palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

NFÜ: az emelt áfával tervezzenek a pályázók

umft pályázatA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azt javasolja, hogy az áfával érintett, és 2009. június 30-át követő teljesítési dátumú termék- és szolgáltatás-beszerzések esetében a pályázók az emelt mértékű áfával tervezzenek – közölte az NFÜ.

Az Országgyűlés májusban fogadta el az idei adótörvények módosítását, amelynek részeként július 1-től 20-ról 25 százalékra nő az áfakulcs. A NFÜ közleménye hangsúlyozza: a magasabb áfával a jelenleg nyitott és a jövőben kiírásra kerülő tervezési és pályázati felhívásoknál javasolt tervezni. Azok számára azonban, akik már aláírt támogatási szerződéssel, vagy támogatói döntéssel rendelkeznek, vagy pályázatukat már benyújtották, a benyújtott és/vagy elfogadott költségvetés keretei irányadóak. Hozzáteszik: az áfára vonatkozó elszámolhatósági szabályok nem változnak, tehát a benyújtott, 2009. június 30. utáni teljesítési dátumú számlák a megemelt áfa összegével elszámolhatóak.

Az NFÜ vizsgálja annak objektív feltételeit, hogy a kizárólag az áfa emeléséből adódó elszámolható projektköltség-növekmény ellentételezésére milyen lehetőségek adódnak. Ehhez kormányzati szintű döntés szükséges, melynek előkészítése folyamatban van – olvasható a közleményben.
(mti)