Szereted a klasszikus meséket? Fontosnak tartod az emberi jogok védelmét? Akkor itt a lehetőség, hogy megmutasd magad, ugyanis kezdő meseírókat keresünk „Meseország mindenkié” című projektünkhöz!
Olyan, óvodásoknak és kisiskolásoknak szánt mesekönyvet tervezünk, amire véleményünk szerint nagyon nagy szükség van ma Magyarországon. A világ sokszínűségét ünneplő és a kisebbségi léttel járó nehézségeket, alternatív mesei utakat bemutató kötetünkben kortárs magyar szerzők új mese-átiratai mellett néhány pályakezdő, kevésbé ismert szerző történetét is bemutatnánk.
A jól ismert mesék mai közegben játszódó, újraírt változatait várjuk olyan szereplőkkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Például nem felelnek meg a hagyományos nemi szerepeknek, LMBTQ-emberek, nem fehér bőrűek, nem keresztények, menekültek, mélyszegénységben élők, testi fogyatékossággal vagy mentális zavarral élnek, idősek, határon túliak, alkoholbeteg, börtönviselt szülők gyerekei, és még folytathatnánk a sort: döntse el a pályázó érzékenysége, miként értelmezi a fogalmat.
A pályázathoz első körben nem kész szöveget, hanem mindössze egy (vagy több) vázlatot kérünk elküldeni 2019. november 20-ig a labrisz@labrisz.hu címre.
Második körben a szerkesztők által kiválasztott vázlatok szerzőitől 2020. január 31-ig várjuk majd a maximum 15.000 karakteres, kész meséket.
A díjnyertes pályaművek szerzői egyszeri 40.000 forint honoráriumban részesülnek.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak