A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók a korábbitól is kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán. Új stratégia kidolgozására vállalkozunk tehát, hogy – ha a kétségkívül forrásigényes önálló új bemutatók létrehozása nélkül is, de – folytathassuk a legfiatalabb alkotók felkarolását, ezért:
Nyílt pályázatot hirdetünk „IKF” – Ifjú Koreográfusok Fóruma néven
A nyertes (évenként 3 fiatal) lehetőséget kap, hogy az adott kereteken belül alkotó munkát folytathasson: rendelkezésére bocsájtjuk 8 profi táncosunkat és próbatermet biztosítunk, ahol egy héten keresztül (6 nap, napi 6 óra) kísérletezhet. Rendelkezésére áll továbbá a Bethlen Téri Színház technikája és technikusa is, ennek segítségével a hét végén az elkészült munkából nyilvános demonstrációt tartunk. A demonstrációt rögzítjük, így az elkészült felvétel a fiatal alkotó későbbi pályázatai során jó referenciaként is szolgál. Az alkotóknak további lehetőséget biztosítunk demonstráció előkészületeihez avval, hogy a táncosoknak tréningeket tarthatnak, az egy hetes próbafolyamat előtt, ahol az előadók megismerkedhetnek a koreográfus saját mozgásvilágával és az alkotó is megismerheti a demonstráció táncos résztvevőit. Így bővülhet a program akár több hétre is.
A KET 1989-es alapítása óta nyitott műhelyként működik. Fennállása óta több mint 40 koreográfus dolgozott a folyamatosan megújuló társulattal. Olyan művészeket hívtunk meg, akik művészi elképzeléseiket nem a bevált sémák mentén és biztonságos formák mozgásnyelvi kliséiben valósítják meg, hanem a járatlan út veszélyeit is vállalva, sajátos kifejezési eszközökkel hozzák létre táncszínházi előadásaikat. 2006 óta még nagyobb hangsúly került a koreográfusok meghívására. Ekkortól kezdve Szögi Csaba művészeti vezető olyan fiatal tehetséges alkotók számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget, akik szuggesztív előadásaikkal váltak szakmai körökben ismertté (Duda Éva, Gergye Krisztián, Hámor József, Pataky Klári, Réti Anna), de fontosnak tartja, hogy az alkotói kedvvel rendelkező, pályakezdő koreográfusoknak is lehetőséget biztosítson. Közéjük tartozik Katona Gábor, Virág Melinda, Jónás Zsuzsa, Katonka Zoltán, Vald’ka Malá…
És szeretnénk, ha a sor folytatódna.
Mit kell beadni a pályázathoz:
- Szakmai önéletrajz
- Referencia eddigi munká(k)ból (dvd)
- Két ismert művész ajánlása
- A tervezett demonstráció szinopszisát, amely tartalmazza a lehetséges alkotótárs(ak), az időpont(ok) és a szereplők létszámát is
IKF hetek 2013-ban:
- 2013. március 4-9.
- 2013. május 13-18.
- 2013. szeptember 23-28.
Beadási határidő: 2013. január 10.
A Pályázatot postai úton, vagy személyesen a Bethlen Téri Színházba kell eljuttatni (1071 Budapest Bethlen Gábor Tér 3.).
Forrás: http://szinhaz.hu
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj