palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Magamra ismerek – irodalmi pályázat diákok számára

aegon_muveszeti_dij_logoIrodalmi pályázat irodalomkedvelő, magukban az íráshoz kedvet, tehetséget érző fiataloknak az Aegon Művészeti Díj támogatásával.

Pályaművek benyújtása: 2015.  január 29., éjfélig

Pályázók köre: 8-13 évfolyamos, a köznevelésben tanuló fiatalok

Az Aegon Művészeti Díj a MATEHETSZ Felfedezettjeink 2015-ös felhívásának keretében meghirdeti „MAGAMRA ISMEREK” című irodalmi pályázatát középiskolások számára.

Pályázni 3-5 oldalas, erre a célra írt, saját, esszé-jellegű szöveggel lehet, mely az eddigi kilenc Aegon Művészeti díjas irodalmi mű egyikét veszik alapul. Nem műelemzéseket várunk, hanem olyan írásokat, amelyekből kiderül, hogy egy konkrét mű konkrét SZEREPLŐJE, TÖRTÉNETE, egy, a mű által bemutatott ÉLETHELYZET, a cselekmény HELYSZÍNE miért ismerős a pályázó számára. Olyan szövegeket várunk, amelyekből egyaránt megismerhető az a személyes történet/élmény stb., ami az „ismerősség” érzését kiváltotta, valamint az, hogy milyen párhuzamot lát a műbeli és a saját történet/szereplő/helyszín/élethelyzet között. A pályamunkák elkészítésében kérjük a pedagógusokat, segítsék diákjaikat azzal, hogy a mellékletben található kilenc könyvet figyelmükbe ajánlják.

Veled is előfordult már, hogy olvasás közben azt gondoltad, ismerősek a szereplők, a helyszínek, és olyasmiről olvasol, ami veled is megtörtént már, szinte ugyanúgy? Érezted úgy, hogy akár szereplője is lehetnél a könyvnek? Esetleg volt olyan, hogy egy könyv segített megérteni vagy megoldani egy problémát, felismerni egy helyzetet, megszerezni egy barátot vagy lezárni egy kapcsolatot?

Ha igen, pályázz egy rövid, tömör, önálló, érdekes írással egy ilyen élményedről!

Mi csak annyit kérünk, hogy az alábbi kilenc könyv szereplői/helyszínei/élethelyzetei/történetei közül válassz ki egyet, és erről írj egy 3-5 oldalas, önálló, esszé-jellegű (tehát nem műelemzéseket és fogalmazásokat várunk a teljes műről!!!) szöveget. Írd le, hogy miért arra a szereplőre/helyszínre stb. esett a választásod, akiről vagy amiről írsz, mi a hasonlóság a regénybeli történet/szereplő/helyszín stb. és a te életed között, és még azt, hogy mit jelentett neked az a „felismerés”, hogy magadra ismertél egy történetben. „Ez velem is megtörtént már”, „én is egy ilyen fiúba voltam szerelmes”, „ugyanilyen házban laktak a nagymamámék”, „ezzel a figurával én is találkoztam”, „én is hasonló viszonyban vagyok a szüleimmel”, „az én szüleim is ilyesmit mesélnek a múltról”, „én is ilyen idegennek érzem magam”, „én is voltam már néma”, „én is voltam már ilyen elégedetlen magammal”, „ugyanezt a helyzetet én máshogy oldottam, oldanám meg” … például ilyesféle áthallásokat kereshettek és fejthettek ki írásaitokban.

Esszéd irodalmi igényét erősítheti, ha magad is személyes élményen alapuló történeteket, portrékat szősz a téged megérintő, az olvasott könyvben talált hangulat, alak, helyzet, esemény köré. Az elbírálásban sokat számít majd az adott mű kiválasztott részletének, illetve saját hasonló élményednek érzékletes felidézése.

A pályázatban feldolgozható könyvek:
Barnás Ferenc: A másik halál
Csaplár Vilmos: Hitler lánya
Esterházy Péter: Esti
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Jónás Tamás: Önkéntes vak
Kun Árpád: Boldog Észak
Rakovszky Zsuzsa: Visszaút az időben
Spiró György: Fogság
Térey János: Asztalizene

Pályázati határidő: 2015. január 29.

A pályaműveket a MATEHETSZ honlapján található online űrlapon kell benyújtani. Az esszé mellé az alábbi adatok megadása kötelező:

  • Név
  • Iskola
  • Évfolyam
  • Elérhetőségek
  • Fénykép a pályázóról
  • Adatvédelmi-, a pályamű nyilvánosságra hozatalához történő hozzájárulás.

A pályázók a pályaművek beküldésével hozzájárulnak, hogy művük és nevük megjelenjen a kiíró valamely elektronikus, vagy nyomtatott kiadványában.

Nyeremények:

  • 1. helyezett: e-book olvasó és e-könyvcsomag 80.000 forint értékben, valamint az első helyezett találkozhat azzal szerzővel, akinek a könyvéről a pályamunkát írta. A találkozásról és a pályamunkáról rövidfilm készül.
  • 2. helyezett: e-book olvasó és e-könyvcsomag 50.000 forint értékben.
  • 3. helyezett: e-book olvasó és e-könyvcsomag 30.000 forint értékben.

Letölthető dokumentumok

Online pályázati adatlap

pályázati kiírás

A kiválasztás ütemezése:
A felhívásra beérkező pályaművek közül a szakmai zsűri mérlegelése alapján várhatóan 3 díjat ad.
A pályaműveket elbíráló zsűri tagjai: Drevenka Edit PR-igazgató, Aegon Magyarország Zrt., Arató László gimnáziumi magyartanár, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Diószegi Endre gimnáziumi magyartanár, Magyar Irodalomtörténeti Társaság Tanári Tagozat, Pallai Károly Sándor irodalmár, költő, Valuska László, újságíró, főszerkesztő (KönyvesBlog, Könyves Magazin)

A bírálat eredményéről a pályázókat 2015. február 28-ig értesítjük. A díjazottak bemutatására és a díjak átadására ünnepélyes keretek közepette, az Országos Tehetségnapon kerül sor (várhatóan 2015. március 28-án) Budapesten. A díjazott és a további, a bírálók által magas színvonalúnak ítélt pályázatokat megjelentetjük a honlapunkon és hírlevelünkben is.

Link: http://www.aegondij.hu/