A világ legrangosabb sporteseménye 2012-ben a XXX. Nyári Olimpiai Játékok. Az ötkarikás versenyeket Londonban, 1908 és 1948 után harmadik alkalommal rendezik meg.
Az újkori olimpiai játékok sora – az ókori olimpiák mintájára, 1503 év elteltével – Pierre de Coubertin ötlete alapján 1896-ban Athénban kezdődött. Az eseménysorozatot 1920-ig csak nyáron rendezték, az első téli olimpiának 1924-ben Chamonix adott otthont.1960 óta minden nyári olimpia után rendeznek paralimpiát. 2010-től Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon és 2012-től Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon mérhetik össze tudásukat a fiatal sportolók.
Az olimpiai játékok latin jelmondata: „Citius, Altius, Fortius”, jelentése „Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben”. Coubertin elképzeléseit az olimpiai eskü fejezi ki legjobban: „A legfontosabb dolog az olimpiai játékokban nem a győzelem, hanem a részvétel, hasonlóan az élethez: nem a diadal, az igyekezet a fontosabb. A legalapvetőbb dolog nem az, hogy legyőzd társaid, hanem, hogy küzdj jól.”
A British Council, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a B55 Galériával és a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen arra ösztönzi a diákokat, hogy egy képzőművészeti alkotáson keresztül mutassák meg, mit gondolnak az olimpiai játékokról. A pályázat 12 és 18 év közötti fiatalok számára biztosít lehetőséget arra, hogy megjelenítsék az olimpiai játékokkal kapcsolatos gondolataikat, és megmutassák tehetségüket, kreativitásukat.
A nyertes munkákat szakmai zsűri választja ki a beérkezett pályaművek közül.
A zsűri tagjai:
- Halmi-Horváth István és Bánki Ákos, a B55 Galériát képviselő képzőművészek
- Simon Andrea, a British Council igazgatóhelyettese,
- Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó és Dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára valamint
- Felkai Márta a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs vezetője.
A PÁLYÁZAT TÁRGYA: „Olimpiai játékok”
RÉSZTVEVŐK:
- 12-14 éves diákok (Kategória I.)
- 15-18 éves diákok (Kategória II.)
FORMAI KÖVETELMÉNYEK:
- A pályázati mű mérete: A3-es méretű papírra (29,7 cm x 42 cm)
- A pályamű tetszés szerint választott technikával készület.
- A pályázati mű nem tartalmazhat írásos elemet: szavakat, mondatokat. Nem ábrázolhatja konkrét személy, cég vagy márka nevét.
- Más pályázatra, versenyre benyújtott alkotások nem fogadhatók el.
A PÁLYÁZAT BEADÁSÁNAK MÓDJA:
- A pályamű fotó formájában (maximum 3MB) továbbítható a csilla.ruman@britishcouncil.hu e-mail címre a pályázó adataival: a) név, b) életkor, c) telefonszám és e-mail cím, d) szülő neve és telefonszáma, e) a mű címe és hogy f) milyen technikával készült az alkotás.
- Kérjük, hogy a pályázók az eredeti alkotást kifogástalan állapotban őrizzék meg a kiállításra.
- Egy pályázó csak egy művel pályázhat.
HATÁRIDŐ: A pályaművek beküldési határideje: 2012. február 25.
DÍJAZÁS:
- I. Kategória (12-14 évesek)
- II. Kategória (15-18 évesek)
Az első helyezett díja egy-egy digitális fényképezőgép, a második helyezett díja egy- egy iPod shuffle, a harmadik helyezett díja pedig egy- egy angol nyelvű képzőművészeti könyv.
A zsűri által kiválasztott hat pályamű részesül díjazásban. A nyertes alkotások és a pályázatra beküldött, a zsűri által kiválasztott, de nem díjazott művek a nyár folyamán a Sportmúzeumban és a B55 Galériában kerülnek kiállításra.
DÍJÁTADÁS: Az eredményhirdetés és a díjátadó pontos részleteiről a pályamunkák beérkezését követően, e-mailben értesítjük a pályázókat.
JOGOK: A beküldött pályaműveket a szervezők – a British Council, a B55 Galéria, a Csodalámpa Alapítvány és a Magyar Olimpiai Bizottság – szabadon felhasználhatják publikációkban és népszerűsítő kiadványokban.
KÉRDÉSEK: A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdések Ruman Csillának, a csilla.ruman@britishcouncil.hu e-mail címre továbbíthatók.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat