A színházi kritika utánpótlásának biztosítása céljából kétfordulós színikritika-pályázatot hirdetünk Koltai Tamás kritikapályázat néven, 75 éve született kollégánk emlékére és tiszteletére.
A pályázatra rendszeres színházlátogató középiskolások, egyetemi hallgatók és írással hivatásszerűen foglalkozó, 17-30 éves életkor közötti színházkedvelők jelentkezését várjuk.
A pályázóktól három, a sajtóban nem publikált színikritikát kérünk, 2014-nél nem korábbi színházi bemutatóról, egyenként minimum 4000, maximum 8000 karakter terjedelemben. A jelentkezők írásait – jeligével ellátva, PDF formátumban – elektronikusan a kritikapalyazat@gmail.com mailcímre várjuk, vagy pedig nyomtatott formában, postai úton a Koltai Tamás kritikapályázat, 1241 Bp. Pf.64. postacímre.
A beküldési határidő 2017. december 1. éjfél. A pályázatok kézhezvételét nyugtázzuk.
A pályamunkákat kritikusok, szerkesztők bírálják el, majd a legjobbakat meghívják a 2017/2018-as színházi évad második felére eső második fordulóba. Az első forduló győztesei három tavaszi bemutatóról írnak majd kritikát. Ekkor a cikkek véleményezésébe színházi alkotók is bekapcsolódnak.
A pályadíj 250 000.- forint.
A pályázat győztesei díjukat 2018 szeptemberében, a Színikritikusok díja átadó ünnepségén vehetik át.
A hivatalos pályázati kiírás és a további információk megtalálhatók a Színházi Kritikusok Céhe honlapján.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat