A Muzsikál az Erdő Alapítvány gyermekrajz pályázatot hirdet a„Muzsikál az erdő” 2017. évi rendezvény sorozatának keretein belül.
Várjuk minden alkotó kedvű gyermek pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével.
Kedves Gyerekek! Engedjétek szabadon a fantáziátokat! Rajzoljatok, fessetek, mutassátok meg, hogy Ti hogyan látjátok az erdőt, ezt a varázslatos helyet. A „Muzsikál az erdő” rendezvényekkel szeretnénk, ha minél többen felfigyelnétek arra, hogy mekkora érték az erdő, a tiszta környezet. Minden napon gondolunk Rátok, kedves gyerekek, és várunk kézműves foglalkozásokkal, bábszínházzal, gyerekeknek szóló koncertekkel, odakint az erdőben. Sőt idén még gyermeknapi programokkal is készülünk! Gyertek el a szüleitekkel, a nagyszüleitekkel a „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Bízunk benne, hogy jól fogjátok magatokat érezni!
A „Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való harmonikus együttélés megvalósíthatóságának, s ezen harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik.
„Hosszú távon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. Hitünk szerint ez csak úgy valósulhat meg, ha életünk négy legfontosabb dimenzióját – társadalom, gazdaság, környezet, zene – művészetek – összehangoljuk, harmonizáljuk.”
A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat fő célja a környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés az erdő, a művészetek és a zene erejével. A komolyzene, a népzene, a képzőművészetek, a kultúra támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti, kulturális értékek, az erdő védelme, a helyi közösségépítés, a helyi közösségek összefogása. A kilencnapos rendezvénysorozat minden nap más-más település köré szerveződik, ahol a céloknak megfelelő programok kapcsolódnak egymáshoz. Szeretnénk, ha az ide látogatók új impulzusokat meríthetnének természeti környezetünk és kultúránk megismeréséhez.
A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény erdei helyszíneken klasszikus és népzenei koncertekkel, erdei sétákkal, képzőművészeti kiállításokkal, gyermekprogramokkal, sporteseményekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, falusi vendéglátással várja a feltöltődésre vágyó közönséget.
„Muzsikál az erdő” jövőképe – a természettel békében, összhangban élő ember.
„Az erdő nemcsak egy fontos megújuló nyersanyag és energiaforrás, hanem egy csodálatos életközösség, mely testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása.”
A rajzok technikája szabadon választott.
A4-es méretű pályaműveket várunk.
A pályázat érvényességének feltétele: minden pályázó a rajz hátoldalára írja rá a nevét, életkorát, elérhetőségét (postacímét és a szülei email címét) és a mű címét.
A pályaműveket postai úton várjuk.
Pályaműveket nem küldünk vissza.
Pályázhatnak:
- óvodások
- alsó tagozatos iskolások
A pályázatok beadási határideje: 2017. április 1 – 2017. május 10. között.
Beadási cím: 3200 Gyöngyös, Gólya utca 28.
Zsűri:Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, melynek elnöke Telegdi Ágnes író.
Díjazás:
- A zsűri által kiválasztott alkotásokat kiállítjuk a „Muzsikál az erdő” helyszínein.
- Telegdi Ágnes könyvei, „Muzsikál az erdő”-s ajándéktárgyak, rajzeszközök.
- Az ünnepélyes eredményhirdetést Telegdi Ágnes tartja.
- A legjobb alkotásokat beküldő alsó tagozatos osztály részt vehet a Kiskunsági Nemzeti Park területén egy erdei iskolai élményprogramon.
Fődíj: a legjobb alkotás készítője a családjával tölthet egy hétvégét egy mátrai vendégházban.
Az eredményhirdetés a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban rendezvényünkön, május 28-án, Lakitelek – Tőserdőn.
A kiállításra szánt alkotások listáját május 24-én közzé tesszük honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu
Érdeklődni: Matúz Viktória muzsikal.matuzviktoria@gmail.com, vagy +36-30-366-09-66
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata