Elfogadta az Országgyűlés a törvényjavaslatot, amely 2021. januártól a kisadózó vállalkozások tételes adóját módosítja. A szigorítással járó módosítás több százezer Katás vállalkozónak okoz problémát illetve állít dilemma elé, hogyan tovább. Ráadásul koronavírus járvány amúgy is számos vállalkozást hozott nehéz helyzetbe a lenullázódott bevétellel, és a járvány kapcsolódó negatív következményeinek még nem látszik a vége. A magyar Könyvvizsgálói Kamara – Jacsmenik Gyula cikkében részletesen összefoglalta a változással kapcsolatos tudnivalókat és a jövőbeni megoldási lehetőségeket.
Belföldi székhelyű kifizetők
Amennyiben a kifizető kapcsolt vállalkozási viszonyban álló kisadózónak juttat bevételt, akkor a kifizetőnek a juttatás után 40 százalékos mértékű adót kell megállapítania, bevallania és befizetnie. A bevallásban fel kell tüntetni a kisadózó adószámát, nevét és címét. Határideje: juttatás hónapját követő hó 12. napjáig.
Ugyanazon kisadózónak év elejétől összesítve 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt juttat, az azt meghaladó összeg feletti juttatás után 40 százalékos mértékű adót kell fizetni.
Az adót elsőként annak a hónapnak a 12. napjától kell megállapítania, bevallania és befizetnie, amelyben az értékhatár átlépésre került, továbbá köteles a tárgyév további hónapjában megtenni, amelyben a katás vállalkozás számára bevételt juttat.
Tárgyévet követő év január 31-éig pedig köteles tájékoztatást nyújtani a kisadózónak a 40 5-os mértékű adó alapjaként figyelembe vett összegről.
Külföldi kifizetőkkel kapcsolatos módosítások
Amennyiben a külföldi kifizető kapcsolt vállalkozási viszonyban álló kisadózónak juttat bevételt, akkor a kisadózónak a juttatás után 40 százalékos mértékű adót kell megállapítania, bevallania és befizetnie.
A tárgyév során a kisadózó az év elejétől összesítve 3 millió forintot meghaladó összegű bevételt szerez ugyanazon külföldi kifizetőtől, akkor a kisadózónak kell az azt meghaladó összeg feletti bevétel után 40 százalékos mértékű adót kell fizetni.
További cikkek a rovatban
Ahány ház, annyi féle ablak
December végéig szükséges visszaküldeni a nyilatkozatot az adóvisszatérítéshez
Jelentkezz a 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál zsűrijébe
Az NBA fogadás különleges új stratégiái
Magyar mobil kaszinójáték – az aktív szerencsejáték kedvelői választéka
Hogyan válasszuk ki a legjobb online kaszinó játékgépeket Magyarországon?
A legfontosabb „puha készségek” a mai üzleti világban
Videodrones – pályázat 4 napos nemzetközi workshopon való részvételre
Autópálya matrica
DANUrB+ Interreg DTP projekt a regionális és települési fenntarthatóság erősítésére a Duna-menti kulturális örökség felértékelése révén
Fontos tudnivalók a jogosítványok elektronikus pótlásával kapcsolatban
Egyszerűbben intézhetők egyes ügyek online: a lakcímváltozás bejelentését, az okmányok pótlását is végezhetjük otthonról
Nyárra várható a háztartási napelemes rendszerek új támogatási programja
GINApp – Pályázatfigyelő applikáció a gazdasági pályázatok követésére
Új forrásokkal és egyszerűsített pályázati eljárásokkal érkeznek az új KKV pályázatok
Nyakunkon a második hullám, de már nem lehet pályázni a bértámogatási programokra!
Felhívás tavaszi-nyári belföldi forgalomélénkítő kampányban való részvételre
Felfüggesztették a Külpiacra jutási támogatást
A diákmunka is adózik!
Megkönnyítenék a távmunkát – hamarosan rugalmasabbak lesznek a távmunka szabályai
Már tízezernél több család igényelte meg a falusi CSOK konstrukciót
Idén is lesz a támogatott diákmunka!
Felhívás a Prae műfordító táborban való részvételre
Levelet küld a NAV az elektronikus tárhelyre az online számlaadat-szolgáltatás szabályairól