palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Lesz Liszt Again! Filmes pályázat

franz_lisztLesz Liszt again? Let’s Liszt again! Csak rajtad múlik! Forgass! Kutass! Légy kreatív! Idén ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját. A jeles évforduló alkalmából a Duna Televízió videoklip-pályázatot hirdet 13-tól 18 éves, és 18 évnél idősebb tehetséges filmkészítők számára, két kategóriában.

A pályázatra olyan legalább másfél, legfeljebb háromperces filmekkel jelentkezhetsz, amelyek Liszt Ferenc zenéjére készültek az idei évben és amelyek a világhírű magyar zeneszerző és zongoraművész életművét népszerűsítik a nézők körében.

A pályázat közönségdíjas alkotását, valamint  a két kategória első három helyezettjének alkotását a Duna Televízió október 4-én műsorára tűzi. A 18 év fölötti pályázó alkotók első helyezettje megbízást kap a Duna Televízió Nonprofit Zrt.-től egy zenés rövidfilm készítésére.

A pályázat kétfordulós: az első megmérettetés zárónapja 2011. július 31.

A zsűri tagjai:

Káel Csaba filmrendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója
Hollós Máté zeneszerző, a Hungaroton ügyvezető igazgatója
Batta András zenetörténész, a Liszt Akadémia rektora
Ókovács Szilveszter operaénekes, a Duna Televízió vezérigazgatója

Tehetséges filmes vagy? Bizonyítsd be! Itt a nagy alkalom, hogy a videokliped a Duna Televízió műsorába kerüljön!

A pályázat kiírója: Duna Televízió Nonprofit Zrt.

A pályázat célja: a 200 éve született Liszt Ferenc munkásságának népszerűsítése videoklip-alkotásokon keresztül.

A pályázók köre: a pályázat nyílt, azon részt vehet bármely készítő.

A pályázati anyag: pályázni legalább másfél, legfeljebb két és fél perces hosszúságú, Liszt Ferenc zenéjére készült 2011-ben forgatott videoklippel lehet.

A pályázatot két kategóriában hirdeti meg a kiíró:

  • 1. kategória: 13-18 évesek
  • 2. kategória: 18 év felettiek számára

A pályázat kétfordulós, a második fordulóban kategóriánként csak a legjobb 12 alkotás vehet részt. A második forduló pályázati kiírása 2011.07.31. után kerül nyilvánosságra.

Műfaji megkötés: kisfilm, klip, animáció, szabad filmes asszociáció.

Zenei megkötés: bármely Liszt Ferenc által szerzett eredeti zene, zenei részlet, átirat vagy feldolgozás.

A részvétel feltételei:

  1. Pályázni lehet elektronikus úton a lisztklip@dunatv.hu e-mail címen az 1. számú melléklet, valamint a 2. számú nyilatkozat kitöltésével- ezt művenként ki kell tölteni, melyhez csatolni kell a http://youtube.com című honlapra feltöltött pályamű linkjét/webes elérhetőségét.
  2. Pályázatát beküldheti postai úton is: a kinyomtatott nyilatkozatokat és a klipet (klipeket) tartalmazó DVD-t ez esetben küldje a
    „Lisztklip”
    Duna Televízió Nonprofit Zrt.
    1016 Budapest,  Mészáros utca 48.
    címre.
  3. Kérjük ne feledje, hogy a 2. számú mellékletet minden egyes alkotáshoz külön kell kitölteni.

A pályázatok benyújtásának határideje:

  • 1. forduló: 2011.07.31.
  • 2. forduló: 2011.09.20.

Az eredmények értékelésének és közzétételének módja:

A pályaművekről a pályázat kiírója dönt. Döntésének előkészítésére öt főből álló szakmai kuratóriumot kér fel.

A hiányosan, mellékletek nélkül beadott pályázatokat a kuratórium nem értékeli.

A döntésről valamennyi pályázó értesítést kap. A pályázat a nyertes pályázók nevét és a nyertes alkotások címét 2011. október 1-ig közzéteszi a XY honlapon.

A pályázat díjai:

A kiíró két kategóriában oszt ki díjakat:

  • 13-18 éves korosztály alkotói között: a pályázat első három helyezettjének alkotását a Duna Televízió a csatornáján október 4-én műsorára tűzi.
  • 18 év fölött pályázó alkotók között: a pályázat első helyezettje megbízást kap a Duna Televízió Nonprofit Zrt.-től az MTVA-n keresztül egy 10 perces zenei-rövidfilm készítésére, a második és harmadik helyezettjének alkotását október 4-én levetíti a Duna Televízió.

A pályázat hivatalos portálján beküldött legtöbb közönségszavazattal értékelt alkotást szintén a Duna Televízió levetíti.

Egyéb feltételek:

A pályázó a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályázatban szereplő személyes adatokat a pályázat eljárásának lezárásáig tárolja, azokat az értékelésben résztvevők számára hozzáférhetővé tegye, illetve a pályázat első három helyezettje esetén a pályaművekről való döntést követően nyilvánosságra hozza.

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a értelmében a pályázó a pályázati anyaghoz csatolva írásban nyilatkozik arról, hogy nem esik a 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ban foglalt korlátozás alá.

A beérkezett pályaműveket a pályázó engedélye nélkül harmadik félnek nem adjuk át. A pályázat lezárultával a tárolt személyes adatokat megsemmisítik.

Letölthető dokumentumok

Pályázati felhívás és feltételek

Forrás: http://www.dunatv.hu/