Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság meghirdeti Országos Rajz- és Kisfilm Pályázatát „LEHETETLEN NINCS” címmel.
Beküldési határidő: 2018. szeptember 30.
A díjátadó időpontjai:
A megyénként megrendezésre kerülő díjátadók időpontjáról és helyszíneiről a későbbiekben adunk tájékoztatást.
A versenyről
A címben megjelölt témában várunk olyan alkotásokat, amelyek a gondozott gyermekek vagy fiatal felnőttek vágyairól, akár már megtörtént eseményekről, megvalósult álmokról szólnak. A képek, ill. videók mesélhetnek olyan értékekről is, mint a kitartás, a bátorság, az önuralom, vagy az akaraterő, amelyek által lehetetlennek tűnő fordulatok is lejátszódhatnak az ember sorsában, kapcsolataiban, hétköznapjaiban.
Kik pályázhatnak?
Gyermekvédelmi szakellátásban élő 5 és 25 év közötti gyermekek és fiatal felnőttek az ország bármely területéről jelentkezhetnek.
Kategóriák (rajz)
- 5-11 éves korosztály
- 12-18 éves korosztály
- 19-25 éves korosztály
Kategóriák (videó)
- 10-25 éves korosztály
A pályaművek kritériumai (rajz)
Alkotónként maximum 2 db, szabályos A3-as méretű, kézzel készített festménnyel (olaj, akvarell, akril) vagy grafikával (ceruza-, szén-, kréta-, tollrajz) lehet pályázni, amely a pályázónak a megadott témáról alkotott felfogását, gondolatait, ötleteit fejezik ki.
A pályaművek kritériumai (kisfilm)
Alkotóként legfeljebb 1 db, maximum 2 perces videókkal lehet pályázni. A mov, mp4 vagy avi formátumban elkészült kisfilmek internetes linkjeit a tarsadalmi.kapcsolatok@szgyf.gov.hu e-mail címre várjuk.
Díjazás
A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri bírálja el. Kategóriánként az első három legjobb alkotás — témának való megfelelés, kreativitás, alkotói munka, technika alkalmazása szakmai szempontrendszer alapján — értékes díjakban részesül az alábbiak szerint:
- rajzpályázat első helyezett: 30.000 Ft (korosztályonként és megyénként),
- rajzpályázat második helyezett: 20.000 Ft (korosztályonként és megyénként),
- rajzpályázat harmadik helyezett 10.000 Ft (korosztályonként és megyénként),
- kisfilm pályázat első helyezett: 30.000 Ft (megyénként),
- kisfilm pályázat második helyezett: 20.000 Ft (megyénként),
- kisfilm pályázat harmadik helyezett 10.000 Ft (megyénként) értékben.
A verseny győzteseinek munkái megtekinthetőek lesznek országos médiafelületeken, az Ember Erőforrások Minisztériuma épületében és egyéb időszakos kiállításokon.
A rajzpályázatok beküldésének módja:
A képeket becsomagolva, „Lehetetlen nincs” jeligével felcímkézve, a pályázati adatlap kitöltésével együtt kérjük eljuttatni az SZGYF központi épületébe:
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Társadalmi Kapcsolatok Osztálya
1132 Budapest, Visegrádi utca 49. II/224.
Beküldési határidő: 2018. szeptember 30.
A kisfilm pályázatok beküldésének módja:
A pályázók a mov, mp4 vagy avi formátumban elkészült videók internetes linkjét küldjék el a tarsadalmi.kapcsolatok@szgyf.gov.hu e-mail címre.
Beküldési határidő: 2018. szeptember 30.
Letölthető dokumentumok
EMMI_SZGYF_Rajzpályázat_2018 v4
Részvételi feltételek:
- A képeket és a videókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szabadon, szerzői jogok érvényesítése nélkül felhasználhatja.
- A pályamunkák alkotói hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályázaton legjobbnak ítélt alkotásokból nyomtatott és digitális anyagok készülhetnek, illetve hogy azok a kiírók honlapján megjelenhetnek.
- A pályázaton résztvevők hozzájárulnak ahhoz, hogy a díjátadó rendezvényen képek készüljenek róla, valamint alkotásairól.
- A pályázó a versenyre való jelentkezéssel – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján – hozzájárulását adja személyes adatainak kezeléséhez a pályázati eljárásban résztvevők számára.
- Pályázatot csak pontosan kitöltött nevezési lappal fogadunk el.
- A szerzők a kép(ek), illetve a videó beküldésével tudomásul veszik a pályázati feltételeket.
- A pályázó felelősséget vállal azért, hogy pályázati anyaga nem sérti harmadik személy személyiségi, vagy egyéb jogait. A zsűri döntése végleges és nem vitatható.
- Nevezési díj nincs!
További információk:
Gősi Tamás, mb. osztályvezető
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Társadalmi Kapcsolatok Osztálya
1132 Budapest, Visegrádi utca 49. II/224
Tel: +36-(70)-623-0529
gosi.tamas@szgyf.gov.hu
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók