palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Infrastruktúrafejlesztés a Komáromi Ipari Park területén uniós forrásból

Befejeződött a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) és Komárom Város Önkormányzatának támogatásával megvalósított „Infrastruktúrafejlesztés a Komáromi Ipari Park területén” c. projekt, amelynek keretében az Ipari Park belső úthálózata mentén olyan vízelvezető rendszer épült ki, ami lehetővé teszi az utak víztelenítése mellett a terület csapadékvizeinek felvételét és elvezetését a – szintén a beruházás keretében kialakított – záportározó tóba.
A beruházás teljes költsége 711,5 millió forint volt, amelyből a vissza nem térítendő pályázati támogatás 158,2 millió forint, Komárom Város Önkormányzata 553,3 millió forinttal járult hozzá saját forrásából a megvalósításhoz.

Az ünnepélyes átadáson Komárom Város Önkormányzata nevében, Zatykó János polgármester köszöntötte a megjelenteket, méltatta a beruházás jelentőségét. Komárom Város alpolgármestere, Hornig Rudolfné a városban a közeljövőben tervezett fejlesztések aktualitásairól adott tájékoztatást.

A kivitelező WF-OMS Konzorcium nevében Farkas Péter, a WF Építőipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója jelentette készre a beruházást, amelyet Komárom Város vezetői vettek át.