pályázhat: Mindenki
Fődíj: digitális fényképezőgép!
Pályázhat mindenki, aki szeretné megismertetni közössége hagyományait, egy régitől eltérő módon megjelenített helyi monda, történet átirata, vagy akár újrahasznosított anyagból készült tárgyakon bemutatott népi motívumok is erősíthetik a környezettudatos gondolkodást. Továbbá olyan, régen „csak” hétköznapi, takarékos megoldások bemutatását, ötletes feldolgozását is várjuk, melyek felelevenítése jó példaként szolgálhat a mai kor számára. Ezek csupán ötletek, de lényegében bármilyen, a környezettudatos szemlélet és a hagyományápolás összekapcsolódásából született pályaművet szívesen fogadunk, melyeket az alább felsorolt korcsoportokban és kategóriákban lehet nevezni.
Korcsoportok: 6-12 évesek, 13-18 évesek és 18 év fölöttiek
Kategóriák:
- Szöveges alkotás (vers, próza, monda, népdal, mese, stb. környezettudatos újragondolása prózai vagy verses formában)
- Újjászülető tárgyaink – konkrét tárgyak fotóit várjuk, melyek a kiírás szellemében születtek (pl.: hímzések, kosarak, egyéb, stb.) Ide várjuk a régi motívumkincseket felelevenítő, de megújuló formában (és/vagy pl újrahasznosított anyagból) elkészített tárgyakat, vagy csak terveket, melyek alapján egy ilyen tárgy elkészíthető.
- Képi megoldások (illusztráció, fotó, videó, montázs, rajz, grafika, festmény, képregény; stb.) Ide várjuk a régi motívumkincseket felelevenítő, de megújuló formában elkészített képi pályamunkákat
Egyénileg és csoportosan is lehet pályázni.
Mindenképpen kérjük feltüntetni a készítő(k) pontos nevét, életkorát, a települést, és iskolások esetén az iskola nevét is. Egy személy vagy csoport több pályaművel is pályázhat.
Fontos! A nem szöveges alkotásokhoz mindenképpen kérünk egy rövid leírást, hogy a kép, vagy tárgy mit ábrázol és milyen technikával készült.
Feltöltés módja:
- Regisztráció/ Bejelentkezés
- Bal oldal: „Pályázat – Galéria” menü —> Kattintás a „Pályázat feltöltése” linkre.
- Képeket csak szöveggel, rövid leírással fogadunk el. Az ismertetés nélküli képeket nem értékeli a zsűri!
- Videót Youtube- link beillesztésével lehet az oldalra feltölteni, melyhez segítség a „Feltöltéshez” menüben található, vagy elküldhető a link e-mailben.
- Ha olyan pályaművet mutatna be, mely a pályázati céloknak megfelel, de a kiírás alapján nem egyértelmű, hogy melyik kategóriába sorolható, akkor kérjük maximum 2 oldal, vagy 5 darab fotó terjedelemben küldje el az info@hatartalan.net címre!
Bármilyen probléma, nehézség esetén írjanak bizalommal az info@hatartalan.net címre.
Szöveges alkotások: az oldalon való feltöltésnél maximum 3500 karakter és egy kép.
Újjászülető tárgyaink, képi megoldások kategória: alkotásonként maximum 5 db, a pályaműről készült fénykép, illusztráció, rövid szöveges bemutatással.
Elektronikus beküldés: az info@hatartalan.net címre (ha a feltöltésnél probléma merül fel, illetve nagyobb kutatás vagy több fotó áll a rendelkezésre): prózánál maximum 2 oldal, egyéb alkotásnál 1 tárgyról maximum 5 darab fotó, film esetében maximum 10 perc pályaművenként.
Zsűri: Tanárokból álló zsűri értékeli majd a beérkezett munkákat.
Díjazás:
A pályamunkák a szerzők, alkotók feltüntetésével kikerülnek a www.hatartalan.net oldalra, valamint a kiemelkedőbb képekből, fotókból képeslapot készítünk, illetve kiállítást rendezünk. A kategóriák győztesei korcsoportonként könyvjutalomban részesülnek.
Fődíj: A zsűri által legkiemelkedőbbnek ítélt munka alkotója egy digitális fényképezőgépet nyer
További felvilágosítás és technikai kérdés esetén érdeklődni lehet Badár Frigyesnél:info@hatartalan.net
Illusztrációnkat az ÖKOBECSE Polgári Egyesület Facebook-oldalának fénykép galériájából választottuk.
A feltöltő személy garantálja a feltöltött pályaművek eredetiségét. A programmal kapcsolatos változás jogát (a beadási határidőig) fenntartjuk.
A pályaművek felhasználása: a pályázók pályázatuk beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy azt a Kiíró, valamint a Támogató a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül digitális vagy nyomtatott formában közzétegye a szerző feltüntetésével. Pályázó kijelenti, hogy az általa beküldött fotónak, videónak ő a szerzője, ill. megjelölte annak pontos szerzőjét és ezáltal joga van publikáltatni.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat