palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Henkel Art.Award 2009 pályázata képzőművészeknek

Henkel Art Award pályázatokIdén nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Henkel Central Eastern Europe (Henkel CEE) a Henkel Art.Award nemzetközi pályázatot, Közép-Kelet-Európa és Közép-Ázsia 31 országában. Idén a Henkel, a képzőművészet több területéről várja a jelentkezőket, így pályázni lehet festészet, grafika, fotó, videó és installáció kategóriában. A nyertes a 7 000 eurós pénzjutalom mellett lehetőséget kap arra is, hogy hazájában, illetve a bécsi MUMOK-ban 2010-ben kiállítást rendezzen saját műveiből.

A Henkel Art.Award pályázatot a Henkel CEE eddig évente változó  kategóriákban (grafika, fotó, formatervezés) hirdette meg. Idén, a kortárs képzőművészet területéről festészet, grafika, fotó, videó és installáció kategóriákban készült alkotásokkal pályázhatnak a művészek. Az anyagok beadási határideje 2009. június 8.

A több fordulóból álló elbírálás során először Wrobel Péter, Barcsay-díjas képzőművész elnökletével, a hazai zsűri választja ki azokat a pályaműveket, amelyek a nemzetközi mezőnybe jutnak. Ezt követően 2009 szeptemberében, neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri kiválaszt öt művészt, akiket a Henkel Art.Award 2009 díjra jelölnek.. A pályázat eredményét díjátadó gála keretében november 25-én hirdetik ki Bécsben. Az eseményt követően a nagyközönség az osztrák fővárosban megrendezendő kiállításon tekintheti meg a díj nyertesének és a jelölteknek a pályaműveit.

A Henkel Art.Award díjazottja 7 000 euró pénzjutalmat kap, és lehetőséget arra, hogy hazájában saját kiállítást szervezzen a Henkel támogatásával. A Henkel CEE szakmai együttműködő partnere a KulturKontakt Austria és a MUMOK (Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig). Most először, a győztesnek arra is lehetősége nyílik, hogy műveiből nemcsak hazájában, hanem 2010-ben a MUMOK-ban is önálló kiállítást rendezzen.

A díj egyben nagyszerű lehetőség a bemutatkozásra a művészeti világban, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a korábbi nyertesek rangos nemzetközi kiállításon szerepeltek. 2007-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Tanszékének hallgatója, Domán Rajmund kotyoGo fantázianevű hordozható kávéfőzőjével nyerte el a díjat. Őt a bécsi döntőbe továbbjutott 140 pályázó közül választotta ki a nemzetközi zsűri.

A Henkel CEE 32 országban koordinálja az üzleti folyamatokat: Albánia, Ausztria, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Horvátország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Oroszország, Örményország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán területén. A Henkel CEE erős második helyen áll Közép- és Kelet-Európában a tisztítószerek piacán, és piacvezető a hajápolási termékek és ragasztók piacán. A régió legismertebb Henkel-márkanevei a Ceresit, a Fa, a Loctite, a Pattex, a Persil és a Schwarzkopf.

A pályázat témája

Alkotások a kortárs képzőművészet (festészet, grafika, fotó, videó és installáció) területéről. Az idei kiírásra a Henkel olyan pályaműveket vár a jelentkezőktől, amelyek a kortárs képzőművészet fent felsorolt, valamely területről érkeztek.

Díjak

A zsűri a verseny döntőjén egy győztest hirdet, aki az alábbi díjakban részesül:
Henkel Art. Award. 2009 díj és 7 000 euró pénzjutalom
a Henkel Art.Award. 2009 nyertesnek lehetősége nyílik arra, hogy műveiből 2010-ben egy saját kiállítást rendezzen a bécsi Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig-ban. Alkotásai a kiállítási katalógusban is megjelennek
a Henkel támogatja egy önálló kiállítás megrendezésében, hazájában is.

A döntőbe öt versenyző kerül. Ők meghívást kapnak Bécsbe, hogy a tervek szerint 2009. november 25-én részt vegyenek a Henkel Art. Award. díjátadó gáláján.

A pályaművek beérkezési határideje, az anyagleadás módja

Beérkezési határidő: 2009. június 8., hétfő 16 óra
A pályázati anyagot az alábbi címre kérjük eljuttatni:
Morpho Communications
1037 Budapest, Montevideo utca 10.
A borítékra rá kell írni: Henkel Art.Award.
Az anyagleadás módja:
személyesen, a fent megadott címen 2009. június 4-én 10-16 óráig
postán, a fent megadott címre.

A nevezés személyi feltételei

A Henkel Art.Award. pályázatra való jelentkezési korhatár: 40 év
A pályázatra csak a következő országokban élő művészek jelentkezhetnek: Albánia, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Horvátország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Oroszország, Örményország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tádzsikisztán, Törökország, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán.

A fenti országok magyar és nem magyar állampolgárai egyaránt pályázhatnak Magyarországon. Külföldi állampolgárság esetén a pályázó elfogadja a magyar zsűri értékelését.
Nevezési díj nincs.

A jelentkezés tartalmi és formai követelményei

A verseny első fordulójához a pályaművek dokumentációját kell beküldeni, nem az eredeti alkotásokat!
Csak 2006. után készült művek dokumentációját fogadja el a zsűri.

A verseny első fordulójához az alábbi dokumentumokat kérjük beküldeni egy maximum A/3 méretű borítékban az alábbi címre:        Morpho Communications
1037 Budapest, Montevideo utca 10. 1. emelet
A Morpho Communications és/vagy a Henkel Magyarország honlapjáról (www.morpho.hu és/vagy www.henkel.hu) letöltött, és helyesen kitöltött nevezési formanyomtatvány
Önéletrajz és művészeti pályafutás ismertetése magyar és/vagy angol nyelven
5-10 művészeti alkotás bemutatása a következő formátumokban:
Fotó, grafika vagy festmény dokumentációja esetén: a képek CD-re vagy DVD-re írva.
A pályaművek dokumentációjának formai követelménye: nagy felbontású (300dpi) jpeg,
vagy tif formátumú, sajtómegjelenésre alkalmas fotók.
Installáció dokumentációja: albumba rendezve.
Installáció esetén kérjük mellékelni az installáció alaprajzát, valamint az installációról több
nézetből készített fotókat.
Videó esetén: maximum 30 perc hosszúságú videó DVD-re írva.
A benyújtott pályaművek rövid szöveges (4-5 mondatban) ismertetése, melyben a pályázó feltünteti a pályaművek eredeti méretét (fotó, grafika, festmény, illetve installáció esetén), vagy időtartamát (videó esetén).
A második fordulóba jutott pályázóknak az eredeti alkotásokat kell benyújtaniuk.

A nevezés folyamata, zsűrizés
A verseny kétlépcsős kiválasztási folyamatban zajlik. A magyar zsűri kiválaszt három művészt, akiknek pályamunkái és jelentkezési dokumentumai továbbjutnak Bécsbe a nemzetközi zsűrihez.
A pályázat benyújtásával a pályázó vállalja, hogy

  • a legjobb háromba való bekerülés esetén a pályázathoz tartozó dokumentumokat (önéletrajz, művészeti pályafutás ismertetése, a pályamű bemutatása, videó esetében az értelmezéshez szükséges felirat biztosítása) az értesítést követő 7 napon belül megküldi a Morpho Communications részére angol nyelven.
  • a kiválasztott pályaműről nagy felbontású (300dpi) jpeg vagy tiff formátumú, sajtómegjelenésre alkalmas fényképet küld az értesítést követő 24 órán belül.

Azok a pályázók, akiknek munkáját a helyi zsűri nem választotta be a három továbbjutó közé, a benyújtott pályázati anyagot az alábbi címen és időpontban vehetik át személyesen:
Morpho Communications
1037 Budapest, Montevideo utca 10. 1. emelet
2009. július 13-16. 10-16 óra között.
Azoknak a pályázóknak, akik a feltüntetett időpontban nem veszik át jelentkezési anyagukat, postán küldjük vissza a beküldött pályamunkáit 2009. augusztus 1-ig.

A magyar zsűri által továbbjuttatandó 3 pályázó munkáinak eredetijét a pályázóknak egy előre egyeztetett időpontban el kell juttatnia a Morpho Communications címére, ahonnan az alkotások Bécsbe kerülnek, és a szeptember elején összeülő nemzetközi zsűri értékeli azokat. A nemzetközi zsűri az összes résztvevő országból érkezett pályázó közül kiválasztja azt az 5 jelöltet, akik esélyesek a Henkel Art.Award. díjra. A pályázat eredményét ünnepélyes díjátadó gála keretében november 25-én hirdetik ki Bécsben. A gálán kiállítják az öt jelölt, köztük a nyertes alkotásait.

A pályázók nem részesülnek anyagi juttatásban a bécsi (vagy a saját hazájukban szervezett) kiállításon való részvételért. A vállalat a benyújtott műalkotásokat visszajuttatja az alkotóknak, miután a hazai zsűrizés, illetve az öt döntős kiválasztása megtörtént. A pályaművek elvesztéséért vagy megsérüléséért a Henkel és a Morpho Communications nem vállal felelősséget.

A beküldött anyagokhoz kapcsolódó szellemi tulajdonjogok

A pályázó tanúsítja, hogy a beküldött munkákat ő maga hozta létre, és ezek nem tartalmazzák, vagy sértik harmadik fél szellemi tulajdonjogait.

A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy alkotásairól, művészi tevékenységéről a Henkel sajtóanyagaiban, honlapjain tetszőleges terjedelemben, képekkel, portréfotóval beszámoljon.

A pályázó adatainak felhasználása
A Henkel minden, a versennyel kapcsolatban beküldött adatot felhasznál a pályázattal kapcsolatos ügyintézéséhez és az értékeléséhez. Amennyiben bármilyen kérdése van az adatai felhasználásával kapcsolatban, vagy a megadott adatok pontosítását kéri, lépjen kapcsolatba a szervezőkkel az artaward@morpho.hu email címen.

Kommunikációs célú felhasználás
A döntőbe jutott pályázó a versenyben való részvételével felhatalmazza a Henkelt, hogy vezetéknevét, keresztnevét, amennyiben még hallgatói jogviszonyban van, felsőoktatási intézményének nevét, fényképét és ötletét felhasználhassa kommunikációs célokra.

A Henkel CEE magyar leányvállalata, a Henkel Magyarország Kft. megbízta a Morpho Communications ügynökséget a pályázat magyar fordulójának lebonyolításával.

Kapcsolattartás
Morpho Communications
Matoricz Jelica
Horváth Annamária
Tel: 488-0255
Fax: 488-0254
E-mail: artaward@morpho.hu
www.morpho.hu

linkek: Brassó utazás Szeged látnivalók Budva Bulgária nyaralás