A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) szerdától adhatják be támogatási kérelmeiket a 4,5 milliárd keretösszegű eszközbeszerzéseket támogató pályázati felhívásra.
A vállalkozások a támogatásokat új eszközök beszerzésére igényelhetik, például gyártósor, gépsor, informatikai eszköz vásárlására, termékek tárolására, illetve anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszközökre. A pályázaton gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, valamint információs technológia-fejlesztések is elszámolhatók.
A pályázaton 2,5 milliárd forint értékben nagyléptékű – 60-300 millió forint támogatási igényű – fejlesztésekre, valamint 2 milliárd forint értékben kisléptékű – 10-60 millió forint támogatási igényű – fejlesztésekre van lehetőség.
A Pest megye célzott fejlesztését szolgáló támogatási program keretében megjelent pályázat célja a megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz-beruházásának támogatása, a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci helyzetének erősítése, a munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelten fontos a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási lehetőségeinek javítása, gazdasági teljesítményének erősítése.
A támogatási kérelmeket február 20-án reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.
Pályázzon velünk!
Pályázatírás
A pályázatról bővebben:
Pályázat Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatására
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat