A Generali Alapítvány Covid Antigén-gyorstesztekkel a fedélzetén kínál szűréseket állami óvodák és iskolák számára.
Egy alkalommal minimum 40, maximum 100 fő tud részt venni a szűrővizsgálaton.
A jelentkezés feltétele, hogy az adott intézményben legalább 40 pedagógus legyen (összevontan is lehet több tagintézmény). A döntésnél Kuratóriumunk figyelembe veszi a gyerek- és pedagóguslétszámot, azt, hogy milyen járványügyi besorolású megyében van az intézmény, illetve hogy milyen járványügyi előzmények voltak az adott óvodában vagy iskolában.
A tesztelésről
A mintavétel az orr-nyálkahártyából történik, nem igényel előkészületet a paciens részéről, az eredmény 15 percen belül rendelkezésre áll.
Az antigén-teszt közvetlenül a vírus jelenlétét mutatja ki – ebben tehát a PCR tesztre hasonlít.
A koronavírus antigén gyorsteszt segítségével megtudhatja tehát, jelen van-e szervezetében a COVID-19 vírus (SARS-CoV-2). Fontos kiemelni, hogy az antigén a legtöbb esetben a tünetek megjelenését követő 7 napban van jelen kimutatható mértékben a fertőzött személyben, ezért az antigén-gyorsteszt ebben az időintervallumban a legmegbízhatóbb.
Pozitív teszteredmény esetén a vizsgált személy szinte biztosan fertőzőképes, azonnal házi karanténba kell vonulni, továbbá mielőbbi háziorvosi felülvizsgálat szükséges. A szolgáltató a gyorsteszt eredményét a hatósági nyilvántartó rendszerbe is köteles feltölteni.
Tudni kell, hogy a negatív eredmény nem minden esetben jelenti azt, hogy a vizsgált személy nem fertőzött. Előfordulhat, hogy a vírus csak olyan kis mennyiségben található meg, hogy azt nem lehet a teszttel kimutatni (erre különösen a tünetek megjelenését megelőzően, illetve a megjelenésüket követő 8. naptól kezdve nagy az esély).
A pályázathoz a kitöltendő szöveges részben a lenti információkat is szükséges megadni:
- intézmény neve, címe
- gyerek létszám
- pedagógus létszám
- milyen járványügyi besorolású megyébe esik
- volt-e fertőzés az intézményben (hány esetben kellett részlegesen távol maradniuk osztályoknak, esetleg a teljes intézménynek)
- intézményi kontakt (név, telefon, email)
Kérjük a járványügyi besorolásra vonatkozó információkat és a szűrés előzményeit, azaz, hogy miért indokolt a szűrés elvégzése (volt-e fertőzés az intézményben) az Egyéb tudanivalók a rendezvénnyel kapcsolatban szabad szöveges mezőben adja meg!
Információ a Covid-19 Antigén gyorstesztről:
A Generali a Biztonságért Alapítvány (székhelye: 1066 Budapest, Teréz Krt. 42-44.) megbízásából szolgáltatóként eljáró Granwin Kft. (székhelye: 8230 Balatonfüred, Jókai u. 5.) által használt COVID-19 antigén gyorsteszt megkapta az európai (CE IVD, OGYÉI) hatóságok engedélyét.
Az antigén-teszt közvetlenül a vírus jelenlétét mutatja ki – ebben tehát a PCR tesztre hasonlít.
A koronavírus antigén gyorsteszt segítségével megtudhatja tehát, jelen van-e szervezetében a COVID-19 vírus (SARS-CoV-2). Fontos kiemelni, hogy az antigén a legtöbb esetben a tünetek megjelenését követő 7 napban van jelen kimutatható mértékben a fertőzött személyben, ezért az antigén-gyorsteszt ebben az időintervallumban a legmegbízhatóbb.
Nem javasolt elvégezni az antigén gyorsteszt vizsgálatot azon Páciensek esetében, akiknél az aktív COVID-19 betegség gyanúja fennáll, azaz felső légúti fertőzése zajlik (lázas, köhög vagy fullad), és akik a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott, aktuálisan érvényes COVID-19-re vonatkozó Eljárásrend (a továbbiakban: „eljárásrend”) szerinti egyéb feltételeknek megfelelnek. Ezekben az esetekben – a hatósági előírásokkal összhangban – továbbra is a háziorvos telefonos értesítése szükséges!
Hogyan kell a kapott eredmény értelmezni?
Az antigén-gyorstesztnek két érvényes eredménye lehet:
1. A kazettán egy csík (a kontrollcsík) látható – NEGATÍV.
Ez esetben a vizsgált személy valószínűleg „negatív”, szervezetében nincsen jelen az új koronavírus.
Tudni kell, hogy a negatív eredmény nem minden esetben jelenti azt, hogy a vizsgált személy nem fertőzött!
Előfordulhat, hogy a vírus csak olyan kis mennyiségben található meg, hogy azt nem lehet a teszttel kimutatni (erre különösen a tünetek megjelenését megelőzően, illetve a megjelenésüket követő 8. naptól kezdve nagy az esély).
2. A kazettán két csík látható – POZITÍV.
Ebben az esetben a vizsgált személy COVID-19 fertőzött.
Akár megfigyelhetőek a COVID-19 jellegzetes tünetei, akár nem, POZITÍV TESZTEREDMÉNY esetén a vizsgált személy szinte biztosan fertőzőképes.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy SARS-CoV-2 Ag gyorsteszt eredményét a szolgáltató az OSZIR és EESZT rendszerébe is köteles feltölteni. Pozitív teszteredmény esetén azonnal házi karanténba kell vonulni, továbbá mielőbbi háziorvosi felülvizsgálat szüksége!
Szükség van-e a vizsgált személy részéről bármilyen előkészületre?
A vizsgálat előtt nem szükséges semmilyen előkészület.
Vannak-e olyan esetek, amikor nem végezhető el a szűrés?
Bizonyítottan COVID-19 vírussal fertőzött, illetve fertőzésgyanús személyek esetében nem végezhető el a vizsgálat.
Mennyi időt vesz igénybe a mintavétel?
A mintavétel maximum 1 perc, a minta kiértékelése rövid időn belül megtörténik. Az eredményről a Pácienst az egészségügyi szakszemélyzet 15 percen belül tájékoztatja.
A SZŰRÉS MENETE:
1. Adategyeztetés
2. Gyorsteszt elvégzése orr nyálkahártyából vett mintavétellel
3. Teszt kiértékelése és egyeztetése 15 perc.
Pozitív eredmény esetén a szolgáltató tájékoztatja a további teendőkről.
Tájékoztatjuk, hogy a Generali a Biztonságért Alapítvány a teszt eredményét nem ismeri meg, az nem kerül részére átadásra, az eredményeket a Granwin Kft., mint megbízott egészségügyi szolgáltató a rá vonatkozó titoktartási előírásoknak megfelelően, orvosi titokként kezeli.
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj