Aföldetnemapáinktólörököltükhanemunokáinktólkaptukkölcsön
Ésbizonymárahuszonötödikórábanvagyunk
valamitmuszájtennünkaglobálisfelmelegedésellen
mostmár a bolygónk sorsa a tét…
Ha egyetértesz, de úgy érzed, a nagy szavak ideje lejárt, és a megkopott frázisokra már senki sem figyel – lehet, hogy neked van igazad. Lehet ezt másképp is. Például ha Te írod a forgatókönyvet.
Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. és annak két lábbal a Földön járó színtársulata, a Kacskaringók Virtustársulat forgatókönyvírókat keres. A szervezők várják mindazok jelentkezését, akik úgy gondolják, szlogenek, jelszavak nélkül is lehet beszélni a Földet érintő környezetvédelmi kérdésekről.
Pályázzatok egy olyan egyfelvonásos jelenettel, amely közhelyek nélkül, életszerűen mutat be egy környezeti problémát!
A pályázat díjai
- A legjobb jelenetet beküldő osztályok részt vehetnek a Mi van? című interaktív drámaelőadáson, amelyet a Kacskaringók Virtustársulat hoz el iskolájukba az őszi félévben.
- A Mi van? című produkció érdekessége, hogy történetét a társulat színészei és a diákközönség együtt alakítják és beszélik meg. A színészek vállalják, hogy az előadás alatti beszélgetéseken a beküldött nyertes jeleneteket is együtt dolgozzák fel a diákokkal: természetesen minden egyes osztállyal azt, amelyet ők írtak. Az előadás ajánlója itt megtekinthető.
- A legjobb három jelenetet beküldő osztály ott lehet a Beugró című MTV produkció tévés felvételén. Számukra az utazást is biztosítjuk a programra.
A pályázat tárgya
A pályázat tárgya egy egyfelvonásos jelenet. A történet egy hétköznapi szituációt mutasson be, melynek középpontjában egy környezetvédelmi probléma áll – pl. szemetelés, levegő- és vízszennyezés stb. A jelenet közhelyektől mentesen, érthetően és meggyőzően szóljon az olvasóhoz, nézőhöz a probléma súlyosságáról, megoldásáról. (Főhőse lehet például egy fiatal, aki különösen ötletes, frappáns módon, akár humorral igyekszik rávenni barátait, rokonait vagy az utca emberét, hogy jobban vigyázzon környezetére.)
Részvételi feltételek
A pályázaton osztályok vagy összeszokott csapatok vehetnek részt. Négy évfolyamos középiskolákból 1-3. osztályosok, hat vagy nyolc évfolyamos intézetekből 9-11. osztályosok jelentkezését várjuk. Egy iskolából több csapat vagy osztály is pályázhat, de ugyanaz az iskola legfeljebb két előadást nyerhet (egy-egy előadáson maximum 40 fő vehet részt).
Minden csapat vagy osztály vonjon be a munkába egy felkészítő tanárt is.
Pályázás módja
A jeleneteket word formátumban kérjük leadni. Terjedelmük – 11-es betűmérettel és szimpla sortávval számolva – legfeljebb három oldal lehet. Az anyagot elektronikus formában kérjük eljuttatni az alábbi e-mail címre: forgatokonyv@okopannon.hu
Az e-maliben szerepeljen a felkészítő tanár (és ha van, a csapat diákvezetőjének) neve, mobiltelefonszáma.
A pályázat zsűrije
A beküldött pályázati anyagokat a Kacskaringó Virtustársulat színészei és az ÖKO-Pannon vezetői bírálják el.
Beküldési határidő
A jelenetek beküldésének határideje 2009. november 4.
Eredményhirdetés
A nyertes pályázatok névsorát 2009. november 12-ig tesszük közzé az ÖKO-Pannon honlapján, de a csapatok vezetőit telefonon és e-mailen is értesítjük.
Bővebb információ
ÖKO-Pannon Nonprofit Kft.
06-1/383-9305 / 2-es mellék
További pályázati feltételek
- A pályázók a pályázatra történő jelentkezéssel annak feltételeit elfogadják.
- A pályázaton való részvétel ingyenes.
- A zsűri döntését a pályázók elfogadják, azzal kapcsolatban semmilyen kifogás nem támasztható.
- Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. fenntartja a jogot, hogy a nyertes jeleneteket a www.okopannon.hu oldalon közzétegye.
A pályázat lebonyolításában az ÖKO-Pannon partnere a Noguchi Porter Novelli kommunikációs ügynökség.
Forrás: Öko-Pannon
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására
Csoóri Sándor program – Pályázat a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására
Családi emlék-mentés – pályázat XX. századi dokumentumanyagok felkutatására
Petőfi Sándor Program ösztöndíj
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Biciklis pályázat fiataloknak (Józsefváros)
Utazási ösztöndíj közép-kelet-európai múzeumi szakembereknek a NEMO Európai Múzeumi Konferenciára
„CsudaPest” – Egy csudajó hely, ahol élek – rajzpályázat
Térfoglalás – városi ötletpályázat művészeti és kulturális projektek támogatására Budapesten
Interreg VI. Szlovénia – Magyarország kis léptékű pályázat
Magyar Speciális Filmfesztivál pályázat
Nyári diákmunka munkaerő piaci program – bértámogatás pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj