A Pest megye területén lévő helyi piacok fejlesztését támogató pályázati felhívás jelent meg 2 milliárd forint értékben önkormányzatok részére.
A támogatási kérelmeket 2018. augusztus 27-étől lehet beadni a Kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei harmadik pályázati kiírására.
A támogatás célja elsősorban piaci elárusítóhelyek létesítése, fejlesztése és a piaci infrastruktúra kiépítése, amelyre minimum 10, maximum 150 millió forintos támogatást igényelhetnek a főváros vonzáskörzetében fekvő Pest megyei települések és a 10 ezer főnél népesebb Pest megyei városok, amelyek a Vidékfejlesztési Program hasonló célú támogatására nem jogosultak.
A helyi termelők és élelmiszer kiskereskedők számára a helyben történő értékesítés feltételeinek megteremtése és javítása erősíti a helyi gazdaságot, élénkül a település kereskedelme, bővülnek a település szolgáltatásai, a településen élők kevesebb utazással, kényelmesebben, szebb környezetben juthatnak egészséges, jó minőségű élelmiszerhez. Az új vagy megújult piac a település egyik fontos közösségi terévé is válhat. A pályázat előtérbe helyezi a helyi termelők és a helyi termékek piacra jutását, ezzel támogatja és ösztönzi a rövid élelmiszer-ellátási láncokat is.
A jó minőségű helyi alapanyagok és helyi élelmiszertermékek így a kereskedelmi útvonalat lerövidítve, környezetkímélő módon jutnak el a termelőtől a fogyasztóig.
Amennyiben a benyújtott pályázatok teljes támogatásigénye nem éri el a beadási időszakban a meghirdetett forráskeret 200%-át, úgy a pályázatok benyújtására 2018. szeptember 26-án 24.00 óráig lesz lehetőség. A forráskeret 200%-át elérő beérkezett támogatásigény elérése esetén a PM felfüggeszti a pályázati kiírást.
Letölthető dokumentumok
- PM_PIAC_2018_adatlap
- PM_PIAC_2018_fenntartási_és_üzemeltetési_terv_utmutato
- PM_PIAC_2018_pályázati_kiirás_aláirt
- PM_PIAC_2018_üzleti_terv_terv_utmutato
Pályázati oldalak
További cikkek a rovatban
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat
Pályázat Roma Nemzetiségi Önkormányzatok informatikai infrastruktúrájának fejlesztésére
Pályázat modellprogramok támogatására (ROMA-PROGRAM-23)