palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Ki lesz a Mai Manó? fotográfiai pályázat

A Mai Manó Ház online fotográfiai pályázatot hirdet általános iskolás diákoknak. A pályázat célja, hogy egy izgalmas művészeti feladaton keresztül, kreatívan segítse a jelenleg otthon tanuló diákokat és saját fotókon keresztül mutassa meg, milyen az élet most otthon.

A beérkezett pályamunkák közül a Mai Manó Ház csapata minden nap a legjobbnak ítélt alkotásokat a Mai Manó Ház Blogon közli majd.

A pályázat témáját a jelenlegi helyzet adja, amely minden családot érint. Otthon kell maradni, nem lehet iskolába menni. Átalakultak a szakkörök, a zeneóra és az edzés sem olyan, mint korábban. Néhányan pedig talán sosem töltöttek el folyamatosan ennyi időt a családtagjaikkal. Sok ezer diák csöppent ebbe szokatlan helyzetbe, amit ha kreatívan használunk ki, jó dolgok születhetnek.

A Blogunk egy olyan felületté is alakul, ahol diákok egymás életébe is betekinthetnek, így izgalmas kapcsolat alakulhat ki egymást nem ismerő gyerekek között, akik akár ötleket is adhatnak egymásnak, hogy hogyan éljük túl most ezt a helyzetet, és hogyan éljük meg azt a lehető legtartalmasabban.

Mutasd meg, milyen az élet most otthon! Olyan képeket várunk, amik bemutatják a környezetet ahol élsz, azokat akik körbevesznek, ahogyan most nap mint nap éltek otthon!

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE

Először is, beszéld meg a szüleiddel, hogy pályáznál, hiszen az otthonotokba adsz betekintést, erről fontos, hogy tudjanak! (A “Szülőknek” fül alatti részben minden fontos dolgot megtalálnak a szüleid!)

A pályázaton részt vehetsz saját alkotásoddal, ha magyar alapfokú oktatásban tanulsz és elmúltál 6 éves, de még nem töltötted be a 15-öt.

Ha ezek a feltételek teljesültek, küldj 1 – maximum 5 db, maximum 5 megabájtos fotót a maimano@maimano.hu címre, a tárgy rovatba ezt írd: “Ki lesz a mai Manó?”.
E-mailedben mindenképpen tüntesd fel, hogy melyik korcsoportban pályázol (korcsoport: 6-8 / 9-11 / 12-14 éves diákok), illetve azt se felejtsd el megírni nekünk, hogy mi a neved és a fotód / fotósorozatod címe! Ha van kedved, írj is a képek mellé pár sort!
Miután elküldted az emailt, hamarosan visszaigazoló üzenetet fogsz kapni, ebből tudod, hogy megérkezett a pályázatod! A műveket minden nap 17.00 óráig várjuk. Ha lemaradtál, semmi baj, küldd el bátran a képed, amely automatikusan bekerül a következő napi pályázatok közé. A zsűri által kiválasztott alkotókat a megadott értesítési címükön fogjuk értesíteni.

A pályázat április 12-én indul és egy hónapon keresztül naponta várjuk a képeket, hogy ezáltal létrehozzunk egy fotóalbumot is, mely ennek az időszaknak egy különleges lenyomata lesz.

NYEREMÉNYEK ÉS A KÉPEK PUBLIKÁLÁSA

A Mai Manó Ház csapata minden nap 12.00 órakor posztolja – korosztályonként – a legizgalmasabbnak ítélt munkákat a Mai Manó Ház Blogon. Minden beküldött kép alkotója digitális emléklapban részesül, a “mai Manók” pedig digitális oklevelet kapnak. Ezen felül hetente hirdetjük ki a hét alkotóját (minden korosztályban), aki Mai Manó Ház vászontáskát és családi belépőjegyet is kap ajándékba!
A belépőt e-mailben küldjük, a táskák pedig személyesen átvehetők lesznek a Mai Manó Könyvesboltban vagy kérés esetén ezeket elpostázzuk. Egymás megóvása érdekében mindezt a veszélyhelyzet és a Mai Manó Ház újranyitása után tesszük lehetővé.
Köszönjük a türelmet, és várjuk, hogy erre mielőbb sor kerüljön, de addig is van mit tenni: Küldjetek fotókat és meséljétek el, milyen az élet most otthon!

SZÜLŐKNEK

A pályázó – aki mivel kiskorú, jelen esetben az érte felelő gondviselő – tudomásul veszi, hogy a beadott alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (esetleges kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázatot beadó szerzőt terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a szervezők a pályázat ideje alatt a pályázattal kapcsolatos publikációkban a reprodukciókat térítésmentesen használják, valamint a pályázattal kapcsolatos valamennyi internetes felületen azokat megjelenítsék. Az alkotás az alkotó tulajdonában marad. A rendezők fenntartják a jogot, hogy bármelyik, a kiírási feltételeknek nem megfelelő vagy az emberi, illetve személyi jogokat sértő pályamunkákat töröljék.

Egy pályázó egy képpel csak egyszer pályázhat, de különböző képekkel ezt akár minden nap megteheti.

KAPCSOLAT – FAQ

A pályázattal kapcsolatban további információkat ITT (FAQ V. GYIK) találsz.

Ha mégsem találtál választ, további kérdéseidet itt tudod feltenni: maimano@maimano.hu vagy a 06 30 166 2033 telefonszámon (minden nap 10-16 óra között)

Pályázók köre:
Korcsoport: 6-8 / 9-11 / 12-14 éves diákok (3 korcsoport)

Zsűri: Mai Manó Ház csapata

Zsűrizés időpontja: Egy napot 17 órától másnap 17 óráig számolunk. Így például aki április 12-én 17.30-kor küld képet, azt már a következő naphoz számítjuk. A beérkezett képek közül kiválasztottakat a beérkezés napja után posztoljuk!

Pályázat beküldési határideje: 2020.05.12.