Kőfal-Pálya pályázat IV. – történetek a magyar nép zivataros évszázadaiból. Az Új Színház a 2011-2012-es évadra ismét meghirdeti „Kőfal – Pálya IV.” pályázatát.
A pályázat célja: az Új Színház profilját meghatározó nyitottság jegyében bemutatkozási és játszási lehetőséget biztosítani független – a kőszínházi struktúrán kívül dolgozó – színházi alkotóknak, csoportoknak.
Pályázni olyan új – kamaraszínpadi – produkcióval lehet, amelynek témája a magyar történelem valamely fontos eseménye, és ez izgalmas, ma is átélhető történetként jelenik meg.
A projekt vezetője: Lőkös Ildikó dramaturg – Új Színház
Pályázati föltételek:
- Csak olyan előadással lehet pályázni, amit eddig még máshol nem mutattak be és kifejezetten az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadára készül.
- Előnyt jelenthet – de nem kötelező föltétel – ha a produkcióban az Új Színház művészei is közreműködnek.
- Csak független társulatok pályázhatnak, azok, akik nem állandó (önkormányzati vagy egyéb) költségvetésből gazdálkodnak.
- A nyertes pályázat(ok) előadása csak a kötelező egyeztetések (technika, infrastruktúra, jogdíjak, szponzorok stb.) után valósulhat meg.
- Egy csapat/személy csak egy pályázatot nyújthat be.
Az Új Színház a következőket biztosítja a nyertesnek:
- az előadás helyszíni adaptációjára, vagy megvalósítására korlátozott számú – és a színház munkarendjébe illeszkedő – próbalehetőséget a Bubik István Stúdiószínpadon (próbadíj nincs)
- a helyszíni próbákra és az előadás(ok)ra kiegészítő műszaki személyzetet
- a produkció technikai igényeinek ismeretében – a színház tárolókapacitásának függvényében – a díszletek, kellékek, jelmezek tárolását és őrzését
- a nyertes produkció(k) legalább 3 alkalommal történő előadását a Bubik István Stúdiószínpadon a színház saját produkcióinak játszási tervéhez illeszkedően. (A továbbjátszás a produkció nézettségének, szakmai és közönség sikerének függvénye és további egyeztető tárgyalások kérdése)
- az előadások nézettségének – és a később megállapításra kerülő jegyárának – függvényében fellépti díjat a produkcióban részt vevőknek (egyedi megállapodás)
- a fentieken kívül a produkció korlátozott pénzügyi támogatását a színház aktuális pénzügyi helyzetének megfelelően (egyedi megállapodás)
- promóciót a színház havi műsorfüzetében, honlapján és más reklámfelületein
- a nyertes produkciók – igény szerint – Új színházi ajánlást további pályázatokhoz
A megvalósuló nyertes pályázatot, pályázatokat az Új Színház saját produkciójának tekinti, és a nyertessel egyeztetve – lehetőség szerint – a 2011-2012-es évadban bemutatja.
A pályázat beadási határideje: 2011. szeptember 15.
Pályázni kizárólag elektronikus formában lehet az Új Színház honlapján megtalálható adatlap kitöltésével. Cím: kofalpalya4@ujszinhaz.hu
A pályázatokat az Új Színház által fölkért szakmai kuratórium bírálja el, melynek külső és Új színházi tagjai is vannak.
A kuratóriumnak nem feladata a pályázatok nyilvános, vagy személyre szóló értékelése. Amennyiben a pályázó mégis igényelné, úgy az Új Színház – lehetősége szerint – biztosítja a konzultációt.
Bővebben: www.ujszinhaz.hu
További cikkek a rovatban
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat