Az Antall József Tudásközpont Kül– és biztonságpolitika első kézből pályázatának célja, hogy elősegítse a fiatal, tehetséges és biztonságpolitika iránt érdeklődő hallgatók szakmai kitörését, továbbá, hogy lehetőséget biztosítson a publikáláshoz, és az adott témában való elmélyüléshez. Ennek fényében a Tudásközpont Közép-Európa energiaellátásának biztonságpolitikai kihívásai témakörében kutatásra ösztönzi a téma iránt érdeklődő hallgatókat és pályázatot ír ki a fent említett témában. A pályázat kiírásának célja továbbá, hogy felhívja a figyelmet fenntartható energiaellátás szerepének fontosságára és megvitassa ennek biztonságpolitikai aspektusait.
A pályázat menete
A Tudásközpont által kiírt pályázat kétfordulós. Az első, írásbeli forduló során egy szakmai bizottság kiválasztja a beérkező pályázatok közül a legjobb hat munkát, melyeket a második fordulóban 15 percben kell a bizottság részére prezentálni.
Az írásbeli munka leadási határideje: 2014. május 15.
A bizottság a második fordulóban résztvevők szakmai érettsége mellett az előadási technikára is nagy hangsúlyt fektet. A prezentációkat megelőzően, a konferencia nyitásaként bevezető előadás hangzik el Közép-Európa fenntartható energiaellátásának biztonságpolitikai kihívásai témakörében jártas, elismert szakembertől. A végeredményt a második forduló értékelése fogja adni. A konferencia zárásaként a bizottság értékeli a benyújtott pályázatokat, és átadja az első három helyezett számára a díjakat. A díjazottaknak lehetősége lesz egy vacsora keretén belül megvitatni a pályázat részleteit a bizottsággal, ezzel is elősegítve szakmai fejlődésüket.
A konferencia minden érdeklődő hallgató számára nyílt rendezvény.
Leadási határidő: 2014. május 15.
Szóbeli forduló helyszíne, időpontja
Budapesti Corvinus Egyetem, 2014. szeptember 17.
A pályázás feltétele
- 18-26 év közötti aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató
- 10-12 oldalas tanulmány a fent megjelölt témakörben, problémafelvetésekkel együtt -a felhasznált irodalom feltüntetése (a szakmai és formai követelményekben megjelölt módon)
- szakmai elkötelezettség
- határidők pontos betartása
A pályázatokat elektronikus formában kell eljuttatni: a biztonsagpolitika@ajtk.hu címre!
A pályázat díjazása
Az első három helyezett munkáját pénzbeli juttatással, a különdíjast könyvvásárlási utalvánnyal honoráljuk.
- 1.díj: 150.000 Ft
- 2.díj: 100.000 Ft
- 3.díj: 70.000 Ft
Letölthető dokumentumok
A bizottság tagjai
Deák András: Külügyi Intézet külső munkatársa
Dr. Járosi Márton: Energiapolitika 2000 Egyesület elnöke
Takácsné Tóth Borbála: Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutató munkatársa
Varga Ádám: Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj