A Zala Megyei Népművészeti Egyesület, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a NESZ Faműves Szakbizottsága és a Zalaegerszegi Kézművesek Háza meghirdeti a II. zalaegerszegi országos faműves konferenciát és pályázatát 2012. május 19-20.
Célja: A magyar népi kézművesség faműves hagyományainak bemutatása, továbbéltetése, a szakterület problémáinak megvitatása, pályázati, bemutatkozási és tanácskozási lehetőség az országban tevékenykedő, faművességgel foglalkozó közösségek és egyéni alkotók számára.
I. Országos pályázat
1. Témája: Tároló edények, tároló eszközök és tároló bútorok.
A felhasználható anyagok lehetnek a fa, kéreg, szaru, csont, ill. ezek kombinációja, és kiegészítő anyagként megjelenhetnek más természetes alapanyagok is. Olyan tárgyak, tárgyegyüttesek elkészítését várjuk, amelyek a magyar és a Kárpát-medence kézműves hagyományaira alapoznak. A motívumkincs és a különböző technikák felhasználásával új tervezésű alkotásokra számítunk, amelyek a XXI. század emberének tárgyi környezetében megjelenthetnek, mind a külső mind a belső terekben.
A pályázaton olyan alkotásokkal lehet részt venni, amelyek más pályázaton még nem szerepeltek.
A pályázattal kapcsolatos tudnivalók: Az országos zsűri által elfogadott pályamunkák díjazásban részesülnek, s kiállításra kerülnek. Amennyiben Ön a pályázaton részt kíván venni, kérjük a mellékelt jelentkezési lapot szíveskedjen címünkre legkésőbb 2012. február 28-ig visszaküldeni (Zala Megyei Népművészeti Egyesület 8900 Zalaegerszeg, Pf. 161.).
A pályázati anyagokat 2012. május 7-8-án vesszük át személyesen Zalaegerszegen a Pais Dezső u. 2-ben (Pais D. Általános Iskola), vagy postai úton május 8-ig várjuk a Keresztury Dezső ÁMK (Prokné), 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21. címre. A pályázati anyag helyszínre juttatása a pályázót terheli. Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázati anyag zsűrizésére május 9-én kerül sor, ezért kérjük a határidő pontos betartását.
A pályázati kiállítás időpontja: 2012. május 19-június 9.
A kiállítás helyszíne: Göcseji Múzeum időszaki kiállító terme (Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.)
A beküldött pályamunkákat – függetlenül attól, hogy a kiállításon szerepelt vagy sem – 2012. június 11-12-én lehet hazaszállítani.
II. Faműves Konferencia
A tanácskozás keretében a résztvevők előadásokat és korreferátumokat hallgathatnak a tárolóedények, bútorok témakörökben, valamint a fás szakma aktuális kérdéseiről tájékoztatóra és beszélgetésre kerül sor.
A konferencia programja:
2012. május 19.
11.30-13.00 Érkezés, regisztráció és ebéd
13.00 Köszöntő, megnyitó
13.15 Dr. Gráfik Imre: „A fa mindig kéznél van, s a kéz tudja, mit kell tenni.”
14.15 Péterfy László: A fa és az ember kapcsolata.
15.15 A magyar nép tároló bútorai (egyeztetés alatt)
17.00 A kiállítás megnyitása
18.30 Vacsora
19.30 A zsűri tapasztalatainak ismertetése, a pályázat értékelése, észrevételek, fórum.
2012. május 20.
Reggeli
8.30 Szabó Zoltán: Ormánsági tárolóedények
9.15 Hajda Gy. Zsiga: Dél-dunántúli tárolók
10.00 Száraz Csilla: Kéreg és bodon tárolók történeti kitekintésben, a Thury György Múzeum anyagának bemutatása
10.30 A Hanti-Manysi Autonóm Területről érkező néprajzos előadása az ottani tároló edényekről (egyeztetés alatt)
11.30 Széll János: A fa és a tárgyalkotó népművészet napjainkban
12.15-13.00 Hozzászólások, a következő konferencia témájának megbeszélése
Ebéd
(A konferencia programjában a változtatás jogát fenntartjuk. A visszajelentkezés után pontos tájékoztatást adunk.)
A konferencia részvételi díja 12.000 Ft (az összeg a regisztrációs díjon túl a kollégiumi szállás és az étkezés költségeit is tartalmazza).
Letölthető dokumentumok:
II._zalaegerszegi_famuves_konferencia_2012_felhivas.pdf
II._zalaegerszegi_famuves_konferencia_2012_jellap.pdf
Forrás: http://www.nesz.hu/
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat