
Helyszín: MűvészetMalom Szentendre
Tematika:
„…a labirintus jelképben az a mód jelenik meg, amellyel a különbözőtörténelmi korokban az ember saját sorsát ábrázolta, mindig változatlanul fenntartva egy lényeges vezérelvet, vagyis azt a tudatot, hogy mindenkor elérhetjük lelkünk szabadságát: hol a hit, hol a megismerés segítségével, vagy csak azzal az elszántsággal, amellyel szembeszállunk a sorssal.”
A művészetben sziklavésetek, képek, szobrok, versek és évszázados metszett sövények tanúskodnak erről. Olykor csak áttételes érzésként, játékosan, máskor pontosan megfogalmazott, képben is megjelenített mítoszok formájában. A labirintus téma legismertebb verziója a görög mondavilágból származó történet. A korai labirintusok elsődlegesen spirituális jellegűek voltak, s ez jellemzőa keresztény korszak ún. zarándoklabirintusaira is. A labirintus olyan archetipikus kép, mely ma is számtalan indíttatást nyújthat a művészi kifejezése számára. „…ezek a képek mint ősi és autonóm jelenségek jelen vannak lelkünk mélységeiben. Más szóval ezek a jelek nem biztos ismeretek rögzülései, hanem egyfajta érzelmi „sokk” emlékei és felébresztői.”
A labirintus témából rendezendőkiállítás újabb lehetőséget kínál a művészek számára, hogy be-és megmutatkozzanak egymás és a nagyközönség előtt.
A kiállításra jelentkezni az elkészült művek digitális fotóival lehet, amelyeket 2014. május 30-ig, a www.activium.hu/labirintus regisztrációs felületenkérünk elküldeni, a következő paraméterek alapján: hosszabbik oldal minimum 150 mm, 300 DPI felbontás, JPG fájlformátum.
A térbeli művekről legalább két, legfeljebb három különbözőnézetből készült képetkérünk. A kiállításra alkotónként három műfotójával lehet nevezni.Nyomtatékosan kérjük, hogy pontosan tüntessék fel az alkotó nevét, a műcímét, méretét és technikáját! Az elfogadott műről 2014. július 15-ig e-mailben értesítést küldünk. Az elfogadott műmérethatára: 100 ×120 cm.
A fotók alapján szakmai zsűri választja ki a kiállításra kerülőegy-egy művet, amelyeket 2014. augusztus 11−12−13. között 9−17 óráig a kiállítás helyszínén kell személyesen benyújtani, MűvészetMalom, 2000 Szentendre, Bogdányi út 32.
A kiemelkedőalkotásokat műfajonként egy-egy szakmai elismerésben részesítjük.
A művek visszaadása a fenti helyszínen: 2014. november 3−4−5. (hétfő−kedd−szerda) 9−17 óráig.
Minden pályázaton részt vevőművész vállalja, hogy pályaművét a kiállítás helyszínére az installáláshoz szükséges alkotóelemekkel együtt, grafikák, fotók esetében keretezve beszállítja, illetve a kiállítás zárása után onnan elszállítja. Mivel a művek biztonságos raktározására a helyszínen nincs lehetőség, az el nem szállított művekért a pályázat kiírói felelősséget nem vállalnak.
A kiállításhoz magyar-angol nyelvű katalóguskészül, amelyben azokat a műveket áll módunkban szerepeltetni, amelyekről megfelelő minőségű(a fentiekben leírt felbontású) digitális fotó érkezik.
Letölthető dokumentum
Felhívjuk a kedves kollégák figyelmét, hogy a kiállításon csak rendezett MAOE tagdíjjal rendelkező tagjaink vehetnek részt.