A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Iskolapad újratöltve – Második esély programok támogatása” című felhívás.
Kódszám: VEKOP-7.3.5-17
A felhívás célja a középfokú végzettséggel nem rendelkező, tanköteles koron túli fiatalok középfokú tanulmányokba való visszavezetése, érettségi bizonyítvány, szakképesítés megszerzésének támogatása, mely szorosan kapcsolódik a korai iskolaelhagyók számának csökkentése és a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése VEKOP célkitűzéshez is.
A konstrukció olyan második esély típusú programokat támogat, melyek erősen személyközpontú, komplex és alternatív pedagógiai hatásrendszerükkel, rugalmas, egyéni tanulási utak biztosításával képesek megszólítani azokat a fiatalokat, akik a hagyományos iskolarendszerbe nem tudtak beilleszkedni.
A támogatás célcsoportja a tankötelezettségi koron túli általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók, fiatalok, akik a programba belépéskor még nem töltötték be a 25. életévüket, és az iskolarendszert bármilyen ok miatt korábban már elhagyták, továbbá a program megvalósításában résztvevő pedagógusok.
Pályázók köre: köznevelési intézmények vagy fenntartóik.
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 400 millió Ft.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 10-20 db.
Letölthető dokumentum
A támogatási kérelem benyújtása 2017. november 13-tól 2018. február 22-ig lehetséges.
Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
- 2017.november 13-tól 2017.december 15-ig
- 2017.december 18-tól 2018.február 22-ig
VEKOP-7.3.5-17 Iskolapad újratöltve – Második esély programok támogatása
További cikkek a rovatban
Mintaiskola modellprogram pályázat
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Kárpátok Civil Innovációs Díj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Richter Anna díj
Pályázat görparkok kialakítására
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Pályázat modellprogramok támogatására (ROMA-PROGRAM-23)
Pályázat régiós hálózatosodás kialakítására (ROMA-HÁLÓZAT-23)
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
Országos Futópálya-építési Program pályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Élmény- és Szabadidősport Program pályázat
Pályázat szociális gazdaságban tevékenykedő kkv-k fejlődésének ösztönzésére
Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására
Pályázat a militarizmus és a háború elleni feminista aktivizmus támogatására
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024