Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. Non-profit Vezetői Akadémia 2015. pályázatot hirdet non-profit szervezetek számára, vezetőképzés-fejlesztés tárgyában.
A pályázat célja: Az EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. arra törekszik, hogy vállalati alapértékeinek és küldetésének megfelelően olyan szervezeteknek is szakmai támogatást adhasson, melyek számára a készségfejlesztés és vezetőképzés (jellemzően anyagi okok miatt) nem volna elérhető. Kiemelt fontosságú szempontunk az is, hogy tanácsadói munkánkat olyan intézmények számára ajánlhassuk fel, melyek munkájukkal és működésükkel társadalmi célt szolgálnak, s maguk is arra hivatottak, hogy megoldást vagy támogatást nyújtsanak az arra rászorulóknak.
A pályázók köre
Kizárólag Magyarországon bejegyzett non-profit szervezetek vezető beosztásban dolgozó munkatársai.
Egy non-profit szervezetből több pályázatot is elfogadunk, de intézményenként csak egy pályázó kerül be a programba.
A pályázó legkevesebb 3 éves vezetői gyakorlattal rendelkezik, melynek elmúlt minimum 12 hónapját jelen szervezetnél, vezető pozícióban töltötte.
A pályázónak nem kell az adott non-profit szervezetnél munkaviszonnyal rendelkeznie, de nyilatkoznia kell arról, hogy ott minimálisan heti 20 órányi munkát végez.
A Vezető Akadémia pályázat struktúrája és tematikája
A program időzítése: 2015. május – november
A programon résztvevők maximális létszáma 10 fő
A program EQ-Skill viselte költségei: a képzési folyamat közvetlen költségei (helyszínbérlet, tanácsadói díj, nyomtatott és elektronikus képzési segédletek, technikai és eszközköltségek), étkezési költségek, valamint a 2-3. nap szállásköltségei.
A program résztvevők viselte költségei: utazási költségek és a 2-3. napon az ellátáson túl esetlegesen igénybe vett díjköteles szállodai szolgáltatások költségei.
A pályázat benyújtásának módja és határideje
Beadandó dokumentumok:
- Pályázati adatlap
- A pályázó fényképes szakmai önéletrajza
- Az intézmény tevékenységének, küldetésének és jövőképének rövid írásos bemutatása
- Vezetői ars poetica
Letölthető dokumentumok
pályázati adatlap
Részletes pályázati kiírás
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. március 16. hétfő 18.00 óra
Az EQ- Skill Kft. -ről bővebb információkat talál a www.eqskill.hu oldalon.
További cikkek a rovatban
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
A Helyi Fejlesztési Stratégiák elkészítésének támogatása – KAP Stratégiai Terv pályázat
Pályázat civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására
Közös gyerek és nyugdíjas napközi létrehozása pályázat
Csoóri Sándor program – Pályázat a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására
Interreg VI-A Románia-Magyarország Program – I. pályázat
Térfoglalás – városi ötletpályázat művészeti és kulturális projektek támogatására Budapesten
Pályázat élmény- és szabadidősport támogatására
Szülősegítő szolgáltatások támogatása pályázat
Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása pályázat
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására