palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Média – közvetítő a népek között 2014 – nemzetközi ösztöndíj újságíróknak

A  Robert  Bosch  Alapítvány  a  Berlini  Újságíró  Iskolával  (BJS) együttműködésben egy három hónapos németországi továbbképzést hirdet fiatal,  kelet-  és  közép-európai,  németül  jól  tudó  újságíróknak.  Újságírók jelentkezhetnek Belorussziából,  Bulgáriából,  Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból,  Magyarországról, Romániából, Szlovéniából,  Ukrajnából, valamint  első  alkalommal  Albániából,  Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból, Makedóniából, Montenegróból és Szerbiából.

A  2014.  március  1.  és  május  31.  közötti  képzést  és  gyakorlati ismereteket nyújtó program keretében a nyertes pályázók:

  • az  első  hónapban  átfogó  képet  kapnak  Németországról,  az  európai országok  egymáshoz  való  viszonyáról, valamint  az  Európai  Unión  belüli közös perspektívákról – beszélgetések, előadások és találkozók keretében.
  • ezután két hónapos szakmai gyakorlaton vesznek részt érdeklődésüknek és a  lehetőségeknek  megfelelően  egy-egy újság,  rádió,  televízió  illetve internetes portál szerkesztőségében a német fővárosban.

A nyertes pályázók megismerkedhetnek a német kollégák mindennapjaival, és átmenetileg „kiküldött tudósítóként“ is dolgozhatnak. Lehetőséget kapnak arra,  hogy  mind  a  fogadó,  mind  az  otthoni  szerkesztőségek  számára  saját anyagokat készítsenek.

Ösztöndíjasainknak a három hónapos tartózkodás alatt a következőket biztosítjuk: 

  • havi 1100 Euró ösztöndíjat
  • mentori gondoskodást a szerkesztőségekben
  • segítséget a szálláskeresésben.

A pályázat feltételei: 

  • újságírói tapasztalat
  • jó német nyelvtudás.

A  pályázati  űrlap  és  további  információk  az  programról  a  következő weboldalon találhatók: www.medien-mittler.de 

Pályázati határidő: 2013. november 1. 

A  beszélgetéseket,  amelyeken  a  nyertes  pályázókat  kiválasztjuk, november végére tervezzük.