
Módosult az Új Széchenyi Terv keretében megjelent „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című (TÁMOP 2.3.6.B-12/1 jelű) kiírás beadásának kezdő időpontja 2014. február 10-re. A módosításra a TÁMOP-2.3.6.A-12/1 jelű konstrukció regionális projektjeinek előrehaladása és tapasztalatai alapján – a kiírás szakmai tartalmáért felelős szaktárca egyetértésével – került sor.
A kiírás beadásának új kezdő időpontja: 2014. február 10.
A 2013. október 3-i közleménynek megfelelően a pályázati útmutató F.4.3 Döntés alfejezetének alábbi szakaszát töröltük:
„Amennyiben az első napon beérkezett pályázatok támogatási igénye a teljes rendelkezésre álló keretet meghaladja, úgy a pályázatok beérkezési sorrendje sorsolás alkalmazásával kerülhet meghatározásra abban az esetben, ha addicionális forrás a konstrukció támogatására nem biztosítható.”
Amennyiben az előző bekezdésben meghatározott sorsolás alkalmazására kerül sor, erről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a sorsolást megelőzően, a honlapján megjelenő közleményben tájékoztatja a pályázókat.
A pályázat elérhető az alábbi linken: http://palyazatok.org/fiatalok-vallalkozova-valasanak-tamogatasa-a-konvergencia-regiokban/
Pályázatírás: Amennyiben pályázatához pályázatíróra, pályázati szakértőre van szüksége keressen bennünket!
Elérhetőség: pályázatírás, pályázatmenedzsment
További cikkek a rovatban
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
RRF -6.5.1-23 – Hálózati energiatárolók telepítése energiapiaci szereplőknél
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
Startup Factory pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Pályázat kulturális fesztiválok megrendezésének támogatására
Pályázat a NordArt 2024 kortárs művészeti kiállításon való bemutatkozásra (Kunstwerk Carlshütte)
Pályázat szociális gazdaságban tevékenykedő kkv-k fejlődésének ösztönzésére
Petri-díj
Kepesita Collection pályázat