A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és a Cseh Köztársaság közötti kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati rendszerben, a magyar – cseh kormányközi TéT együttműködési program keretében történik.
Program meghirdetése: 2010. március 10.
Végső beadási határidő: 2010. június 10.
Támogatást kaphatnak: Költségvetési körbe tartozó szervezetek (kutatóintézetek, oktatási intézmények stb.), jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiségű non-profit szervezetek, akik a természet-, az orvos-, a mezőgazdasági és a műszaki tudományok területén tervezik az együttműködést.
Nem pályázhat, illetve nem részesülhet támogatásban1
- az a szervezet, amely csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás alatt áll;
- adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatok terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – neki felróható okból – maradéktalanul nem teljesítette;
- a 60 napot meghaladó, lejárt köztartozás van;
- az Alappal, illetve az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatokkal szemben 60 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettséggel rendelkezik.
Letölthető dokumentumok
Pályázati felhívás és tájékoztató (124 KB)
Adatlap (97 KB)
Nyilatkozat (83 KB)
Magyar űrlap (126 KB)
Angol űrlap (93 KB)
A pályázatokat legkésőbb 2010. június 10-i feladási határidővel kérjük az alábbi címre postán beküldeni:
TéT Alapítvány
Budapest
Pf. 38
1255
A borítékra kérjük ráírni:
Magyar-cseh kétoldalú TéT pályázat
A faxon beküldött pályázatokat nem tudjuk elfogadni.
A pályaműveket elektronikus formában (csatolt Word dokumentumként, egyetlen fájlba szerkesztve) az alábbi címre kérjük beküldeni (A Tárgy mezőbe szíveskedjenek beírni az „CZ” szócskát):
bilat@tetalap.hu
peter.judak@nkth.gov.hu
Támogatás futamideje: 24 hónap
A pályázati felhívásról és a pályamű kidolgozásáról a magyar kapcsolattartó ad tájékoztatást. A pályázat nyerteseit a TéT Alapítvány értesíti a további teendőkről.
Magyar kapcsolattartó
Judák Péter
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Tel: (06 1) 484 2573
Fax: (06 1) 266 0801
e-mail: peter.judak@nkth.gov.hu
Honlap: www.nkth.gov.hu
Cseh kapcsolattartó
Mr. Libor Daňek
Ministry of Education, Youth and Sports
Karmelitská 7, 118 12 Prague
Tel: 00 420 234 811 154
Fax: 00 420 234 811 713
Email: libor.danek@msmt.cz
Honlap: www.msmt.cz/vyzkum
Forrás: NKTH
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Deloitte fotópályázat
Pályázat sportfotósok számára
Barbara Huber Kutatói Ösztöndíj
Pályázat a városi mezőgazdaság fellendítésére Európában és azon túl!
VI. EUniWell magvető finanszírozási projekt – pályázat egyetemi és társadalmi jóllétet növelő projektek megvalósítására
Fernand Braudel ösztöndíjak vezető kutatók számára
Pályázat kezdő zenei üzleti vállalkozásoknak inkubátor programban való részvételre
Athéni fotófesztivál pályázat
8. Székelyföldi Grafikai Biennálé pályázat
Display Europe Mikro-ösztöndíjak
Pályázat az civil társadalom tevékenységének támogatására az emberi jogok javítása terén
Újságírói ösztöndíj újságíróknak
Pályázat korai fázisban lévő mélytechnológiai startup vállalkozások női vezetői számára
SozialMarie Pályázat
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
A budapesti romák története – kutatói ösztöndíj