A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet kétoldalú tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati rendszerben, a kétoldalú TéT együttműködési program keretében történik.
Program meghirdetése:2010. március 24.
Végső beadási határidő: 2012. december 31.
Támogatást kaphatnak: Költségvetési körbe tartozó szervezetek (kutatóintézetek, oktatási intézmények stb.), jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiségű non-profit szervezetek, akik a természet-, az orvos-, a mezőgazdasági és a műszaki tudományok területén tervezik az együttműködést.
Nem pályázhat, illetve nem részesülhet támogatásban
- az a szervezet, amely csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás alatt áll;
- adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatok terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – neki felróható okból – maradéktalanul nem teljesítette;
- a 60 napot meghaladó, lejárt köztartozás van;
- az Alappal, illetve az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatokkal szemben 60 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettséggel rendelkezik.
A pályázatokat folyamatos feladási határidővel kérjük az alábbi címre postán beküldeni:
TéT Alapítvány
Budapest
Pf. 38
1255
A borítékra kérjük ráírni: Kétoldalú TéT pályázat
A faxon beküldött pályázatokat nem tudjuk elfogadni.
A pályaműveket elektronikus formában (csatolt Word dokumentumként, egyetlen fájlba szerkesztve) az alábbi címre kérjük beküldeni:
bilat@tetalap.hu
peter.judak@nkth.gov.hu
Támogatás futamideje: 24 hónap
A pályázati felhívásról és a pályamű kidolgozásáról a magyar kapcsolattartó ad tájékoztatást. A pályázat nyerteseit a TéT Alapítvány értesíti a további teendőkről.
Letölthető dokumentumok
Pályázati felhívás és tájékoztató
Adatlap
Nyilatkozat
Magyar űrlap
Angol űrlap
Adatlap a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságához – V71.01.18-01, 2010.03.29 15:30 (799 KB)
Magyar kapcsolattartó
Judák Péter
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Tel: (06 1) 484 2573
Fax: (06 1) 266 0801
E-mail: peter.judak@nkth.gov.hu
Honlap: www.nkth.gov.hu
Forrás: NKTH
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
MaDok-filmek – filmes pályázat
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat nonprofit szervezetek működésének támogatására
Pályázat sportfotósok számára
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Barbara Huber Kutatói Ösztöndíj