![](https://palyazatok.org/wp-content/2024/04/collegium-hungaricum-1024x629.jpg)
Kiállítási pályázat kortárs magyar képzőművészek és alkotócsoportok számára Berlin alapításának 100. évfordulója alkalmából.
A felhívás keretében olyan képzőművészeti alkotásegyüttesek, installációk (mini-kiállítások) terveit várjuk, amelyek valamilyen módon reflektálnak a CHB történetére, archív anyagaira, az 1920-as, 1930-as években Berlinben megfordult magyar ösztöndíjas kutatók, kulturális szereplők visszaemlékezéseire, mindennapjaira.
A Collegium Hungaricum Berlin (CHB) a magyar kultúra és tudomány legfontosabb németországi közvetítője. A Collegium Hungaricum 1924-ben kezdte meg működését a magyar tudományos utánpótlás-nevelés, fiatal kutatók támogatása és a magyar-német akadémiai kapcsolatok erősítése céljából. Alapító igazgatója az irodalomtörténész, tudományszervező és kultúrdiplomata Gragger Róbert (1887–1926) volt. A 2024-ben alapításának 100. évfordulóját ünneplő intézmény rendszeresen szervez tudományos rendezvényeket, saját könyvtárral rendelkezik és magyar nyelvtanfolyamokat is kínál.
A kutatáshoz szükséges információkat, szöveges és képes anyagokat a CHB biztosítja.
A beküldött pályázatokból a magyar és berlini szakértői zsűri három tervezetet választ ki. A kiválasztott installációk, vagy műegyüttesek 2024. június 13. és szeptember 19. között kerülnek kiállításra a CHB kiállítóterében.
A pályázatokat a petro@hungaricum.de címre kérjük küldeni.
Beküldési határidő: 2024. április 21. éjfél
Az előzetes forrásanyagokhoz az ötleteléshez a petro@hungaricum.de email címen kérhetnek hozzáférést.
Témajavaslatok:
- női ösztöndíjasok berlini élményei, pályafutása
- ösztöndíjasok kollégiumi hétköznapjai
- személyes visszaemlékezések
- Gragger Róbert alakja
- Berlin az 1920-as, 1930-as években
- archívumkutatás kihívásai
- korabeli vizuális anyagok felhasználása
Pályázási feltételek:
A pályázó magyar állampolgár, vagy magyarországi állandó lakcímmel rendelkezik.
Minden pályázat a jogi út kizárásával történik. A pályázók részvételükkel elismerik a zsűri döntését.
A leadott művek a pályázó tulajdonában maradnak. A pályázó korlátozás nélkül hozzájárul ahhoz, hogy kiállított alkotását a Collegium Hungaricum Berlin fotózza és az elkészült fotókat kommunikációs anyagaiban további díjazás nélkül felhasználja.
A pályázat tartalmi és formai követelményei:
- rövid művészi koncepció (max. 1 oldal, Times New Roman, 12-es betűméret, szimpla sorköz)
- a résztvevő művész(ek) rövid életrajza, a fontosabb kiállítások, díjak vagy publikációk felsorolásával
- installáció/alkotás terve (tervrajz vagy max. 5 fotó), vagy korábbi munkáról referenciafotó, amennyiben az elkészítendő alkotás vagy
- installáció hasonló lenne
- anyag- és infrastruktúraigény, hozzávetőleges költségvetés
- A pályázatok szöveges és képes tartalmait egyetlen összefüggő pdf-fájlként kérjük leadni.
A CHB biztosítja:
- bruttó 1000 EUR honorárium projektenként (beleértve az utazási költséget)
- bruttó 600 EUR installációs költség
- projektor(ok), hangtechnika, képernyő, posztamensek stb. (a készlet erejéig)
- szállítás, biztosítás (kiállításkész művek esetén)
- szállás az installálás és megnyitó idejére
- installálási segítség
- a kiállítás grafikai anyagainak elkészítése, nyomtatása
- kommunikáció és marketing
- megnyitó szervezése és költségei
- kurátori tanácsadás
Zsűri:
- Vizi Katalin, a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ ügyvezetője
- Készman József, a Ludwig Múzeum Kiállítási Osztályának vezetője
- Katja Melzer, a Brandenburgische Gesellschaft für Kultur und Geschichte igazgatója
- Dr. Nagy Márta, a Collegium Hungaricum Berlin vezetője
Adatvédelmi nyilatkozat: A beküldött pályázatokat és a pályázók személyes adatait a Collegium Hungaricum Berlin bizalmasan kezeli, azokat nyilvánosságra nem hozza. A pályázatokba csak a projekt szervezői és a zsűri tagjai kapnak betekintést.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat