A 2016-os Bartók-év záróakkordjaként indítja útjára a Zeneakadémia a Bartók Világverseny és Fesztivált, melyre első alkalommal hegedű kategóriában, 2017 szeptemberében kerül sor.
A versenyre minden 30 év alatti hegedűs jelentkezhet, a határidő: 2017. március 26.
A 2017. szeptember 10-17. között megrendezendő versenyre minden 30 év alatti hegedűs jelentkezhet három videórészlet feltöltésével.
A jelentkezési határidő 2017. március 26, de a február 15-ig jelentkezők 50% kedvezményre jogosultak a regisztrációs díjból, amennyiben továbbjutnak az őszi élő fordulókba (a 200 eurós díjat csak a továbbjutóknak kell megfizetniük.)
A hegedűverseny fordulói során – a verseny honlapján keresztül beküldendő videók alapján zajló válogatót elődöntő, középdöntő, döntő, finálé és gálakoncert követi – többek között Bartók reprezentatív hegedűművei (szólószonáta, hegedű-zongora szonáták, rapszódiák, hegedűverseny) szólalnak meg a versenyzők előadásában, a Zeneakadémia legkiválóbb kamaraművészei, illetőleg a Liszt Ferenc Kamarazenekar, és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Kovács János vezényletével.
A zsűri munkájában magyar részről Szabadi Vilmos, Kelemen Barnabás és Baráti Kristóf vesznek részt, mellettük olyan kiváló külföldi hegedűművészek és professzorok fogadták el meghívásunkat a grémiumba, mint Salvatore Accardo, Quian Zhou, Ivan Zenaty, Krzysztof Wegrzyn, Joel Smirnoff és Takashi Shimiz
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat európai média-platformok létrehozására
Pályázat európai média Hub-ok, médiaközpontok létrehozására
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására