A Válts sebességet! „Munkaerőhiány csökkentését célzó program a szállítmányozás és a személyszállítás területén” elnevezésű program célja, hogy több mint ezren szerezhessenek gépjárművezetői jogosítványt térítésmentesen.
A program célja, hogy hatékonyan segítse a Magyarországon székhellyel, telephellyel rendelkező, árutovábbítási, áruszállítási vagy személyszállítási tevékenységet végző munkáltatók munkaerőigényének kielégítését, illetve biztosítsa támogatással a GKI-igazolvánnyal egybekötött C, C+E, D kategóriás jogosítvány megszerzésére irányuló képzéssel gépjárművezetői képesítést szerzőket a hosszútávú, Magyarországon székhellyel, telephellyel rendelkező munkáltatóknál történő foglalkoztatást.
A programba regisztrált álláskeresőket, munkaerőpiaci szempontból inaktívakat, de akár pályamódosítást tervező, munkahellyel rendelkezőket is várunk.
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy nem csak a jogosítvány megszerzését segítjük, de az elhelyezkedést is: a program keretében olyan munkáltatói együttműködési megállapodások kerülnek megkötésre, amelyek – a képzés sikeres elvégzését követően – legalább 12 hónapon keresztül garantálják a programban résztvevők elhelyezkedését.
A programba vonás jogosultsági feltételei:
- Magyar állampolgárság
- Alapfokú iskolai végzettség
- C, C+E kategória: betöltött 20. életév
- D kategória: betöltött 21. életév
- Minimum 2 éve megszerzett „B” kategóriás jogosítvány
- Egészségügyi alkalmasság: 2. alkalmassági csoport
- Pályaalkalmasság – határozattal (ennek költségét a program nem téríti meg):tehergépkocsi-vezetői képzés esetén III. kategória
autóbuszvezető képzés esetén II. kategória. - Képző Intézmény által biztosított vezetéstechnikai szimulációs vizsgálat
- A Képző Intézmény által előkészített – amennyiben a képzésbe vonáshoz szükséges – főként KRESZ kérdéseket tartalmazó tesztlap sikeres kitöltése.
- Nem volt támogatott a korábbi OFA Nonprofit Kft. által Gépjárművezetői képzések támogatására indított programokban – ez egyúttal kizáró ok.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás jogcíme: Képzési támogatás a képzésben részt vevő személy részére.
A támogatás tartalma és mértéke
A program keretében a bevonásra kerülő álláskeresők képzési költségeinek finanszírozása történik, a támogatott munkaerőpiaci státusza alapján differenciált mértékű önrész előírásával (mely önrész a képzés megkezdésének feltételeként a támogatott által a képző intézmény felé igazoltan befizetésre kell kerüljön):
A támogatott által finanszírozott önrészt a jogosítvány megszerzését követő 12 hónap időtartamú foglalkoztatási időszak teljesítése után 30 (harminc) napon belül az OFA Nonprofit Kft. megtéríti az egyén részére, amennyiben kérelmezi a kifizetést, a vonatkozó alátámasztó dokumentumokat – kiemelten az önrész befizetését igazoló számlát – csatolva.
Az önrészen felüli képzési költség kifizetése a Támogatott nevére kiállított számla alapján, de közvetlenül a képző intézmény részére történik.
Munkáltatók bevonása a programba
Várjuk a programba azon munkáltatók jelentkezését is, akik a fuvarozási/szállítmányozási területen munkaerőkínálati kihívásokkal küzdenek, akár növekedési okokból is.
Az OFA Nonprofit Kft. a programban résztvevő munkáltatókkal együttműködési megállapodást köt.
A programba bevont álláskeresőknek lehetőséget adunk a résztvevő munkáltatók foglalkoztatási feltételeinek megismerésére, továbbá a munkáltatóknak biztosítjuk, az álláskeresők megismerését.
Ezt a folyamatot az OFA Nonprofit Kft. szakemberei segítik, azzal a céllal, hogy
- minden munkáltatói igényre meglegyen a megfelelő álláskereső,
- az álláskereső, mint leendő munkavállaló és a munkáltató egyaránt az elvárásainak megfelelő Felet találjon.
Ez alapján kerülnek megkötésre azok a megállapodások, amelyek szabályozzák a következőket:
- a jogosítvány megszerzését követően a konkrét munkáltató,
- támogatotti (munkavállalói) vállalás a meghatározott munkáltatónál való minimálisan eltöltött időre (legalább 12 hónap a munkakör betöltéséhez szükséges jogosítvány megszerzését követően),
- munkáltatói vállalás az álláskereső, (leendő munkavállaló) minimális foglalkoztatási idejére vonatkozóan (legalább 12 hónap a munkakör betöltéséhez szükséges jogosítvány megszerzését követően),
- munkáltatói vállalás az üres álláshelyeinek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat felé történő bejelentésére.
A megállapodás az alábbiakat is tartalmazza:
- A munkáltató vállalásai a támogatottal szemben:legkésőbb a gépjárművezetői jogosítvány megszerzését követően a gépjárművezetéshez kötött munkakörben, a megszerzett jogosítvány hasznosításával foglalkoztatja,
- legalább 12 hónap időtartamú munkavégzés biztosítása a fenti munkakörben,
- felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg a 12 hónap alatt a támogatott munkaviszonyát.
A munkavállaló vállalásai:
- teljes képzés sikeres elvégzése,
- a jogosítvány megszerzését követően a megállapodásban rögzített munkáltatónál való elhelyezkedés és a munkaviszony fenntartása legalább 12 hónapig,
felmondással vagy közös megegyezéssel nem szünteti meg a 12 hónap alatt a munkaviszonyát.
A támogatottnak felróható okból történő szerződésszegés esetén a kifizetett képzési költség tekintetében visszafizetési kötelezettség keletkezik.
Képzés
Az OFA Nonprofit Kft. objektív szempontrendszer szerint hirdeti meg a képző intézmények részére a programba bekapcsolódás feltételeit, melyről a képző intézmények számára a későbbiekben tájékoztatást nyújt a Társaság honlapján. A feltételeknek megfelelő képző intézmények az OFA Nonprofit Kft. szolgáltatói körébe kerülnek.
A program keretében az alábbi képzések finanszírozása történik:
- Tehergépkocsi vezető képzés keretében:
- azon jelentkezők számára, akik „B” kategóriás vezetői okmánnyal rendelkeznek, melynek kiállítási dátuma legalább két évvel korábbi a képzés első napjánál„C” kategória – Tehergépkocsi-vezető
- „CE” kategória („C” kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény)
- Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány — Tehergépkocsi-vezetői (GKI)
- „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező jelentkezők számára„CE” kategória („C’ kategóriába sorolt gépkocsiból és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény)
- Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány — Tehergépkocsi-vezetői (GKI)
Autóbuszvezető képzés keretében:
azon jelentkezők számára, akik „B” kategóriás vezetői okmánnyal rendelkeznek, melynek kiállítási dátuma legalább két évvel korábbi a képzés első napjánál„D” kategória – Autóbuszvezető
- Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány — Autóbuszvezetői (GKI)
- „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező jelentkezők számára„D” kategória – Autóbuszvezető
- Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány — Autóbuszvezetői (GKI)
A képzések megvalósításának végső határideje: 2025. augusztus 31.
A foglalkoztatási időszak (a pontos foglalkoztatási időszak a munkavégzés megkezdésétől számítódik) végső határideje: 2026. szeptember 30. napjáig.
Az OFA Nonprofit Kft. szakemberei végigkísérik (ha szükséges mentorálással segítik) a támogatottakat nem csak a képzés, de az azt követő munkavállalás során is.
A programban részt venni kívánó álláskeresők és munkáltatók 2024. március 31-ig jelezzék részvételi szándékukat az alábbi regisztrációs felület egyikén:
- munkáltató: https://forms.office.com/e/BKVu0xj87d
- munkavállaló: https://forms.office.com/e/3KbRKhng2G
Az érdeklődők kérdéseiket az alábbi e-mail címen: gepjarmukepzes@ofa.hu tehetik fel.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére pályázat
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására