A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rezidenciaprogramot hirdet a 2023-24-es tanévre Magyarországon élő művészek számára.
A rezidenciaprogram célja a tudományos-technológiai kutatásokról és fejlesztésekről szóló széleskörű diskurzus inspirálása, a kutatók önreflexiójának segítése, az egyetemen folyó kutatások szélesebb kulturális-társadalmi kontextusainak megértése, tudomány és művészet
párbeszédének előmozdítása.
A programban a művészetek bármely területén (irodalom, vizuális művészetek, zene, színház, médiaművészet stb.) dolgozó két alkotó vagy egy alkotópáros vehet részt. Az párosok tagjai alkothatnak különböző vagy azonos művészeti ágban, de a programra közös mű tervével kell
pályázniuk. A művészek 10 hónapon keresztül ösztöndíjat kapnak, és ez alatt az időszak alatt a BME-n folyó kutatások közül az egyetem által kiírt témák valamelyikéhez kapcsolódó művet hoznak létre. Az alkotói folyamat részeként néhány workshopot tartanak, amelyek során
bevezetik a diákokat, kutatókat és a nagyközönséget a művészeti kreativitás működésébe, beszélgetnek velük a tudományos-technikai fejlesztések művészi reflexiójának szempontairól, a laikus és a szakmai nézőpont viszonyáról.
Ösztöndíjas időszak: 2023. szeptember 1. – 2024. június 30.
Beadási határidő: 2023. április 10. éjfél
Ösztöndíjas időszak: 2023. szeptember 1. – 2024. június 30.
A 2023-es programra beadott pályázatoknak a következő kutatási témák valamelyikéhez kell kapcsolódniuk:
1. Bepillantás az építőanyagok belső világába
2. Fraktálok világa
3. Az elfogyó káosz átmeneti bája
4. Mesterséges intelligencia, zene és szerzői jog
5. Részletek és összefüggések
6. Anyagtan, anyagszerkezet
7. Biomechanika
A témák leírását lásd itt: https://rezidensmuvesz.bme.hu/bme-ezidensprogram/temak-2023/
A pályázatra olyan művészek jelentkezését várjuk, akik
• magyar állampolgárok vagy magyarországi állandó lakcímmel rendelkeznek;
• a művészeti szakma által elismert, rendszeresen publikáló, kiállító alkotók életkori megkötés nélkül;
• érdeklődnek a kortárs tudományos-technológiai kutatások, fejlesztések, illetve azok társadalmi-kulturális összefüggései iránt.
A rezidens művészek számára az egyetem a következőket biztosítja:
- rendszeres konzultációs lehetőséget a téma vezető kutatójával, aki a rezidens mentoraként végig támogatja az alkotó folyamatot,
- laikusok által is érthető szakirodalmat, gyakorlati példákat ajánl a művész figyelmébe, válaszol a kérdéseire;
- találkozási, beszélgetési lehetőséget a témával foglalkozó egyetemi hallgatókkal;
- sajtónyilvánosságot a programnak;
- az elkészült mű bemutatását a szakmai és a nagyközönségnek (a zárókiállítás/installáció/előadás költségeit a program fedezi 1 millió Ft-ig)
- fejenként havi nettó 180 000 Ft ösztöndíjat 10 hónapon át.
Az egyetem szállás- és útiköltséget nem tud fedezni.
A rezidens művészeknek vállalniuk kell, hogy
- alaposan megismerkednek a kutatással, rendszeresen találkoznak a mentorral, diákokkal és a többi rezidens művésszel;
- néhány szemináriumot, workshopot tartanak egyetemi polgároknak és esetleg a nagyközönségnek például a Kutatók Éjszakáján, illetve részt vesznek egy-két kerekasztal-beszélgetésen;
- az ösztöndíjas időszak végére olyan új, korábban nem publikált, nem bemutatott művet hoznak létre, amely kapcsolódik a kutatáshoz, arra reflektál, annak valamilyen aspektusát dolgozza fel;
- a program tapasztalatairól és az elkészült műről minimum 10 000 karakter hosszúságú szerzői beszámolót írnak, amelyben értelmezik művüknek és a kutatási programnak a kapcsolatát;
- 1-2 havi rendszerességgel beszámolnak munkájukról a program internetes felületén (rövid szöveges beszámoló és/vagy fotós vagy videós dokumentáció);
- a programmal kapcsolatos sajtómegkereséseknek eleget tesznek;
- az ösztöndíjas időszak végén az elkészült művet az egyetem által biztosított keretek között mutatják be először a közönségnek;
- a készülő művel más pályázaton nem indulnak;
- hozzájárulnak, hogy művük dokumentációját, részleteit, reprodukcióit, illetve beszámolójuk szövegét az egyetem online és offline kiadványaiban megjelentesse.
Az elkészült művek szerzői joga az alkotókat illeti meg. A művek további publikációjakor, kiállításakor fel kell tüntetni, hogy a BME Művészeti Rezidenciaprogramja során születtek.
A pályázatokat a művészet és a kreatív ipar területén dolgozó szakemberekből álló zsűri bírálja el és a mentor kutatók véleményének figyelembevételével. A legszínvonalasabb, legígéretesebb pályázatok kiválasztása a szakmai zsűri kizárólagos joga. A pályázat elbírálásakor a pályázó eddigi munkásságát, a pályázat és a tudományterület kapcsolatának kreativitását és relevanciáját, illetve a tervezett mű megvalósíthatóságát veszik figyelembe.
Előnyt élveznek azok a pályázók, akik
- a pályázat benyújtásakor más állami ösztöndíjban nem részesülnek;
- van gyakorlatuk a nem szakmai közönséggel való együttműködésben (pl. nem művészeknek tartott előadások, tanfolyamok, workshopok, kreatívírás-órák);
- eddigi munkásságukban megjelenik a tudományos-technológiai kérdések művészi reflexiója;
- nemzetközi együttműködésekben tapasztalatot szereztek, angol nyelvtudással rendelkeznek.
A zsűrinek az elutasított pályázatok esetében nem kell indoklást adnia az elutasítás okairól.
A jelentkezéshez a következő dokumentumokat kérjük (alkotópárosok esetén a motivációs levél kivételével mindkét művésztől külön-külön):
- szakmai önéletrajz a végzettség, korábbi és jelenlegi munkahelyek, illetve díjak, ösztöndíjak, rezidensprogramok feltüntetésével és a kapcsolattartáshoz szükséges adatok (név, művésznév, állandó magyarországi lakcím, email) megadásával;
- kiállítások, bemutatott művek listája, publikációs lista, vizuális művészetek esetén portfólió;
- a pályázó recepciójának bibliográfiája (recenziók, kritikák, tanulmányok, interjúk jegyzéke; kérjük, hogy ezeknek csak a bibliográfiai adatait adják meg, szövegét ne mellékeljék, pályakezdő alkotók esetén azonban szakmai ajánlás mellékelhető);
- motivációs levél (3000-5000 karakter, alkotópárosok esetében lehet közös), amelyben a pályázó elmondja, hogy számára mi az izgalmas a tudományos-technológiai eredmények művészeti reflexiójában, megjelöli, hogy melyik kiírt témához szeretne kapcsolódni (mindenképp olvassák el előtte a téma leírását!), és abban mi keltette fel az érdeklődését, illetve mik az első elképzelései a program során készülő alkotásról, továbbá hogy milyen jellegű szemináriumokat, workshopokat szeretne tartani a BME kutatóinak, diákjainak;
- nyilatkozat arról, hogy a pályázatra benyújtott adatokat a BME kezelheti és a zsűri tagjai megismerhetik, valamint hogy amennyiben a pályázó elnyeri az ösztöndíjat, pályázatának szakmai részét a BME nyilvánosságra hozhatja.
A pályázatokat pdf-ben, elektronikus úton, a rezidensmuvesz@bme.hu emailcímre kell benyújtani 2023. április 10 éjfélig. A pályázat beérkezéséről három munkanapon belül visszajelzést küldünk. A pályázat eredményéről 2023. május 5-ig minden pályázót értesítünk, a győztes pályázatokat ezt követően mutatjuk be nyilvánosan az alkotók jelenlétében.
Beadási határidő: 2023. április 10. éjfél
A pályázattal kapcsolatos kérdéseket kérjük a rezidensmuvesz@bme.hu címre küldeni.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat