A Japán Alapítvány a 2011-2012-es évre tanulmányutat szervez olyan 20-45 év közötti, bölcsészet- és társadalomtudományok területén tevékenykedő, illetve a kutatásban, médiában vagy nonprofit szervezetnél tapasztalattal rendelkező tudósok, kutatók, újságírók számára, akiknek szakterülete nem Japán, kutatásaikhoz azonban elengedhetetlen Japán alaposabb megismerése.
Fellowship for Intellectual Exchange 2012-2013
A program célja a kelet-európai, közel-keleti és afrikai országok, és Japán közötti mélyebb kapcsolat, intellektuális párbeszéd kiépítése.
A Japán Alapítvány programja elsősorban az alábbi területen nyújt támogatást:
- Japánnal kapcsolatos kutatási témák
- Japán és Kelet-Európa(Japán és Közel-Kelet, valamint Japán és Afrika) kétoldalú kapcsolatait érintő témák
- globális kérdésekkel kapcsolatos kutatás
A jelentkezési határidő 2011. december 1. (A határidő lejárta utáni napokban a Japán Alapítvány Budapesti Irodájában szóbeli interjúra is sor kerül)
A tanulmányút időtartama: 1-2 hónap
A jelentkezés feltétele a megfelelő szintű angol nyelvtudás. A japán fogadóintézmény illetve tanácsadó megkeresése a pályázó feladata.
A nyertes pályázóknak 2012. május 20. és 2013. március 15. között meg kell kezdeniük a kutatásaikat Japánban. A nyertes pályázók menettérti repülőjegyét és a Japánban való tartózkodás költségeit lefedő napidíjat (szállás, étkezés, helyi közlekedés, kutatással kapcsolatos kiadások, biztosítás) a Japán Alapítvány finanszírozza.
Letölthető dokumentumok:
- Jelentkezési lap
- Részletes ismertető angol nyelven
- Kitöltési útmutató angol nyelven
- Ajánlási nyomtatvány
- Témavezetői űrlap
További információ:
Bognár Pétert
Japán Alapítvány Budapesti Iroda
1062 Budapest, Aradi utca 8-10.
Tel: 214-0775, 214-0776
Fax: 214-0778
E-mail: bognarpeter@japanalapitvany.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat