Pályázati felhívás vidéki térségekben működő civil szervezeteknek, hogy bemutathassák az elmúlt két évben megvalósított innovatív közösségi alapú kezdeményezéseiket.
A Kárpátok Térségének Civil Platformját az a cél vezérli, hogy megerősítse az élénk, sokszínű, és igazságosságon alapuló civil társadalmat a Kárpátok térségében. A platform azoknak a civil szervezeteknek az együttműködését támogatja, amelyek a Kárpátok Eurorégió legkirekesztettebb és legkiszolgáltatottabb közösségeiért dolgoznak. Célja a civil társadalom súlyának és befolyásának erősítése kapacitásfejlesztés útján, helyi és régiók közötti hálózatok létrehozásával, valamint a társadalmi innováció tapasztalatainak, ismereteinek és bevált gyakorlatainak megosztásával.
A civil társadalmak kulcsfontosságú szerepet játszanak a társadalmi gyakorlatok alakításában (modellek adaptálása, a jelenlegi gyakorlatok megváltoztatása, módszerek bevezetése vagy bővítése) válaszul a társadalmi, gazdasági és ökológiai kihívásokra, mellyel céljuk a működési területükön aktív közösségek társadalmi jóllétének előmozdítása. A Kárpátok térségében aktív civil szervezetek ez irányú erőfeszítéseinek elismerése érdekében a Platform alapítói, a Fundacja Peritum – Lengyelország, a szlovák ETP, a Kárpátok Alapítvány – Magyarország és a Kárpátok Alapítvány – Ukrajna, Szigeti Magyar Ifjúsági Szervezet, Románia Civil Innovációs Díj pályázatot hirdetnek. A díj által lehetőséget kívánnak nyújtani vidéki térségekben működő civil szervezeteknek, hogy bemutathassák az elmúlt két évben megvalósított innovatív közösségi alapú kezdeményezéseiket.
A Kárpátok Térségének Civil Platformja pályázatot hirdet a Kárpátok Eurorégióban működő bejegyzett civil szervezetek és informális közösségek részére, megvalósult innovatív kezdeményezéseik bemutatására. Elsőbbséget élveznek az Ukrajnai háborúra reagáló projektek.
Az innovációk leírását az alábbi témákban várjuk:
- a közösség társadalmi, kulturális, gazdasági és ökológiai potenciáljának mozgósítása;
- társadalmi befogadás és integráció;
- új társadalmi partnerségek és hálózatok fejlesztése;
- az önkéntes munka népszerűsítése;
- együttműködés és partnerség a civil szervezetek, a helyi önkormányzatok és a vállalkozások között;
- a közösségi adományozási kultúra és a társadalmi felelősségvállalás fejlesztése;
- civil szervezetek közötti határokon átnyúló együttműködés, amely hozzájárult valamely helyi probléma megoldásához.
A pályázatnak az alábbi információkat kell tartalmaznia:
- a pályázó szervezet/közösség rövid bemutatása (mikor alapították, főbb célkitűzései, tevékenységei) – fél oldal
- a kihívás, probléma leírása, bemutatása, amelyre megoldást kínál a kezdeményezés/innováció – 1 oldal
- a kezdeményezés/innováció megvalósításának folyamata, leírása (hogyan valósult meg?) – 1 oldal
- a kezdeményezés/innováció legfőbb eredményei (mit értek el?) – 1 oldal
- a kezdeményezés/innováció fenntarthatósága: mi az innováció jövője és milyen jövőbeni terveik vannak? – 1 oldal
Az írásban benyújtott pályázaton kívül szívesen látunk az innovációt bemutató fotókat, rövid videókat is.
Civil Innovációs Díj
Minden pályázó országból egy nyertes részesül díjazásban. A díjátadó ünnepségre a platform következő nemzetközi eseményén kerül sor, várhatóan 2024 február második felében, ahol a nyertesek lehetőséget kapnak a projektjük bemutatására.
Ki vehet részt a pályázaton?
Bejegyzett civil szervezetek vagy informális csoportok pályázhatnak, amelyek a Kárpátok régióban működnek, nevezetesen:
- Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyék
- Lengyelország: Kárpátaljai vajdaság
- Románia: Bihar, Botosány, Hargita, Máramaros, Szatmárnémeti, Szilágy és Szucsáva megyék
- Szlovákia: Kassa és Presov régiók
- Ukrajna: Chernyivci, Ivano-frankivszki, Lvivi és Kárpátalja régiók
A fenti régiókon kívül működő szervezetek/közösségek, valamint a régión kívül bejegyzett de itt működő civil szervezetek helyi szerveződései nem pályázhatnak.
A pályázat értékelése
Olyan pályázatokat várunk, amelyek a Kárpátok Eurorégió vidéki területein működő szervezetek, csoportok által kerülnek megvalósításra, innovációjukban egyértelműen alulról építkező megközelítést alkalmaznak, és kézzelfogható eredményekkel rendelkeznek.
A Platform partnerszervezeteiből álló zsűri a pályázatokat a következő szempontok szerint értékeli (egyenként 20%):
- az innováció hátterének bemutatása, miért indították el;
- az innováció főbb, kézzelfogható eredményeinek és a közösségre gyakorolt hatásának ismertetése, hogyan járult hozzá a közösség
- hosszú távú céljainak eléréséhez;
- a projekt megvalósítása során használt módszerek egyértelmű bemutatása;
- a projekt innovációs jellegének meggyőző indoklása;
- az innováció fenntarthatósága.
Hogyan lehet pályázni?
A pályázatot a mellékelt pályázati adatlapon saját nemzeti nyelven (magyar, szlovák, ukrán, és lengyel) kell benyújtani a szervezet működése szerinti országban az alábbi szervezethez:
- Magyarország – Kárpátok Alapítvány-Magyarország.
További információ: Rakusz Márta karpatokalapitvany.rakuszmarta@gmail.com +36 70 421 2798 - Szlovákia – ETP Szlovákia – Fenntartható Fejlődés Központja
- Ukrajna – Kárpátok Alapítvány-Ukrajna
- Lengyelország – Peritum Alapítvány
- Románia – Szigeti Magyar Ifjúsági Szervezet
Letölthető dokumentum
Civil Innovációs Díj_2023_felhivas_HU_0
Beadási határidő: 2023. december 15.
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj
Pályázat nonprofit szervezetek működésének támogatására
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása pályázat (GINOP Plusz-3.2.3-24)
Pályázat komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére – MMIA Plusz-2.2.1-24
Pályázat civil szervezetek számára térítésmentes piackutatásra
A Mercedes-Benz Gyár pályázati felhívása látvány-csapatsport támogatására
Akcióban! pályázat civil szervezetek részére
Fejlődésben+ pályázat