A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) New York-i irodájába keres a külhoni magyar közösségek nemzetközi jogvédelme iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot. A programra olyan magyar állampolgárságú, magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló vagy már diplomát szerzett fiatalok jelentkezését várjuk, akik 12 hónapra el tudják kötelezni magukat szervezetünknél. Pozitív döntés esetén a gyakornoki munka kezdete 2013. október-2014. január.
Kik jelentkezhetnek?
- egyetemi vagy főiskolai hallgatók, akik az 5 vagy 3+2 éves képzésből már legalább 3 évet elvégeztek, és jelenleg is ugyanazon a szakterületen folytatják tanulmányaikat;
- diplomás fiatalok, akik az 5 éves egyetemi tanulmányaikat vagy a mesterszakos képzést 2012. október 1. után fejezték be;
- olyan PhD-hallgatók, akik PhD-tanulmányaikat maximum egy évvel előző tanulmányaik befejezése után kezdték el.
Az ösztöndíjprogram a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alappal (www.haesf.org) való partnerségben történik.
Kérjük, jelentkezés előtt figyelmesen olvassa el a partnerszervezetünk honlapján található információkat, és bizonyosodjon meg róla, hogy a jogosultak körébe tartozik: http://haesf.org/professional/eligibility.html!
Az ösztöndíjat elnyerő pályázónak a program letelte után 2 évig életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia.
A kiválasztáskor előnyt jelent:
- kezdeményezőkészség;
- rugalmasság, nyitottság;
- a külhoni magyarságot érintő aktuális kérdések ismerete;
- számítógép-felhasználói jártasság.
Szakmai gyakorlat hiánya nem akadály.
Letölthető jelentkezési lap:
www.hhrf.org/internship/internship2013_2.doc
A kitöltött jelentkezési lapot e-mailben az intern@hhrf.org címre, ÉS postai úton a Hungarian Human Rights Foundation, 1255 Budapest, pf. 66. címre várjuk.
A beküldési határidő: 2013. március 1. éjfél
További információk:
e-mail: jozsa@hhrf.org
Telefon: +36-1-795 5941
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros